Először azért, mert mindig is hírhedetten apolitikus volt. Mit neki szemkilövős liberálszocialista rózsaszín terror, hazudozós miniszterelnök, százezer éhes gyermek reggelenként az iskolapadban: a baloldal fél lábbal börtönben, nemzeti vagyon kótyavetye? Csöndben maradt, mint némafilm zongora-alájátszás nélkül. Most meg hirtelen megtáltosodott. Tajtékozva politizált idegenben.

A magyar liberális baloldal 1919 óta bevett szokása szerint. Pisis, beszari tojodások egyfolytában külföldön spicliskednek a hazára, az országra, a népre, amely eltartja őket. Szörnyű az, hogy értelmiségi létükre nem érzékelik ennek groteszk voltát. De hogy ez a vakbélgyulladásosan komoly, távolságtartó, előkelősködő Tarr Béla is besorol ebbe a cincogdába? Ezen nem tudom magam túltenni.

Ha ez az értelmiségi mibenlét, előre bejelentem: vasúti sínkrampácsoló idénymunkás vagyok. Megszűnt a demokrácia? Magyarországon cidrizni kell? Hazajött, hogy itthon legyen megélhetési rettegő, mint a többi liberális? Bánom is én, gondoltam, nem is akartam írni róla.

Még akkor sem, amikor Szőcs Gézának kifejtette: torzított a Tagesspiegel riportere. Ő egyáltalán nem azt mondta, amit a németek leközöltek. Amit azután a bugyuta magyar média úgy adott elő, hogy Tarr pont az ellenkezőjét mondta annak, amit a rusnya germánok a szájába adtak. És magamban ezzel le is zártam az ügyet. Egy csalódással több az én koromban? „Sömmi”, ahogyan népiesen mondják mifelénk.

De amikor a német újság közölte: nem hajlandó helyreigazításra, mert megvan a hangszalag: meggondoltam magam. E történetben népmesei tanulságok rejtőznek. Mindenekelőtt az, hogy addig jár a sánta korsó a kútra, míg a másik lába is eltörik. Másodjára erkölcsileg lenullázta magát, amikor nem merte vállalni azt, amit mondott. Nemcsak hálátlan az őt dédelgető hazával szemben, hanem hazug is, vagy ő, vagy a riporter. De a tanulság mindenképpen megmarad! Ne fordulj közösséged, néped, otthonod ellen. Még akkor sem, ha hiszteroliberális vagy. Még akkor sem, ha azt hiszed magadról, hogy értelmiségi vagy.

Lóti-futi bukott politikusokat, álfilozófusokat, háromperhármas kollégákat ne kövess az erkölcsi halál útján. Még akkor sem, ha árulásodért néped a tenyerén hord, megdicsér, gondoskodik rólad, bálványai közé fogad. Ne tévesszen meg szerető szülőhazád bamba jósága, amit én elvtelenségnek, gyöngeségnek minősítek.

Szörnyű bűn: a magyarnak nincs veszélyérzete. Még mindig nem tanulta meg: kutyagumin is el lehet csúszni. És legpitibb árulója is ettől veszélyes kutyagumi. Persze a hiszteroliberálisok máris védelmükbe vették. Elbagatellizálták árulását. Egy Fáy Miklós nevezetű filmkritikus bugyután úgy megvédte, hogy arról kódult a Torinói ló.

Szörnyűségeket mondott erről a medvetalpas filmről. (Apropó! Ennek a medvének még a talpát sem lehet megenni?) Nem kell ám elájulni holmi hiszteroliberális ursuláktól. Tarrnak totálisan sikerült önmagát lejáratnia. De hát a vörösliberalizmus ebből sem tanul. Még mindig gyűlölködnek, simliskednek, hazudoznak. Meg is van ennek az eredménye: a parlamenti küszöbalattiság.

De vigyázz te is, nemzeti oldal! Mert nincs az a kétharmados többség, amely el ne olvadna! Véged lesz neked is, ha a balliberalizmus, a lüke gyurcsányizmus canis mergával kikövezett útjára tévedsz.

Szalay Károly