Tanórák

Ismerősöm lánya hetedik általánosba jár. A hét két napján hat órájuk van, a többin hét, természetesen nem számolva a különórákat. Ez képtelenség. Nem kell szakértőnek lenni annak megállapításához, hogy egy 12-13 éves gyerek nem tud napi hat-hét órában intenzív szellemi munkát végezni. Az hagyján, hogy ennyi tanóra kimerítő. A nagyobb baj az, hogy haszontalan is.

Széles körű egyetértés van abban, hogy az iskolai tanórák számát csökkenteni kellene. Csakhogy amint konkrét tárgyakra kerül sor, valósággal fölrobban a pedagógusszakma. Csökkentsük a matek­órák számát? Melyik az a barom, aki ezt egyáltalán ki merte ejteni a száján? A matematika mindennek az alapja, nemhogy csökkenteni, inkább növelni kellene az óraszámot! Legyen kevesebb magyaróra? Ilyet még csak gondolni is bűn! Ének? Még abból a kevésből is elvenni, Kodály országában? Rajz? Vizuális analfabétákat akartok nevelni, miközben a képiség veszi át a vezető szerepet a kommunikációban? Történelem? Ennyi órában sem lehet tisztességesen végigmenni az anyagon! Fizika, kémia csökkentése? Na, hát ez már több a soknál, szégyellje magát, aki ilyet fölvet! Testnevelés? Most már aztán elég legyen! Elpuhult testben elpuhult lelkeket akartok? Mértan, földrajz, biológia? Így is alig jut rájuk valami!

Röviden: követeljük az iskolai óraszám csökkentését – na de a mi tantárgyunkhoz hozzá ne merjenek nyúlni!

Így lesz aztán napi hat meg hét tanóra az iskolában, hozzá a különórák, az egésznek az eredményeként pedig fáradt és túlterhelt tanárok, fáradt és túlterhelt diákok. Pedig az összesített óraszám egyetlen módon csökkenthető: az egyes tantárgyak óraszámának csökkentésével. Nem tudom, ki lesz végre olyan bátor, hogy ebbe belevágjon.