Vágjunk a közepébe. Martinovics áldozópapként materialista, majd besúgó lett magyarellenes bűzzel, ám a bécsiek lefejezték. Táncsics böcsületes baloldali hazafi volt, 1848 emblémája, ünnepelte az ország, halálra ítélték, majd elfeledvén, nyomorban halt meg. Frankel Leó, az 1871-es párizsi kommün egyik vezetője, szégyenletes mozgalom szégyenletes alakja, az I. Internacionálé egyik vezetője (juj, de rosszul cseng fülünkben e szó) pártot alapít, külföldre pucol, de hazajön, mert mindenütt jó, de legjobb otthon meghalni.

Idáig a baloldaliak húzták a rövidebbet, ezután is-is. A szörnyűséges vörösterror után 1920-ban a fehérterror bosszulta meg a kommunisták akasztófaerdeit, az emigráció idején közutálat, majd a Szovjetunióban gulág és kivégzések. 1945 után a magyar népen verik le mindazt a gyötrelmet amit bolseviki „anyaországukban” elviseltek. Ötvenhatban még visszavágott a magyar, testileg meggyötörve, lelkileg porig alázva. De utána következett a soha nem tapasztalt bosszúhadjárat. Módszeresen rohasztották szét az országot, elveszejtették nemzeti önbecsülését, megrongálták immunrendszerét, és már csak halálos betegen engedték ki 1990-ben a moszkovita intenzívről. A gerince tört, agyalágyult nép kapott négy alig gyógyító évet, de nem élt a lehetőséggel. 2002-ben és 2006-ban önként dugta a nyakát a kötél hurkába, nem volt ereje újabb ötvenhathoz, s képtelen volt megszabadulni az egyre zűrösebb, kaotikusabb, erkölcsileg, agyilag megroggyant baloldaltól, és lehúzott még 8 évet a baloldali és balliberális pártok parazita rémuralma alatt. Európa lábtörlőjeként.

De lássatok csudát! A több mint félévszázada csak pislákoló élni akarás föllobbant, elzavarta a baloldalnak álcázott pernahajdereket. A baloldal élcsapata: a hazudonc, liberálisnak tupírozott őrjöngöncök önmagukat porlasztották szét – kommunista közreműködéssel, de bomló hullájuk most is temetetlenül bűzlik.

Röhhenet, de a Fidesz hibáiból kinyerhető vérátömlesztésre is képtelenek. Annak ellenére, hogy hatalmas nemzetközi összefogás, folyamatos bosszúállás ellenünk segítette őket, aranyérig erőlködve –, képtelenek voltak reaktivizálódni. Az ellenzéki vezérkedő pártcsimbókok arcáról leolvadt a máz, s titkolni is képtelenek, hogy megőrülnek a hatalomért. Erről szól a huzavonájuk. Ma már nincs osztályharc. Külföldi kizsákmányolók, belföldi nemzetirtók nagyguruznak, s van a préda-ország. De amitől tébolyodik a baloldal: kezd orbánviktorodni a nemzet java. Elképesztő módon azok a belső ellenséges erők rohadoznak, amelyek önhibájukból szenvedtek pótolhatatlan vérveszteséget.

Ez maga az ámulat. Mesterházy karikatúrának is buta. Bajnai hernyatagon kering a nemzetközi érdekek gatyájában. A hungarocell kampánykodás és a bajai filmbarbatrükk megrontotta az MSZP esélyeit.

Gyurcsány az egyetlen jó képességű Gyügyeranc, de elvesztette önuralmát és kipöccintette saját magát az esélyesek közül. Mindent elbaltázott, de azért neki sikerült valami: politikailag ivartalanította pártját. 2002 a magyar nép agóniájának a kezdete volt tulajdonképpen. De az élősdiek szétzabálták táptalajukat, országunkat, amibe ők is belerokkantak. Csak reménykedhetünk, hogy 2014 számukra a „végső harc” kezdete, összefogással vagy anélkül. Mégis. A több markáns egyéniséggel bíró Fidesz–KDNP-re még mindig veszély leselg.

Európa legizmosabb, leghatékonyabb politikusa, Orbán Viktor őrületes energiái ellenére is. Az ATV és a Klubrádió és a külföldi acsargoncok arra jók, hogy figyelmeztessenek erre a veszélyre: minden társadalomban létezik el nem hanyagolható szivacsagyú réteg, amely éppen kiszámíthatatlansága miatt veszedelmes, s ostobasága váratlanul aktivizálható!

Szalay Károly