Hirdetés

Van-e házi kutya?

Ezen töröm a fejem egy ideje. Nézek ki az ablakon, s kint egy lány a tacskójának dobál valamit. Az meg visszahozza, aztán pisil, nyakán a póráz örve.

Aranyos kis állat, de én tudom, hogy egy vérengző fenevad. Az a barna kis kotorék ott lenn valójában egy farkas. A neve is mutatja: Canis lupus familiaris. Igen, ez a kutya rendszertani elnevezése: Családi farkas.

Bár az a kis dög ott lenn – most jó hangos, kicsit zavar is, bevallom – messzebb látszik a farkastól (Lupus), mint a varjú a T-rextől, de attól még igaz. (Figyelik néha a madarakat? Nem? Pedig érdemes! Nézzék, ahogy egy madár lép. Figyeljék a járását. ahogy lehajol valamiért, forgatja a fejét. Ordít belőle a hüllő. A varjú egy már-már intelligens velociraptor, ami a végletekig alkalmazkodott a változáshoz, de ha alaposan nézzük, az álöltözet lehull. Még a cinkénél is.)

Korábban írtuk

Hol is tartottam? Ja, igen.

Szóval, van-e házi kutya? Ahogy van házi nyúl, házi sertés, házi macska, házi lúd és a többi. Nincs. A kutya eleve házi. A kutya az ember teremtménye. „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain.” Benne van az Írásban. Igen, a mi hasonlatosságunka. És lőn! Az ember megkapta a teremtés képességét. Társadalmi utópiák, versek-eposzok, épületek, városok, birodalmak és filozófiai rendszerek – ez a teremtés maga. Ez bennünk az isteni. És így lett a kutya is. Egy valóra vált, testet öltött filozófiai képlet. Csak hát a hatósugarunk, erőnk és az időnk véges. Amit az ember gyakran elfelejt. Pedig megmondta Lucifer is a Tragédiában: „Miért is kezdtem emberrel nagyot. Ki sárból, napsugárból összegyúrva. Tudása törpe és vaksága nagy.”

Mit is akartam mondani? Hova is akartam kilukadni? Elkalandoztam.

Már nem tudom.

Helyes az a kis farkas ott lenn. Csak egy kicsit hangos. Be is csukom az ablakot, mert még meg kell írnom ezt a publit. Amúgy se jó, ha az ember túl sokat lát – vagy túl sokat akar látni, néha hagyni kell egy kis homályt is.