Máig nem felejtem azokat a rosszalló pillantásokat, szinte ellenségesen korholó szavakat, amelyekkel a fölnőttek tüntettek ki bennünket, tizenéveseket, hajdan, de azt állítom, hogy a mai öregek igazságtalanabbak a mai fiatalokkal, mint voltak velünk a mi „őseink”. Megmondom miért. A mai fiatalok sokkal több rossz hatásnak vannak kitéve, mint mi. Több mint ötven év kommunista rombolás után ugyanott folytatjuk, ahol 1989-ben abbahagytuk. A kommunizmusban agyamosottak határozzák meg a mai fiatalok környezetét. Sem eszmei, sem erkölcsi tekintetben nincsenek meg a lehetőségek, amelyek a mi időnkben.

Mindezek ellenére egyre több ígéretes, szívet-lelket vidító jelenséggel találkozom a fiatalok körében. Hadd kockáztassam meg, én másként látom a mai fiatalokat, mint sok korunk öregje. Hétgenerációs pedagógus család tagja vagyok, magától értetődő reflexem a fiatalokra figyelés és automatikus tevékenységem a nevelés, az oktatás, olykor még fölnőtt korúakra is kiterjesztve azt. Ami miatt akadnak, akik morognak is rám. Miért jövök én elő most ezzel? Mert az ötvenéves forduló kapcsán iskolákban és egyebütt tartottam megemlékező órákat, előadásokat ifjaknak. Közvetlenül ismerhettem meg a társadalom eme fontos szeletének ismereteit, tájékozottságát, vélekedését 1956-ról. Miközben aljasnál aljasabb irományokkal találkozhatnak Kádárról, a magyar történelemről, meglepően tisztán és világosan látják sokan a múltat. Annak ellenére, hogy még a nemzeti oldalon is akadnak bőven, akik jó szándékuk ellenére is téveszméket terjesztenek. Az egyik iskolában öt kérdésre válaszoltak írásban tizenhat év alattiak. Arra, hogy mi váltotta ki a forradalmat, körülbelül harminc diák egyharmada azt válaszolta, hogy az oroszok kivonulása Ausztriából reményt, majd csalódást keltett a magyar népben. A forradalom második okát a szovjet megszállásban, az elnyomó diktatórikus rendszerben, a diktatúra packázásaiban, a magyar nép sorozatos megaláztatásában vélték fölfedezni. A legtöbb válaszban megfogalmazódott, hogy a magyarok hátrányos megkülönböztetésben szenvedtek részben a szovjetektől, részben a szovjetek hazai kiszolgálóitól. Arra a kérdésre pedig, hogy őszerintük kik harcoltak ténylegesen fegyverrel, többnyire az egyetemistákat és a fiatalokat jelölték meg. Arra a kommunista rágalomra, hogy horthysta katonatisztek, Nyugatról átdobott diverzánsok, provokátorok, még csak utalást sem tettek. Azt viszont hiányoltam, hogy Mindszenty emberi helytállása ismeretlen volt a válaszok szerint. Föltételezem, hogy a mai egyházi ismeretterjesztés is gyáván hallgat e kérdéskörről. Kádár szerepének megítélésében azonban tökéletesen egyetértettek. Egyetlen dolgozat akadt, amelyikben ez a mondat szerepelt: „Kádár titokban szövetséget kötött az oroszokkal! Segített az oroszoknak, mert úgy látta, nincs más esély!” Azt, hogy ez alatt mit értett a diák(lány), nem tudtam meg, mert megkérdezni őt nem volt módomban, mivel a dolgozatok névtelenek voltak. – „Az ember részéről megbocsátható bűn, ha elárulja társát, de az az ember, aki hazaáruló, a pokolba kerül, mert minden emberi érték, minden erény, ami az embert emberré teszi, kihal belőle. Kádár hazaáruló volt, s ezt a mai napig sokan nem ismerik el. A magyarság tudatlan, naiv mind a mai napig, egy ember kell, aki fényt hoz a honba.” – „Kádár azzal ártott a magyarságnak, hogy létezett…” – „Egy büdös hazaáruló volt…” – „…több ezer ember haláláért felelős…” – „Ha ő nem lett volna, most nem itt tartanánk. ÁRULÓ!!!” Egyetlen utalás volt a mára: „U.a. van most is, mint akkor.” Miért hozakodom én ezzel elő? Mert a fiatalságban igenis megvan a fogékonyság a nemzeti elkötelezettségű gondolkodásra, az erkölcsi ítélkezésre, annak ellenére, hogy a televízió, a rádióadók mocskosabb része ennek ellenkezőjét sugallja, sőt, sajnos a nemzeti érzületű és elkötelezettségű média sem áll mindig föladata magaslatán. Ellensúlyozandó a baloldal, a szocialista-liberális propaganda szennyét, korrigálandó a nemzeti oldal hiányosságait, a jó érzésű és a jó szándékú civilnek (pardon: a mindennapok emberének) a kötelessége okítani, nevelni fiataljainkat, mert az ő kezükben van a jövő, ők még romlatlanok szinte, bennük még föllelhetők az emberi-erkölcsi, nemzeti értékek. Ezek ápolása, erősítése kutya kötelessége a korosaknak, az időseknek, az öregeknek, a fiatalság elleni gyanakvások, kétségek, indulatok helyett.