Az eleinte kovásztalan, majd kovászos kenyértésztából kiszaggatott és kemencében megsütött lángost külhonban langallónak, langalinak nevezik; ennek magyar neve lángos, bodag, bukti vagy vakarék. Eurázsiában területenként más-más ízesítést használnak; sajtot, olívaolajat, olívabogyót, halat, tenger gyümölcsét, majd később paradicsomot és sok minden mást tettek rá. Így alakult ki az olaszoknál a pizza, amelyet a világon mindenütt ismernek.

A szakemberek belső-ázsiai hun fejedelmi sírokban megkövesedett lángosszerű lapos kenyereket (lepényeket) találtak, amelyeket gyakran hitviláguk jelképei szerint (Nap, Hold) formáltak meg. Priszkosz rhétor Atilla király udvarában járva leírta, hogy a hunok húsételeikhez kenyeret fogyasztottak. Ez a belső-ázsiai szokás leginkább Atilla hunjainak leszármazottainál, a székelyeknél maradt meg máig is, akik leveshez, főzelékhez, sőt tésztához is bőségesen fogyasztanak kenyeret.

A magyar ember máig valódi kenyérfogyasztó; nem grissinit ropogtat, vagy bagettból tördelget darabokat, hanem szinte mindenhez kenyeret eszik. A lángos kenyértésztából készül. A legősibb belső-ázsiai receptek szerint csak teljes kiőrlésű lisztet, élesztőt, sót és vizet használtak hozzá. Kezdetben parázson, majd kemencében, később zsírban, majd olajban sütötték ki; ez nálunk ősi formában máig megmaradt. Mivel a magyarság egészen sajátos állat- és növényvilággal érkezett a Kárpát-medencébe, nyilvánvaló, hogy mi is megalkottuk saját olajban sütött fokhagymás „lángosunkat” és „pizzánkat”, a pompost, saját ízvilágunkkal fűszerezve; ez helyettesítette régebbi időben a „szendvicset” és a „hot dogot”.

Búcsúban, kirakodóvásáron és egyéb nemzeti rendezvényen, szinte mindenütt megtaláljuk a kiírást: „töki kemencés pompos”. Miért magyar ez a sajátos ínyencség, hiszen a világon sok hasonló étel létezik? Mert megvannak az ősi magyar hagyományai, sajátosságai és egyedül a Kárpát-medencében található alapanyagai. A „pompos” szó annyit jelent, mint „szakított tészta”. Legelőször a Felvidéken készítették, majd végleges hazai formája a Pest megyei Tökön alakult ki. A sajátos kemencés lángosnak sok olyan összetevője van, ami miatt sehol sem tudják ugyanígy előállítani. A legfontosabb a magas sikértartalmú liszt, amely különbözik az olasz durumliszttől, amelyből a pizzát készítik. A másik titka a jó pomposnak a hazánkon kívül szinte sehol sem használt füstölt szalonna, a tetejére karikákra vágott lila hagyma, fokhagyma, majd a félidőben kivett tésztára rálocsolt tejföl, esetleg libatepertő vagy baromfi zsír. Több helyen a kisütendő tésztába Európa számára idegen túrót is tesznek. A kemencéket akácfával fűtik fel, amely a pomposnak sajátos ízt ad. A „magyar lángoshoz” újabban burgonyát is tesznek, amely nem szükséges összetevője a pompos tésztájának.

A töki pompos receptje a következő: 50 dkg BL55-ös, magas sikértartalmú liszt, 1 dl tejföl, 1,5 teáskanálnyi só, 3 dkg körüli zsír, kevés cukor, fokhagyma. Félidőben ráteszik a szalonnát, a tejfölt és a kerekre vágott lila hagymát.

A töki pompos egy ősi magyar étel felelevenített mai változata. A kenyér készítése közben a „maradékot” – a kenyértésztát – hamarabb, kis mennyiségben és másként is elkészítették, mint a kemencében sült kenyeret; ez a „lepény”, élesztő és kovász nélkül. A „kemencés lángosnak” hazánkban sokféle változata ismert, de leginkább kenyérlángosnak nevezik. Vásárainkon mindig megtalálható az olajban sült kenyérlángos is. Ez sem más, mint magyar lisztből készült kenyértészta kiszaggatott és régente zsírban, ma olajban kisütött változata. Egyszerű étel, mégsem készítik máshol. Újabban strandokon és üdülőhelyeken a lángosokra reszelt sajtot és tejfölt is tesznek. Ez is hungarikum, hiszen sem az olajban sült lángost, sem a tejfölt, sem pedig az így használt sajtot és fokhagymát ilyen formában nem fogyasztják máshol.