Utóélete és utóhatása elsősorban. Az általa kinevelt zombik hada, amely átvette az ország irányítását, pontosabban tönkretételét napjainkban. Gyurcsány zombi, Kóka zombi, Lendvai zombi és a többi.

Hiller István oktatási miniszter megelégedéssel közölte: mindössze hatezervalamennyi tanár került az utcára, ami elenyészően jelentéktelen számadat a száznyolc­van­ezer pedagógushoz képest.

Hiller egy szép ember, egy jó ember, egy okos ember, a tetejébe még miniszter is. Csak „egyetlenegy” megbocsáthatatlan bűne van: nem olvasott Karinthyt. Mert ha olvasott volna, fentebbi kijelentést nem pösszentette volna világgá diadalittasan. Nevezetesen ezt írta Karinthy: „Újságírás. A járvány múlóban van, az újságíró diadallal jelenti: ma már csak egy ember halt meg! Szinte látom annak az egynek boldog mosolyát: ihaj, csuhaj, vége a járványnak, ma már csak én haltam meg!” Föltételezem, hogy a hatezer tanító és tanár is ihajcsuhajozik, hogy csak őket tették lapátra, az egész tanári kar elenyésző töredékét. Gondolom, most boldogok honfitársaim, hogy ők pusztán töredékek, akik majd csak elenyésznek valahogy. Hiszen megmondta Hiller, aki szép is, okos is, meg Kádár-zombi is, ha jól meggondoljuk.

A spórolás célját szolgálja. És egyáltalán nem a gyógyítás vagy a tanítás, netán a nevelés minőségi gerjesztését. Ha azonban valóban a takarékosság a cél, azt kell mondanom, hogy a hatezer pedagógus fizetése elenyésző a száznyolcvanezeréhez képest. Ha most ehhez azt is hozzátesszük, hogy a munka nélkül maradt tanárok nyilván munkanélküli segélyt kapnak, családjaik nyomorúságos helyzetbe kerülnek, kevesebbet vásárolnak, vagyis kevesebbet költenek olyan dolgokra, ami után adót fizet a termelő és a kereskedő is, akkor kimondhatjuk nyugodtan: elenyésző az az összeg, amit a zombik kormánya megspórol szegény tanárainkon.

Van azonban egy másik vonzata is a konvergenciaprogramnak. Mégpedig az, hogy csak pekuniában gondolkodik, nem veszi figyelembe a mai magyar valóságot. A mai magyar valóság pedig az, hogy a hajdan világhírű közoktatás mélybe hanyatlott. Ha valóban az a cél, hogy javítsunk rajta, azt semmiképpen sem tehetjük pénzelvonással, a közoktatást művelők számbeli csökkentésével. Fordított előjellel olyan ez, mintha a dohányzás káros hatását úgy akarnók csökkenteni, hogy növelnénk az elszívott cigaretták számát. Vagyis. A tanárok tevékenységét nem szűkíteni, netán megszüntetni kellene, hanem átcsoportosítani. Még laikusok számára is közismert dolog, hogy a tanítás-nevelés kis létszámú csoportokban a leghatásosabb. Ha összevonunk iskolákat és osztályokat, növekszik az egy-egy csoportban tanulók létszáma, tehát a tanítás hatékonysága beszűkül. Márpedig egy olyan országban, ahol az emberek olvasáskészsége lenullázódott, számolni nem tudnak, nyelveket nem beszélnek, és a szakmai kérdéseken túl neveltetésük is sok kívánnivalót hagy maga után, akkor az oktató-nevelő tevékenységet növelni kell.

Zombiság az, ahogyan végrehajtották az oktatási reformokat. A kakaóbiztos számítógépektől a digitális táblákig, mindent bugyután vezetnek be. Fölszámolják a készségeket fejlesztő órákat, a rajzot, a zenét, lenullázzák a testnevelést, az alacsony növésűek elé állítják a magas növésűeket, nehogy frusztrálják mán a kis termetűeket a sorba állítással, nem folytatom. Ahelyett, hogy jó módszerekkel gondolkodásra serkentenék a diákokat, fölmentik őket matematikából, akár a „betegeket” tornából. Mindkettő marhaság. Ha kevesebb a gyerek és több a pedagógus, nosza, a matematikából gyöngéket, testmozgásból elégteleneket külön oktatásra-nevelésre lehetne fogni a „fölös” oktatógárdával, s emelni lehetne az ország „emberanyagának” a minőségét. Sajnos a Kádár-zombikét már nem. Azokat végérvényesen ki kellene selejtezni. A kiszeseket ugyanis Kádár hagyta ránk örökül. A grízes tészta zabáló bosszújaként. És a sok szavazógép-zombin sem lehet már javítani, aki úgyszintén Kádár-kreatúra, hogy szavazza be a hatalomba az ő kedves, kedvenc KISZ-zombijait, amíg tűrjük mi, antizombik. Vagy mi is zombivá sorvadunk.