Ezt az elmefuttatást eredetileg nem akartam megírni. Azt, hogy mégis megírtam, annak több oka van. Az első ok a neoliberálisok ama rögeszméje, hogy az állam csak rossz tulajdonos lehet. Ezek a fölfújt, öntelt alakok semmit sem tudnak a magyar múltról, csak kitalálnak róla ezt-azt. Kutatásaim során akadtam rá néhány adatra, amely azt bizonyítja, hogy a császári és királyi szép időkben a magyar állami vállalatok nemzetközi hírnévnek örvendtek. 1908-ban akadtam olyan újsághírre, hogy az angol államvasutak küldöttsége hazánkban járt, és tanulmányozta a magyar államvasutak rendszerét. És rendszeresítették azokat a mozdonykerekeket, amelyeket a magyar vasutak szabványai szerint készített a Ganz. 1912-ben pedig ugyancsak nyugati küldöttségek jártak hazánkban és a magyar posta működését tanulmányozták. De arra is van adatom, hogy a harmincas években is világhírű volt a magyar posta. A legendák sorát idézhetném a két állami intézmény nagyszerűségéről. A romantikus regényhősről, aki a vonat érkezéséhez igazítja óráját, vagy a hiányosan címzett levélről, akinek címzettjét a posta kinyomozta. De azokban az időkben még nem voltak sem liberálisok, sem kommunisták az országban, de hatalmon semmiképpen nem. Mecsoda különbség! Talán ezeket kellene megszüntetni, s nem a hajdan kiválóan működő állami vállalatokat.

Egy reggelen nem kaptam meg a szokásos hírlapi fejadagomat. Azonnal kitaláltam, hogy miért. Előtte való este kicserélték a kapuzárat és a kézbesítő nem tudott bejönni. Azonnal fölhívtam az Orczy tér 1.-et és közöltem velük (speciel egy kedves hölggyel), hogy a kulcs átvehető a földszint 4-ben, Gyulánál. Megköszönte a hölgy a tájékoztatást, s megígérte, intézkedik. De másnap sem jött meg az újság. Újabb telefon, újabb ígéret. Telefonálgatásom mindennapossá vált, mert egy hét múltán sem kaptam meg az újságot, s Gyula is megszidott, hogy hiába őrzi a postának szánt kapukulcsot. Egy szombati napon azután motoros futár kihozta az elmaradt napilapokat, de az aznapit nem. És a hetilapot sem. Alig vártam a hétfőt és kerestem a főnökasszonyt, akinek a neve K.-né D. G. Nem tudtam elérni. Megtudva számát, direktben hívtam, telefonja azonban három kicsöngés után foglalt jelzést adott. Talán a nyolcadik vagy a tizedik napon újabb hívásomra bejelentkező hölgy azt mondta, ha lapot akarok, vigyem be hozzájuk a kulcsot. Mondtam neki, ez újabb fordulat, eddig ezt nem mondták, de mivel amúgy is jár errefelé a kézbesítő, beugorhat Gyulához, aki már el sem mer menni hazulról, mert az önök emberét várja. Mire a hölgyemény azt felelte ingerülten: ha nem tetszik, menjek le az utcára, s ott vegyem meg az újságokat. Erre elfogott a méreg és azt mondtam: ha szemtelenkedik velem, kirúgatom. Mire „hoppá” fölkiáltással lecsapta a kagylót. Kétségtelen durva fenyegetés volt ez, de magatehetetlenségemben és elkeseredésemben mondtam.

Persze nem hagytam annyiban. Fölhívtam az Orczy téri cég felügyeleti szervét, amely fölvette a panaszomat és intézkedett. Két-három nap múlva végre kézbesítették az újságot. Már el is felejtettem az ügyet, amikor kaptam ugyancsak az Orczy térről egy levelet, amelyben Mohlné Gáspár Ildikó közölte velem, hogy kivizsgálták a dolgot, s arra jutottak, hogy munkatársuk „Állítása szerint a telefonos reklamáció fogadásakor Ön nagyon ingerült volt és sértő szavakat használt munkatársunkkal, valamint vezetőivel kapcsolatban. Mivel a reklamáció felvétele során a szükséges intézkedést már megtette (reklamáció kezelő rendszerünkben rögzítette a lappótlásokat), a sértő szavakat nem kívánta tovább hallgatni, ezért a vonalat megszakította.”

Mit lehet várni egy olyan cégtől, ahol még a panasz kivizsgálása is hazugságra épül? Ugyanis senkit sem sértegettem, kiváltképp nem a modortalan és pimasz hölgy följebbvalóit. Amire hamar rájöhettek volna, ha lehallgatják a magnószalagokat, ugyanis ezeket a bejelentéseket hivatalból kötelesek rögzíteni. Vagy a „kiváló dolgozó” nem kapcsolta be a magnót, vagy egyszerűen letörölték, vagy meg sem hallgatták a panasz kivizsgálása során.

Maga az ügy pitiáner. De a szemlélet, amely a postát jellemzi, súlyos. Mert ha megszűnik a lapmegrendelés, nekik is megszűnik a munkájuk. Mint ahogyan a bolti elárusítóé is, ha szót fogadok neki és máshová járok vásárolni. És Gyurcsány is megfeledkezik arról, hogy ő miniszterek, ministránsok, vagyis szolgák elnöke, s jobb országokban a szolgálókat ki szokták rúgni, ha rosszul végzik a dolgukat.