1919-ben kipurcant a Tanácsköztársaság. Részben saját ostobasága és kegyetlenkedése, részben az ellene kibontakozó ellenállás, a „fehérterror” s főrészt az antant, a nyugati hatalmak antibolsevista föllépése okán. Ezért a magyarországi Lenin-fi úk undorító sleppjükkel egyetemben Nyugatra menekültek. Ott aztán szövetségesre leltek a magyarellenes gyűlölettől habzó kisantantban, a nyugati kommunistákban és a Lengyelországra, Közép-Európára terjeszkedni vágyó bolsevizmusban: ez a Nyugatra menekült emigráció a „bolsevistaellenes Magyarországot azért is támadta, hogy ezzel kedvébe járjon Moszkvának.”

Miért volt katasztrofálisan aljas ez az ország ellen folytatott vörös aknamunka? Mert Magyarországot 1919-ben csődhelyzetben hagyták hátra, akasztófákkal megspékelve, területe egy részében harcokkal és megszállással, s teljes zűrzavarban. És azt a Horthy-rendszert támadták, amely ezen a káoszon, a nemzetközi túlerő által előidézett nemzethalál-veszedelmen próbált és tudott úrá lenni, nem is akárhogy.

A vörös emigrációt elsősorban az a magyargyűlölet vezérelte, amely a kisantant kedvét is keresve, gátlástalanul föltört belőlük. Eme hitvallásukat a mitugrász színházigazgató, Roboz Imre fogalmazta meg. „Pokolba a parasztnak, féregnek való nosztalgiával, tűzre minden, minden pesti gondolattal, magyar gonddal, magyar ragadással. Fel a nagy utakra, a nagy próbálkozásra. […] Mit silbakoljak a rút magyar tragédia függönye előtt? Mit dideregjek […] mit pusztítsam […] emberi nyugalmam a magyar pusztulással? […] Gyenge népem, gyáva népem, hitvány népség: mi közöm már hozzád. […] Vissza sem pillantok rátok. Magyar röggel, magyar szóval akár sohse találkozzam többé.”

Az effajta baloldali nemzetgyűlölet voltaképp nem lepett meg. De megrendített Hatvany Lajos emigrációbéli viselkedése. Családja karriert futott be nálunk. Bárói rangot kapott, a fölső tízezerhez tartozott, s maga Hatvany írta: „A régi Magyarország megadott nekem mindent: jólétet, biztonságot, címet, rangot. Nyitva állt előttem egyetem és akadémia.” És tegyük hozzá, a magamfajta jóhiszemű és naiv plebs, vagyis a kisember tiszteletét és megbecsülését is megkapta. És most, e könyvből tudtam meg, hogy hálátlanul az ország ellenségeihez csatlakozott. A szociáldemokrata Garami Ernővel együtt résztvevője lett a Lenin-fiúk, a kisantant összeesküvésének.

Azt értem, hogy a vörös terroristák gyűlölték az országot, a korlátlan hatalom visszaszerzésének mámorában égtek, tajtékoztak az ő terrorjukat fölszámoló és a nyugati nagyhatalmak bizalmát bíró Horthy ellen, de nem értem, miként válhatott ezek szövetségesévé egy európai műveltségű magyar nagypolgár, Ady, Móricz, Karinthy barátja, Gyulai pártfogoltja, Petőfi életrajzírója? Miként vehetett részt mecénásként is a magyar polgári hatalom elleni akciókban? És még mi mindenben! De ezekről később még írok.

Szalay Károly