Otrombán, idétlenül, gusztustalanul, mintha csak a káromkodós Szabó Zoltán, a hisztis Lendvai Ildikó, a nyúlfogú Draskovics vagy éppen Szanyi Tibor szerkesztette volna ezt a műsort.

Apropó Szanyi Tibor! Ez az ember és pártja nem tud akkorát bukni, hogy okos és emberszabású kijelentésekre ragadtassa magát. Kendepéterien eltorzult arculattal azt sziszegte Kálmán Olgának, hogy közönséges betolakodók azok, akik átjelentkeztek a fővárosi szavazókörzetekbe. Ez a kiválóan eminens emeszpés eme megnyikkanása bizony-bizony náciszagú kirekesztősdi, s amikor a szépséges riporternő megkérdezte tőle: hova tolakodtak be ezek az agresszív alakok, azt válaszolta, a helybeliek közé, s belerondítottak a békésen éldegélő helyi lakosok életébe.

Ne finnyáljunk, fordítsuk le magyarra ezt a szanyizmust: holmi gyöttment idegenek beleszartak az őshonos pestiek életébe, vagyis az eddig uralkodó balliberális hatalom idillien gyönyörű rémuralmába. Mert még mindig nem hajlandó beismerni, hogy katasztrofális vereségük nem e néhány ezer ember „bűne”, hanem e vélekedésben is megnyilvánuló posztkommunista ostobaságuké.

Ez a sértődötten sziszegő Szanyi nemhogy képviselő nem lehetne a Nevadai sivatagban, de még amerikai tengerészgyalogos csodacsődör sem, ahogy elnézem kendepéterezését, sőt ajtót őrző kuplerájos legénynek sem lenne alkalmatos, mert ha meglátnák a milliárdos harci kancák, eszük nélkül galoppoznának el a műintézménytől. És mi hasznát vehetnék a nevadai demokráciában a kubatovozó Lendvai Ildikónak, akinek ugyancsak az a véleménye, hogy a szavazók rondítottak bele pártja káprázatos sikerű hatalomgyakorlásába.

Én ugyan még mindig sokallom azt a 19 százalékot is, aki rájuk szavazott megrögzötten, fütyülve a tényekre és főleg arra, hogy romhalmazt hagytak maguk után, de nem tartom őket sem betolakodóknak, sem belerondítóknak. Csak félrevezetetteknek. Mint ahogyan ügyefogyott Ágh Attilát vagy bukfenc Kovács Lászlót meg a többit sem, aki nem kapisgálja, mit értünk a „rommá vert ország” szimbolikus megnevezése alatt.

A tények makacsok, és a tényektől való beteges irtózásuk még makacsabb, tehát még most is mindent elkövetnek, két választás között is, hogy megutáltassák magukat a választókkal, önkritikára teljesen alkalmatlanul. De azért örvendek és reménykedem.

Meg nem mondom, melyik városban, melyik iskolában és kinek az első elemista unokája szervezett választósdi játékot harminchat osztálytársa között. Az MSZP és az LMP egy-egy voksot kapott, a maradék szavazat túlnyomó többségében a Fideszé, kisebb arányban a Jobbiké lett.

Ne ijedjetek meg. Nem kell addig várni, amíg e kis pisisek felnőnek. Ellentétben Szanyiékkal, tisztelem azokat, aki nyolc-tíz órán keresztül várakoztak, hogy szavazhassanak, amitől az ATV standard szereplői herótot kaptak: „miért volt ily türelmes az izgága magyar?”

Igen, igen, kétharmad kell, hogy a sorsunkba, életünkbe belerondítókkal fölmosathassuk a szennyet, amit szakadatlanul az országunkra zúdítanak.