Jellemzői az egoizmus, a társadalom jogi és erkölcsi normáinak semmibevétele, a közösségi érdek iránti érzéketlenség, jó küzdőképesség, céljainak megvalósítására a merész és ravasz megoldások vállalása, a jó helyzetkihasználás, ügyes egérútkereső képesség. Ezek a személyiségjegyek a versenyben megszülető vezetőknek akár a sikereikhez vezető jegyei is lehetnek – a rezsim demokratikus vagy diktatórikus berendezkedésétől függetlenül –, amennyiben a társadalom szankcionáló ereje gyenge. Csakhogy a politikai kalandoroknak van még két másik jellemzője: a hiúság és a könnyelműség. Leggyakrabban ez okozza vesztüket; az, hogy bíznak abban, hogy a szerencse mindig gátlástalan természetük mellé áll, és mindenkor képesek lesznek olyan kompromisszumra, amely fennmaradásukat biztosítja. Csakhogy ezen öntelt hit nem számol sose a társadalmi elfordulással. Azzal, hogy a személyiség erodálódása hiteltelenséghez vezet és először szélesebb társadalmi körben lesz stigmatizált, majd barátai fordulnak el tőle. A bukás lehet hirtelen, de lehet lassú folyamat is.

A politikai változások alapmodelljei – a puccs, a forradalom, a reform és az átmenet – különösen alkalmasak a politikai kalandorok megjelenésére. Ők a zavaros vízben halászók, akik nem eszmét, filozófiát, pártot vagy közt, hazát, országot, hanem ezen szólamok alatt maguk érdekeit és vágyait kívánják megvalósítani. A magyarországi rendszerváltozás az átmenet kategóriájába tartozott, vagyis a régi diktatúra működtetői és a szabadság után vágyó demokratizáló erők abban egyeztek ki, hogy egy új demokratikus politikai arénát hoznak létre együtt. A rendszer jogfolytonosságát ennek kiegyezéses jellege adta, amelynek alapköve, hogy az új demokratizáló elit nem kérdőjelezheti meg az egykori állampártiak politikai részvételét az új rendszerben.

Ha valaha volt kedvező időpont a politikai kalandorok szárnyalásának, akkor az a rendszerváltozás időszaka volt. A társadalom legkülönfélébb alrendszereiben jelentek meg a kalandorok 1987–1988 táján és ezt követően. Leginkább a gazdaságban. Olajszőkítőből lett megyeszékhely díszpolgára, bankvezérből vált aranycsempész, gyárigazgatóból milliárdos tulajdonos, juhászból meg akasztói stadiontulajdonos.

A média területén egy sajtófotósból lett pisztollyal az oldalán szerkesztőségeket fenyegető médiacézár, egy sportriporterből politikacsináló producer, kereskedelmi televíziósból az évszázad csalásába keveredő médiaguru.

A politika zavaros alrendszere is kiváló táptalaja volt a kisebb-nagyobb kalandorok megjelenésének. A helyi és országos politikában rendre tapasztalhattuk, hogy a bunda igazából pufajka volt, még ha ki-be fordítgatták is viselői. A szemünk előtt vált rózsadombi ügyvédből vidéket képviselő parasztvezér, Aczél György titkárságának vezetőjéből demokráciát védelmező szocialista frakcióvezető, a NATO-t a világbéke megrontójának tartó Kádár-káderből a NATO-ba belépő miniszter, zsidó lányból nyilasvezér.

E kalandorok jöttek-mentek, és mint átmenetünk egyik lenyomata kétségkívül jelenlétük fontos mutatója lesz egy, a magyar társadalmat átfogóan leíró későbbi szociográfiának.

A kalandorok közül viszont egyik sem jutott olyan messzire önmegvalósítása során, mint Gyurcsány Ferenc. Életkorából adódóan kalandorpályája még a diktatúra utolsó éveiben kezdődött: KISZ-vezérségig vitte, aki még megfigyeltetné a Fidesz-aktivistákat, és politikai fellépést sürget ellenük. Aztán a változás zavarában már demiszes, aki megérti, hogy Dévénynél új időknek új dalai törnek be kis hazánkba – Adyt parafrazálva.

Az átmenet volt állampárti oldalán, mint megannyi más kalandortársa, ő is spekulatív, kapcsolati milliárdossá vált a gazdaság alrendszerében, gyakran maga is meglepődve Fortuna irányába gyakorolt kegyein. A szerencse a kalandort mindig magabiztossá teszi és merésszé. Így a pénz után egója a hatalmat követelte, a hiúság a népszerűséget.

A versenyben születő vezér előbb a gazdaság alrendszerének erkölcsi kódjait, az üzleti tisztesség és az üzleti jó erkölcs szabályait lépte túl, tévedésben tartva az adóhatóságot (a büntető törvénykönyv a csalás egyik elkövetési magatartásaként fogalmazza ezt meg), majd tanácsadóként szerepelt azon Ron Werber mellett, aki a leggátlástalanabb kampányolási technikát importálta a magyar politikai arénába. Werber mestert követve a tanácsadó a hátba szúrást kötelező evolúcióként értelmezve a legmagasabb grádicsra, miniszterelnökké emelkedett, az MSZP elnökségének legnagyobb meglepetésére. Gy. F. vérbeli kalandor mivoltát már ez a tény is vegytisztán bizonyítja.

És a nem várt siker tovább növelte a kalandor önbizalmát! Környezetét, kormányát részben hasonszőrűekkel, nagyvállalatokat csődbe vivő gazdasági szakemberekkel, egészséges szervet megműtő orvos-miniszterrel, soha nem praktizáló egészségügyi miniszter asszonnyal, gyanús fémkereskedő pénzügyminiszterrel töltötte fel, másrészt pedig bolondját járatta néhány tudóssal, akiket felkért a szegénység elleni küzdelemre, a kultusz- és az igazságügyi tárca vezetésére, és egy-két virtuális program irányítására. Olyan tisztes baloldali személyiségeket, akik ténylegesen hittek a kalandor megbízásának. Ők tapasztalták meg legkeserűbben, hogy a kalandor csak díszletnek használta őket, fényük kellett a fénynyelő sötétségnek.

És a hatalmi hazugsághenger győzött. Előbb a testvért megtagadó december 5-höz vezető népszavazási kampánnyal, majd trükkök százaival, hazugsággal éjjel-nappal – amikről még a párttársak sem kellett tudjanak –, Magyarország állapotát tükröző adatok unió és a köztársasági elnök előtti meghamisításával a 2006-os országgyűlési kampányban. Csalással, a választók tartós tévedésben tartásával maradhatott hatalomban. A rendszerváltozás jobbra-balra kilengő politikai ingáját a kalandor ilyen eszközökkel képes volt megállítani! Ő nyert.

Csakhogy ettől kezdve Magyarország maga is kalandordemokráciává alakult át. A kalandor önleleplezésének társadalmi nyilvánosság elé kerülésekor (balatonőszödi beszéd) ugyanis nem következett be az összeomlás, a lemondás. Csapdába került a magyar demokrácia.

Az alkotmányos, demokratikus intézmények a kalandort védték, ő pedig a legitim erőszak mögé bújt. Zűrzavar támadt, és ha zűrzavar van, akkor a kalandor újra elemébe jön. Az ellenzék is csapdahelyzetbe került, dilemmája az volt, hogy érdemes-e lerombolni a demokratikus intézményeket, átlépni az alkotmány mezsgyéjét egyetlen kalandor miatt. Tétova álláspontjuk szerint még ha erkölcsileg igazolható is lehetett volna e lépés, pont a demokráciába vetett hitet és az alkotmányos jogbiztonságot veszélyeztette volna.

Így a kalandor egérutat nyert egészen a szociális népszavazásig, ami az ellenzék számára az alkotmányos ellenállás megmaradt eszközévé vált. Ekkor azonban rájött, hogy a társadalmi elfordulás után támogatói is elpártolhatnak tőle, így pálfordulatot vett. Legnépszerűtlenebb intézkedéseit koalíciós társának nyakába varrta, és a kisebbik rosszat, a bukást újra elkerülő koalíciós szakítást választotta, tudva azt, hogy egy olyan rendszerváltozáson átment országban, mint amilyen Magyarország, 386 parlamenti képviselő közül kell hogy legyen tíz szerencselovag, aki kapható a politikai kalandorságra. És lett. És amikor épp rendezte volna az államot elpiacosító sorait, akkor robbant a világméretű piaci válság. Újra zűrzavar, újra offenzíva. Ekkor már nem a maga nevében, hanem a nemzet nevében kérte a haza jeleseit, hogy nemzeti csúcsot tartsanak, asztalhoz kényszerítette a személyét elutasító összes közéleti szereplőt, újra és újra, szinte játszva azzal, hogy a haza nevében mindenkinek kezet kell vele rázni.

Kapóra jött a válság, leplezhetetlen hazugságaikat ettől kezdve volt mire ismét fogni, és volt indok, amivel a költségvetés átmehetett az Országgyűlésben. Csakhogy még akkor is hazudtak, s így jöhetett az újabb tárgyalássorozat, amit a rendkívüli parlamenti ülés koronázott meg.

A január 29-i parlamenti vitanap egész jellege, a miniszterelnök nemzetközi diplomáciai testületek előtti „nemzetstratégiának” nevezett adótanácsa, és mindaz, amit egy nyakig eladósított nemzet előtt elmondott, az mára tényleg a kalandor megállításáért kiállt.

Nem kétséges, hogy az, amit a politikai alrendszerben Gyurcsány Ferenc eddig művelt a demokráciával, azonos súlyú azzal, amit Stadler József csinált a gazdaság alrendszerében, amikor Az utolsó vacsora után visszaigényelte az áfát. Egy olyan kalandordemokrácia jött létre általa Magyarországon, amely a kalandor bukása után is még évtizedekig deficitek sokaságával fog küzdeni. Az átmenet teremtette őt, és szimbóluma is lesz ennek. Olyan rendszerváltozásunk volt, amilyen Gyurcsány Ferenc maga. És a svindler márciusban újra lapot húz, hogy azzal meneküljön előre.

Az ellenzék pedig csak bámulja ezt a magyar államiságot is veszélyeztető „performanszt”, amelyben már a Nemzeti Múzeum kincsei és a Szent Korona is elzálogosított, és e bámulásban bizony benne van, hogy a kalandor bukására még várni kell.

Zárug Péter Farkas

politológus