Tisztelet

Nem csitul a közéleti hullámverés a tavalyi népszámlálásnak a vallással kapcsolatos adatai körül. Hiszen tény, hogy a kérdésre: mi a vallása, a megkérdezettek csupán 44 százaléka jelölte meg valamelyik egyházat. Balliberális publicisták alig leplezett kaján örömmel állapították meg, hogy lám, a többség immár nem vallásos, Magyarország nem keresztény.

Ez persze többszörös csúsztatás. Először is igaza volt Antall Józsefnek, Európában az ateisták is keresztények, egyszerűen ennek a kultúrának a részesei. Ráadásul a kérdésre 40 százalék egyáltalán nem válaszolt, és őket mindenestül a nem keresztények közé sorolni ugyanolyan hazugság, mint a parlamenti választásról távol maradókat mind ellenzékinek számítani.

A 60 százaléknyi válaszoló közül vallotta magát 44 százalék valamely valláshoz tartozónak, 16 nyilatkozta az ellenkezőjét. Így azért elég nehéz kihozni a nem keresztények többségét. Ezzel együtt tény, hogy amiként egész Európában, úgy Magyarországon is erősen csökken a keresztény vallást követők száma (miközben a Föld egészét tekintve növekszik).

Alapvető tévedés azonban mindebből azt a következtetést levonni, hogy Magyarországon eljött az ideje az egyházellenes politizálásnak. Téved a liberális publicista, aki így fogalmaz: „S ha a kormánypárt nem vesz vissza a kereszténykedésből, ha nem képes állítani az aránytalanságon, akkor nagyon is megéri határozott antiklerikális, az egyházak elszámoltatását ígérő programmal előállni.”

A hazai ellenzék számos hibája és tévedése közül nem a legkisebb az egyházellenesség. Biztosak lehetünk benne, hogy a többség számára az antiklerikális, az egyházak elszámoltatását ígérő (?!) politika kifejezetten ellenszenves. Valamely zajos kisebbségnek tetszhet a pedofilpapozás, de a többség tisztelettel tekint a papokra és az egyházakra. Nagyrészt még azok is, akik a népszámlálás kérdőívén üresen hagyták a vallásra vonatkozó rubrikát. Aki Magyarországon a történelmi egyházak ellen politizál, veszít. Jövő júniusban is.