1541 már lehetne az az időpont, amitől az ország függetlenségének elvesztését számolhatnánk. A török elfoglalja Budát, másodszor immáron, de most nem is engedi ki a kezéből. Roggendorff generális ugyan megpróbálja visszafoglalni, 30 ezer embere van, de az erdélyi rendek a szultán parancsára II. János mellett voksolnak. Naná. Egy csecsemő mi vizet zavarhat a szultán poharában. Még ez év kora tavaszán a moldvai és havasalföldi vajda is betör Erdélybe, s gyöngíti a török elleni szembefordulás esélyeit. De ezt teszik a német rendek is, akiktől segítséget kértek Ferdinánd emberei. Augusztus 21. és 23. között Roggendorff seregét a török-magyar összefogás tönkreveri. A szultán szeptember 2-án bevonul Budára. Magyar segédlettel.

Az ország háromfelé szakadása gyakorlatilag ekkor következik be. Vagyis. Kifli alakban a magyar királyság megmarad. A Dunántúl délkeleti része, a Balaton déli partjától a Tiszáig és túl, Bácska és a Bánság török megszállás alá kerül, Erdély és a hozzá kapcsolt részek (Partium) pedig viszonylag önálló fejedelemséggé alakul, amely kettős, de főleg török függőségben létezik. Magyar nemzeti jellegét megőrizve. A török gyakorlatilag az Alföldet szállta meg és pusztította el, lakosait irtotta ki szinte teljesen. Erről török utazók leírásai tanúskodnak. A királyi Magyarország területe akkor nagyobb volt, mint a mai országrészé, a török megszállt terület viszont kisebb volt, vagy nem több. Az Erdélyi Fejedelemség viszont nagyjából akkora volt, mint a most román megszállás alatt álló Erdély és a „Részek”.

Amennyiben azt mondjuk, hogy a Mátyás által is szentesített Habsburg uralkodóház nem jogszerűen ült a magyar királyi trónon, hanem bitorolta azt, akkor valóban megszűnt a magyar függetlenség, legfeljebb Erdélyben élt tovább viszonylagos formában. De épeszű és a realitásokat figyelembe vevő, elfogulatlan történész nem állíthat olyat, hogy a Habsburg királyok törvénytelenül ültek a trónon, tudniillik magyar királlyá koronázásuk megfelelt a magyar törvényeknek, s a magyar törvényeket, ha megszegték, nem mint idegen elnyomó uralkodók tették ezt, akik megszállták az országot, hanem magyar királyokként sanyargatták a magyar népet.

A Dunántúl nagyobbik fele és az egész Felvidék, nagyobb, mint a mostani Szlovákia, független magyar királyság volt, ahol sem megszálló csapatok nem voltak, sem gyarmati kizsákmányolás nem folyt a szó klasszikus értelmében. Ami persze nem jelenti azt, hogy zsoldosok nem kellemetlenkedtek a magyar felségterületeken. Sőt, oda török martalócok is betörtek, s az országhatárok is mozgásban voltak, hiszen a végvári harcok ide-oda hullámoztak. 1668-ban szabadítják föl Budát, s a török visszaszorítása a Karlócai béke idejére (1699) befejeződik.

Az alapvető kérdés Magyarország függetlensége. Kérdem, hogy ha az ország alig egyharmadát megszállja a török, ez a függetlenség elvesztése-e, amikor nagyobb terület, mint az, amit Trianonban elszakítottak tőlünk, részben magyar királyság, részben erdélyi magyar fejedelemség fennhatósága alá tartozik.

Erdélyben is, a királyi Magyarországon is virágzott a magyar kultúra, a magyar jogrend uralkodott, az összeütközések a Bécsben székelő magyar király (ha nem éppen Prágában tartózkodik) és a rendek között elsősorban a magyar nemesség és főnemesség jogainak, anyagi érdekeinek megnyirbálásával tetőzik. Csak egy példa. 1698. november 6-án Esterházy Pál herceg, magyar nádor, feliratban tiltakozik az ellen, hogy a király a „portális adó egyharmadával” a nemességet akarja terhelni. A fölszabadulás pillanataiban a magyar nemesség legfőbb gondja az, hogy hozzájárulást követel tőlük a király az ország kiadásaihoz! A fő probléma a nemesség és a főnemesség kiváltságainak a kérdése. De ennek semmi köze az ország függetlenségéhez.