Némi szégyenérzettel fejtegetem címem mibenlétét, hiszen evidenciákat, nyilvánvaló egyértelműségeket leszek kénytelen kimondani. Szokás azt hinni, hogy mifelénk a futballhoz és a nyelvészkedéshez mindenki ért. De azt bizton állíthatom, hogy anynyi marhaságot nyelvértelmezésben már régen hordott össze a sajtó, a politika, mint a két hete történt „sajnálatos események” megnevezésében. A dolog persze nagyon bonyolult. Kivált akkor, ha a balra húzó alkotmányjogász, hazugságon kapott miniszterelnök, kormánypropagandista vagy balra hajló médiaguru teszi ezt. Kénytelen vagyok előrebocsátani, hogy minden jelenség megítélése szubjektív, az egyén érzelem- és tudatvilágából fakad. Ehhez az alkotmány biztosítja a polgár jogát. A szubjektív megítélésnek óriási a szerepe az emberiség történelmében; a komikus hatás például legtöbbször a szemlélő, befogadó érzelmeinek, beállítottságának a függvénye. A szeptemberi eseményeket, ideértve a tévé ostromát, a Kossuth téri néma tüntetést és a fölvonulást, más szemmel nézi a hazugok pártja és annak sleppje, és megint másként ítéli meg a jogosan tiltakozó tömeg. Egyik felet sem lehet ezért megbotoztatni vagy lecsukatni. Nota bene, a két egymással szemben álló politikai tábornak lehet azonos a véleménye bizonyos jelenségek megítélésében. Az alkotmány ahhoz biztosítja a polgárjogot, hogy mindenki olyan hasonlatot találjon ki az adott jelenségre, amilyet jónak lát. Viszont, ahhoz is megvan mindenkinek a joga, hogy ezzel ne értsen egyet. Az egyik alkotmányjogász kifejtette, hogy a forradalom mibenléte nincs jogilag (alkotmányjogilag) definiálva, gondolom, a lótetű mibenléte sincs, elég, ha állattanilag meghatározható. A történelmi jelenségeknek van egy el nem hanyagolható jellemzője, az, hogy öszszetettek, bonyolultak. Gyurcsány szeptemberi lebukása óta kirobbanó országos és pesti események is bonyolultabbak, mint ahogyan azt némelyek hiszik. Jó néhány fogalmat, szót jegyeztem föl, amelyek részben elhangzottak, részben elhangozhattak volna az elmúlt két hétben. Az ellenállás számtalan formája lehetséges; tüntetés, azaz tiltakozás valami vagy valaki ellen fölvonulással, jelképekkel, hangos szóval, énekkel, tapssal stb. Zavargás, vagyis kisebb méretű lázongás, forrongás. Zendülés, kisebb elszigetelt zavargás, körülhatárolt lázadás. Lázadás: erőszakos eszközökkel, rendszerint fegyverrel való támadás a följebbvaló, a vezető vagy az államhatalom ellen. (Lásd: matrózlázadás.) Felkelés: ribillió, zendülés. Népfölkelés: jobbára a dolgozóknak a hatalom elleni fegyveres fölzúdulása. A forradalom az „osztálytársadalmakban” kibontakozó, rendszerint fegyveres támadás az elnyomó osztályok, az államhatalom ellen, azért, hogy a társadalmi (gazdasági, politikai, hatalmi rendet) megdöntse. Más értelmezés szerint: minden erőszakos átalakítás, felforgatás a társadalmi, gazdasági, politikai életben, az államalkotmány erőszakos megváltoztatása; ha az állam vagy a kormányfő részéről történik, ezt államcsínynek nevezzük. És végül a szabadságharc, amely egy elnyomott nép szabadságáért, függetlenségéért vívott küzdelme. Mindegyik fogalomkörre jellemző, hogy szervezett vagy szervezetlen ellenállás valamiféle elnyomó hatalom ellen. A szeptemberi tüntetések egyedülállóak az emberiség történetében, mert kifejezetten erkölcsi indíttatásúak, a mocsolék politikai hazudozás ellen irányulnak. Történelmi tapasztalat, hogy a legszebb eszméjű ellenállási mozgalmakhoz is tapadhatnak nemkívánatos jelenségek. Kiváltképp, ha valakinek érdeke azok lejáratása. A mostani események lejáratása egyedül a kormánykoalíció érdeke. A 2006-os tüntetéssorozat is összetett jelenség. Egyfelől szenvedélyes tiltakozás a hazug miniszterelnök és kormánya ellen, másfelől lemondásukat is követeli, de mivel békés eszközökkel, nem meríti ki a lázadás, a népfölkelés vagy a forradalom fogalmát, de ezekből is keveredik beléje valami. Tény, hogy nagyszerű, magas eszmeiségű, pozitív mozgalom, amit a baloldal fölfogni sem képes. Miért nem képes? Mert egyre jobban eluralkodik a baloldali szövetségben az egypárti diktatúra szellemisége. Nemcsak az undorító bolsevik módszerű választási kampány hangvétele sugallja ezt, hanem egyfelől az események összemosása, másfelől a provokációgyanú. Nekik Hitlertől is lehet tanulni, lásd a Reichstag fölgyújtása.