Milliók indulhatnak meg Európa felé, jelentette be Orbán Viktor hétfőn a parlamentben. A miniszterelnök felsorolta, hányan indulhatnak meg az egyes országokból. Közel húszmillió menekült vághat útnak, amelyhez képest Európa gyenge, ráadásul „Brüsszel be akarja engedni, sőt be akarja szállítani az illegális migránsokat”, és szét is akarja osztani őket, mondta Orbán Viktor. A magyar kormány azonban szemben áll ezzel. Elvégre 1,8 millió magyar ember aláírása hatalmazza föl rá.

A parlamenti ellenzék persze elutasította a miniszterelnök szavait, közelgő diktatúráról szónokolt és még több béremelést követelt, amit jól aláfestettek a szombati nem túl nagy létszámú, ám annál nagyobb médiatámogatást élvező pedagógustüntetés követelései. Érdekes helyzet. Még messze a március, de a meleg februárban máris érzékelhetően meglódult a bevándorlók áradata, jelezvén, hogy ha visszavonhatatlanul beköszönt a tavasz, olyan elementáris erejű bevándorlási hullám indul el, amelyet pokolian nehéz lesz föltartóztatni, s amely, ha nem vigyázunk, elsodorhatja a politikai ellenzék és a balos szakszervezetek által kevesellt, de igenis mérhető magyarországi életszínvonal-emelkedést is.

Ördögi, ahogy a tanártüntetés követeléseihez – több fizetést, rövidebb munkaidőt, semmi ellenőrzést – taxisok, kórházi ápolók, közalkalmazottak, katonák, vasutasok és más garabonciások csatlakozását várják a szervezők, megbuktatni az Orbán-kormányt, s talán a nyughatatlan őszödi Böszmét ültetni a helyére.

A forgatókönyv ugyanis nem változott, a recept a régi: balhék sorozatával ütni rést a társadalmi béke falán, felzaklatni az új és újabb botrányokkal a közvéleményt, elbizonytalanítani az embereket, káoszt kavarni. Mert igaz ugyan, hogy Magyarország emelkedő pályára állt, kicsi lépésekben, de érzékelhetően javul az életszínvonal, de az is igaz, hogy az egyre mélyebb demográfiai válságba süllyedő Nyugat hatalmas béreket ajánl­va, egyre erőteljesebben (kétségbeesettebben) szívja el a használható munkaerőt az Európai Unió keleti fertályairól, köpve a szolidaritás és együttműködés legelemibb szabályaira, minek következtében Magyarországot nem a munkanélküliség réme, hanem a használható munkaerő hiánya fenyegeti.

Csak arról nem esik szó, hogy ha nincs Horn Gyula, nincs Medgyessy Péter, nincs Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon, akkor körülbelül Szlovénia szintjén állnánk. És Szlovéniából korántsem nagy mértékben mennek nyugatra dolgozni az emberek. És még egy ügyben van nagy hallgatás az ellenzék soraiban: az idő rettenetesen szorítja őket. Csak a vak nem látja, hogy a népvándorlás körülbelül egy hónap múlva látványosan felgyorsul, és akkor a természetes életösztön – ahol van még ilyen – felülírja majd a mesterségesen gerjesztett hisztériát. Ezért sietniük kell. Egy hónapjuk van arra, hogy oly mértékben aknázzák alá a társadalmi békét, ami esetleg már jóvátehetetlen, de legalábbis fájdalmas károkat okoz. Ha ezt elmulasztják, újabb évet kell várniuk a következő alkalomra.

Ezért volt a pesti Kossuth téri cécó, ezért a keménykedés, a zsarolás oktatásügyben, ezért fenyegetőznek most már mind hangosabban sztrájkkal. Sötét álmaikban azt remélik, a folyamatos utcai tüntetésekbe beleáradnak majd a vad és éhes, kerítésszaggató migránsok, s akkor ez a borzalmas elegy, miként egy másik elegynek Kijevben sikerült, nagy dologra volna képes: most még senkik és semmik, de akkor minden lehetnének.