Teaidő

A következő hírt olvasom: „Sokan kiakadtak, mert a brit miniszterelnök fel merte venni az Adidas legnépszerűbb cipőjét.”

Némiképp felhúzom a szemöldököm a kifejezés olvastán, illetve azon, hogy az egyik legismertebb baloldali lap ezt szalagcímben hozza, de végül is hagyjuk rá, a nyelv változik, ami egykor különös vagy felháborító volt, az ma polgárjogot nyer, örüljünk, hogy nem trágárság a tartalom fele.

Szóval az Adidas Samba volt az idei év legmenőbb cipője, egészen addig, amíg Rishi Sunak brit miniszterelnök fel nem vette a lábára – véli a The Guardian szerzője. Majd, miután hördülésre hördülés következett a brit közéletben, bocsánatkérésre kényszerült a brit miniszterelnök, amiért ebben a menő és felkapott cipőben adott interjút. Igen, bocsánatot kért. Mivel az Adidas Samba rajongói azzal vádolták, hogy meggyalázta a divatos sneaker hitelességét.

Én meg csak pislogok.

De ha már kiakadás. Azon nem akadnak ki az angolok, hogy a miniszterelnök nem angol? Az nem baj? Hogy nem brit? Ahogy London polgármestere se, Sadiq Khan, aki pakisztáni származású muszlim? Hogy elvész a brit identitás? Csak a cipőjén?

Ebből is látszik, hogy a kultúrák nem változnak. Tolhatják bele a PC-t, alapvetően Britannia prűd és nyárspolgári marad. A teaidő az teaidő, és punktum. 1977-ben is hír volt, hogy James Holmes teherautó-sofőr egyetlen rúgással szétzúzta frissen vásárolt televíziókészülékét, mivel a délutáni csevegős műsorba meghívták Johnny Rottent, a Sex Pistols énekesét, aki a riporter provokálására kimondott egy csúnya szót. Holmes így kommentálta tettét: „Nem tűröm, hogy teaidőben ilyen mocskot sugározzanak.” Abba Britannia beletörődött – megszokatták vele –, hogy lehet egy politikus meleg, fekete vagy indiai – de ne hordja a kedvenc sportcipőjét. Ahogy egy német is mindig rendpárti lesz. Most nem menetel meg lenget, mert most azt mondták, mulitkuklti. Akkor legyen multikulti! Jawohl!

Amúgy jó az a cipő. Régóta vadászok rá. Mit meg nem adnék érte. Még a teámat is beáldoznám, az tuti.