Nem bonyolult ez az elv, könnyen is igazolható. Bármely elsőéves jogász-politológus hallgató a jogesettárban több példán keresztül elsajátíthatja jelentését, akár már tanulmányai első félévének a végére.

Úgy tűnik, a példatár immár többszörösen is bővülhet a 98 százalékos különadó kapcsán a joghallgatók okulására, amelynek példatári neve valószínű a „pofátlan visszamenő hatály” címet fogja viselni.

Nem túl dicséretes tény ez az előterjesztők s az azokat nagy pártfegyelemmel megszavazók számára. Ugyanis, amit az elsőéves hallgatóimnak is tudniuk kell, azt úgy tűnik, a kormány és a Fidesz–KDNP-frakció még az Alkotmánybíróság intésére sem volt képes elsajátítani. Sőt hetykén újra nekifutott az európai alapjogelv felülírásának, amelyre válaszul 2010. május 6-án immár másodjára mondta ki az AB a „pofátlan végkielégítések” 98 százalékos, visszamenőleges megadóztatásának súlyos jogtalanságát és egyben semmisségét.

Emlékezetes, Lázár János Fidesz-frakcióvezető először 2010 októberében kapta meg a szekundát elégtelen jogismeretére. Aztán úgy tűnt, hogy az Alkotmánybíróság megregulázása és jogköreinek szűkítése által – a korábbi kormánypárti ígéretekkel szemben, amely egyenesen e jogkörök kiszélesítéséről és kiteljesítéséről értekeztek – már nem lesz akadálya a bárminemű és időbeli hatályú adópolitikának.

Csakhogy az Alkotmánybíróság nem véletlenül tömöríti hazánk legkiválóbb jogtudósait. Nyilván, ha csak Paczolay Péter, Bihari Mihály, Lévay Miklós vagy bármely AB-tag – és mára bizonyos, hogy Stumpf István is ilyennek számít – egyedül ülne a jogismeret mérlegének egyik serpenyőjében és a másikban az egész parlament, akkor is az egyes alkotmánybírák javára dőlne el a mérlegelés, nemhogy úgy, hogy az egyik serpenyőben együttesen ülnek alkotmánybíráink az Országgyűlés kétharmadával szemben.

Áprilisban szintén dicsértem a taláros testületet, amikor a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénynek megsemmisítették azt a szintén erőltetett részét, amely a pozícióban lévő kormánypárti munkáltatók számára lehetővé tette és tette volna a jövőben is a köztisztviselők indokolás nélküli felmentését. Legkiválóbb jogtudósaink akkor határozatukban azt kívánták elmagyarázni a bukdácsoló kormánypárti előterjesztőcskéknek, hogy értsék már meg, alkotmányossági indokok alapján a munkáltató részére biztosított korlátlan felmentési jogkör a köztisztviselők esetében is alkotmányellenes.

Elképedve fejeztem ki aggodalmamat azért, hogy hogyan fordulhat elő ilyen egy rendszerváltó párt esetében, hogyan terjeszthet elő olyan súlyosan jogsértő javaslatot, amelyre az AB azt mondja, hogy: „Az indokolás nélküli felmentés lehetősége a köztisztviselők esetében is sérti ugyanis a jogállamiság elvét, a munkához való jogot, a közhivatal viseléséhez való jogot, a bírósághoz fordulás jogát, valamint az emberi méltósághoz való jogot.”

És nem telik el egy hónap sem, máris jön a következő megintés. Bár a fideszes nebulók azt hitték, túljártak a mesterek eszén, az AB csattanósan válaszolt egy rendkívül elegáns és ésszerű alapjogi érveléssel. Most azt mondta ki, hogy az egyik legalapvetőbb jogot, az emberi méltóságot sérti a második Lázár-próbálkozás az európai jogi kultúra felülírására, a visszamenőleges hatályú adóztatás kapcsán. Az AB ezért megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló törvénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.

A taláros testület – az állítólag fideszes AB – kimondta, az emberi méltóságot sérti, hogy a törvény a különadó hatályát olyan bevételekre is kiterjesztette, amelyeket bevallással lezárt adóévekben, törvény alapján szereztek a jogosultak. Az Alkotmánybíróság határozata leszögezi, hogy a 2005–2009-es adóévekben szerzett bevétel után az adóhatóság a különadót nem követelheti, azt nem kell bevallani, megfizetni.

A csattanós pofon most jön: a már megfizetett különadót – a magánszemély kérelmére – az adóhatóságnak vissza kell térítenie.

Ismét le szeretném szögezni: nem a csalárd, aránytalan, visszaélésekkel szerzett, Aba Botond milliárdos BKV-adóssága mellett kifizetett végkielégítéseit féltem, valamint Szilágyiné Szalai Eleonóra és az egész korrupt szocialista elit vagyoni stabilizációját kívánom, és akarom őket vagyonukban megtartani. Hanem azt mondom, hogy ezek egyedi esetek, amelyeket – bár irtózom az ilyen minősítésektől – a Fidesz retorikája szerint, akár „pofátlanoknak” is lehet minősíteni, de nem lehet általánosan, mindenkire kiterjesztve a visszafizetést nyílt állami pénzszerzésre felhasználni, különösen nem visszamenőleges hatállyal.

Ez lehetséges diktatúrában, az állam abszolút szuverenitásának és a politikai önkénynek kifejeződéseként, de nem lehetséges egy jogállamban. Az egészhez képest ugyanis eltörpül a valóban arcátlan esetek, az egyedi ügyek száma és mértéke, amelyet a fennálló jogrend alapján kell elbírálni, ha kell, elítélni, és ha kell, visszaszerezni.

Igaz, ez lassú folyamat, ahhoz képest, amit a jobboldali szavazók elvárnak a kormányzattól. Csakhogy ez nem kormányzati, hanem bírósági-ügyészségi kérdés. A „pofátlan” szót puffogtathatja a politikusi elit, csak mindaddig amíg ezt az ügyészség nem fordítja le a jog nyelvére: „csalárdnak”, „jó erkölcsbe ütközőnek”, „hivatallal való visszaélésnek”, addig mindenkire, aki végkielégítést kapott, kimondani egy összeghatár fölött, hogy ő „pofátlan” és öt évre visszamenőlegesen fizesse vissza azt, amit jogosan szerzett és leadózott, az bizony sérti az emberi méltóságot.

Az AB mindezek mellett a törvény szövegezése miatt a 2010-es adóévre is vonatkoztatja a megsemmisítést, azzal együtt, hogy a törvénynek a 2010-es és az azt követő adóévekre szóló szabályaira nem mondták ki, hogy azok sértik az emberi méltóságot. A taláros grémium érvelése szerint azonban ahhoz, hogy a 2010-es adóévre kiterjedjen a különadó hatálya, további jogalkotásra van szükség az Országgyűlés részéről.

Ennek hiányában – a magánszemély kérelmére – az adóhatóságnak nemcsak a 2005–2010 közötti időszakra, hanem a 2010-es adóévre már megfizetett különadót is vissza kell térítenie. De nézzük az AB érvelését a határozat alapján: „(…)Az Alkotmánybíróság szerint azonban törvény alapján, visszaélés nélkül, bevallással lezárt adóévben megszerzett bevételnek a visszaható hatályú adóztatása már az egyén autonómiájába való olyan mértékű közhatalmi beavatkozás, amelynek nincs elfogadható oka, ezért sérti az adófizetők emberi méltóságát.(…) Lezárt adóév tekintetében a súlyosabb adókötelezettség teljesítése az adóalanynak nemcsak a jövedelmét, hanem a vagyonát, jogszerűen szerzett tulajdonát, vagyis cselekvési autonómiája anyagi alapját is megterheli. A különadó mértéke és időbeli hatálya együtt ilyen megterhelést jelent. A különadó visszaható szabálya nincs tekintettel olyan személyi, családi, vagyoni körülményekre, amelyek a 2005. január 1-je óta eltelt idő alatt jelentősen megváltoztathatták a magánszemély adóteher-viselő képességét.”

A helyzet mindezek alapján teljesen világos. Mármint mindenkinek, az előterjesztő kivételével. Ő ugyanis harmadjára is nekiugrik a feladatnak. Csakhogy nem neki, hanem mint jeleztem, az ügyészségnek és a bíróságnak kellene dolgoznia az egyes ügyeken és nem generálisan a jogalkotónak. Ha így tesz, az nem más, mint pénzbehajtás és a soha végkielégítések közelébe nem jutott, egyes esetekkel felhergelt szavazók népszerűségének a hajhászása némi értelmiséget riasztó akarnoksággal.

Csakhogy mindezt egy alapvető európai jogelv felülírására és az emberi méltóság kárára nem lehet megtenni. Ahogyan eddig azt sem lehetett, hogy a jogalkotó politikai osztály minősítse, sőt becsmérelje Magyarország legjelentősebb jogtudósainak döntését. Sem Antall József, sem Horn és Bokros, sem Torgyán József, sem Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nem vette a bátorságot, hogy azért, mert az AB valamely javaslatukat megsemmisítette, meg merjék kérdőjelezni annak jogállamiságot, s így a haza érdekét szolgáló jellegét.

Lázár János most e közpolitikai küszöböt is átlépte: „A Fidesz meggyőződése szerint az Alkotmánybíróság ma Magyarország érdekeivel ellentétes döntést hozott.”

Vagyis Paczolay Péter, Holló András, Balogh Elemér, Bragyova András, Kiss László, Kovács Péter, Lenkovics Barnabás, Lévay Miklós, Stumf István – Bihari Mihály ez esetben érintettsége miatt nem vett részt a döntésben – szóval ők, jeles professzoraink, tankönyvíróink, nemzetközi hírű tudósaink, egyetemi kollégáink, ők azok, akik Magyarország érdekeivel ellentételesen cselekszenek? Ők nem szolgálják Magyarország érdekeit, mert bukdácsoló tanítványaik nárcisztikus és voluntarista politikai törekvéseinek „megálljt” parancsolnak a jogállamiság és az emberi méltóság nevében? Ez bizony mély lenyomata a konzervativizmus nélküli jobboldali időknek. 2011-ben ez továbbra is a 90-es évek hamisítatlan tekintély nélküli liberális hangja.

Politológusként és egyetemi adjunktusként is ismerem e hangot: elégtelen vizsga után, a megbukott diák szerint valójában a tanár az, aki nem végzi jól feladatát. Csakhogy ezt mindig a leggyengébb képességűek mondják az őket intéssel terelgetőkre, ahelyett, hogy összeszednék magukat és tanulnának belőle. Nebulók: „Itt az idő!”

Zárug Péter Farkas

politológus