Szókimondó – Magyar egér
Fiú unokám szerencsés, mert nyarait közvetlenül a balatoni vízparton töltheti, sátorozó nomád körülmények között. Az elátkozott, de általam mindig magasztalt Horthy-adminisztráció feleségem apai rokonainak nadrágszíj-parcellát juttatott a tóparton, kárpótlásul azért, mert elüldözték őket a felvidékről a cseh megszállók. Ez a kis kutyaól és a tenyérnyi, szinte sírhantnyi föld a család zarándokhelye, a még élő idősebbeket az 1920 körüli évek megaláztatásaira, üldöztetéseire, a vasúti vagon élet nyomorgásaira emlékezteti, a gyermekeket pedig a csodálatos költő-író Fekete István elbűvölő tüskevári természetidilljeire.
Fájlalom, hogy sok (fő)városi óvodás, oskolás talán sohasem jut efféle kézzelfogható természetközelségbe, már csak azért is sajnálom ezt, mert kisunokámon látom, mekkora megtermékenyítő élmény a számára. Kicsi „kortársai” pedig egész nyáron benzingőzben, betonhőségben, szürke falak közt senyvednek.
Jó volna, ha a nagyszájú liberális embervédők és humanizmustól pulzáló ombudsmanok erről is brummognának, szájharmonikáznának a mesterségesen gerjesztett emberjogi sérelmek helyett. Felelősségre vonva a hatalmat gyermekellenes politikája miatt.
Rossz érzéssel gondolok arra, hogy a meglehetősen szószátyár unokám önti magából a nyári élményeket az óvodában, amit gazdag fantáziájával kiszínez; mit éreznek majd azok a kis porontyok, akiknek nem jutott osztályrészül efféle mindent elsöprő természetélmény?
Macskástól-egerestől költözik le kora nyaranként a család a tópartra, ami lehetőséget Hilton szálloda fényűzésre sem cserélnének el. Olasz madárvadászok híján nagyzenekari madárcsicsergésre ébrednek. Rigók, fülemülék, poszáták hangját ugyan még nem tudja megkülönböztetni egymástól Kornél, de nemcsak hallja, hanem látja is őket emberközelből. Előtte kergetőznek egymással a mókusok, csigakörben keringve a vaskos fatörzsön, majd váratlanul átrepülve másik fára, lopják a diónkat, s tűnnek el vele a sűrű lombok között. Piros fejű, fekete-fehér fakopáncs dolgozik az öreg férges kérgeken, gömbölyű sün oson alkonyatkor a pázsiton, gyík surran a forró kövön, a butábbat megfogja óvatosan, farka ne törjön, bár tudja: baj akkor sincs, hiszen a gyíkfarok újra kinő. Hatalmas orgonabokor tövében tarkahátú fürgegyík nyeldekel egy hatalmas kukacot, szájából félig kilóg zsákmánya. Lassan tűnik el vékonyodó vége a mohó hüllő torkában, szinte hallani, hogy belecuppan. Feketerigó a teraszra szemtelenkedik morzsáért, a sátor előtt egy barázdabillegető hercigeskedik, s az orrunk előtt röpdös egy narancshasú, meseszép, mit tudom én milyen madár. Méteres siklót csíp el a kölyök és diadallal mutatja a fotómasinának, aztán elereszti a vízbe, akárcsak azt a kishalat, amit az apja fog neki, varsával szorítva a parti kövekhez. Milliónyi lepke, bogár, pöttyös katica… nem folytatom.
Megelevenedett csoda-tündérvilág: Spektrum tévé, National Geographic. Az igazi szenzáció a három barna mezei egér, amit sikerült összefognia. Kezdetben rémülten bújtak egymáshoz, elkülönülve a Pestről hozott egerektől, aztán, hogy dióhéjban vizet kaptak meg csemegét, megnyugodtak. S hamar rákaptak a „mókuskerékre”, amit éjszakára kitettek fiamék a teraszra, ne csapjanak vele lármát. Másnapra a befogott mezei egerek megszöktek. Három közül kettő. A harmadik a „mókuskerékben” szaladgált szédülten keringve, felelőtlenül és önfeledten… Mi pedig máig sem tudjuk, hogy miért választotta családja és a szabadság helyett a nyilvánvalóan unalmas és megalázó rabszolgalétet.
Szalay Károly
