„Elmegyek szavazni – nyilatkozata –, ugyanis halálosan bosszant, hogy 1 euró 20 cent sorsáról írnak ki népszavazást.” Mit gondoljunk erről a bugyutaságról? Egy. Ha nem rágják a szájába, mint a Ki mit tud? játékán a Népszabadság házi lexikonjából vett adatot, önállóan többre nem futja neki? Ezt nem hiszem. Kettő. Akkor párthű propagandistaként aláhízeleg Horváth Ágnesnek (ízlés dolga, kinek). Ami azonban nemcsak a megsmúzoltat, hanem a smúzolót is minősíti. Vágó esetét súlyosbítja, hogy akkor dörgölőzik a hatalomhoz, amikor az a bukás szélére vitustáncolta magát. Eszembe jut az a makói gyógyszerész, aki az utolsó pillanatban lett Szálasi minisztere. Ki is végezték. Volt idő, amikor az ostobaságot halállal büntették. Nos, ez a veszély sem Vágót, sem Horváth Ágnest nem fenyegeti, mert a nemzet nemhogy büntetné az őt tönkretevőt, hanem kifejezetten jutalmazza. Az igazán nagy szamárságokat azonban mégsem a kormánykoalíció hű sajtózsoldosai mondták a szavazás körül, hanem maguk személyesen az emeszpések és a szadeszesek.

Hát ez az SZDSZ is őrült csalódás nekem. Nagyobb, mint Vágó, Kende Péter (a hazai, bár a másik is hajaz rá olykor), Heller Ágnes, Gerő András, Avar János, Bolgár György meg a többi együttvéve. Töredelmesen bevallom, volt egy pillanat az életemben, amikor elhittem nekik, hogy ők a „szürke agyállomány” pártja. Amint azt magukról hírelik. Ezt látványosan cáfolta meg gusztustalan, kocsonyás agyat súroló, „nem” szavazatra buzdító plakátjuk. Amit úgy is lehetett értelmezni, hogy a liberálisok és a nemet szavazók az agymosottak. E plakátkép azonban csak vizuális illusztrációja volt Kókáék propagandájának. Azt hangoztatni, hogy „szocializmusra szavaz az, aki igent mond”, meg a Kádár-korszakot szavazza vissza egy másik plakáton a vörös csillaggal, őrületes ostobaság. Kétszeres baki. Mert hogyan lehet a szocializmus szitokszó egy olyan koalícióban, ahol a nagyobbik erőt szocialistának nevezik? És hogyan nyerjen a baloldal úgy, hogy Kádárral mumuskodnak neki, amikor a szoclib koalíció szavazótábora ma is Kádár-nosztalgiában él? A szavazástól távol maradt 49 százalék egy része nyilván ezekből kerül ki. Okos-e nemcsak tettekben, hanem szóban is maguk ellen hergelni szavazóikat? És a Fideszt vádolni baloldalisággal? Megkérdezte Verebes István Konrádot, hogy vajh bevonták-é őket a propaganda-hadjáratba, mire a „nagy író” kitérően tagadó választ adott. Persze vele sem mehettek volna többre, azzal, aki a drogliberalizációtól a balkáni válságig csak szamárságokat nyilatkozott. Most már talán Vágó is sejti, hogy az 1 euró 20 cent arról szól, hogy a falusi ember a saját falujában járassa a gyermekét iskolába, tovább taníthassa, s ne fizessen vizitdíjat, amikor haszonállata etetésére sincs pénze. Ne hozzá nem értő biztosító szabja meg, kivel operáltassa meg magát, hanem háziorvosa. Az 1 euró 20 cent azt jelenti, hogy a nép nem munkanélküliséget, közbiztonsághiányt, nyomort remélt a rendszerváltozástól, hanem jobblétet, jobblétre szenderülés nélkül. S roppantmód rühelli, hogy ama, most általuk leszavazott rendszer megalkotói agitálnak a szocializmus ellen, akik akkor is, most is vámszedői voltak annak. És elbaltázva az elmúlt tizenvalahány évet, áthárítják ostobaságuk, aljasságuk és bűneik ódiumát a népre.

És azt el kell ismerni, hogy végre a szőrmókfejű Horn Gábor igazat mondott az utolsó szó jogán. Először és utoljára életében.

Szalay Károly