A végeredmény pedig még ennél is jobban a függetlenek nagyszámú győzelmét mutatja, ugyanis az összes mandátum 79 százalékát ők nyerték el, s csupán a fennmaradó 21 százalékért folytatott harcot három párt, a Fidesz–KDNP, az MSZP és a Jobbik. Az LMP ugyanis már a jelöltállításnál érdemben kiszállt ebből a versenyből, ugyanis még megyei listákat sem tudott állítani, és érdemben csak néhány urbánus helyen sikerült bekerülnie az önkormányzatokba – valójában megmaradt annak, ami volt: budapesti kispártnak. A mandátumok pártos 21 százalékát – bár kevésnek tűnik a független 79-cel szemben – ha településstruktúra szempontjából vizsgáljuk, akkor máris kiderül, hogy a pártok versenye leginkább a nagyobb közigazgatási egységekért, a tízezer lakos fölötti városok és a megyék irányításáért zajlik, s zajlott most is, ami egyben a pártok társadalmi, rekrutációs és hatalmi bázisát adja. Ennek fényében pedig bizony óriási jelentősége van a pártaréna alakulása szempontjából annak, hogy melyik párt milyen mértékben képes irányítani a helyi kormányzást.

Ugyanígy mindig fontos kérdés volt, hogy az önkormányzati szféra pártpalettája ellenpontja a kormányzásnak, vagy azonos színű vele? A 2010-es évben további kérdésekre is megadta a választ az önkormányzati választás. Választ kaptunk arra a kérdésünkre, hogy beteljesedik-e az a történelmi mozgás, amelyet a pártpaletta még 2009-ben kezdett el az EP-választásokon, s amely a tavaszi parlamenti választások alkalmával kétharmados többséghez juttatta a Fidesz–KDNP-t, miközben két régi párt (MDF, SZDSZ) kiesett, két új párt (Jobbik, LMP) meg bekerült az Országgyűlésbe. Az önkormányzati választások kapcsán kérdés volt, hogy folytatódik-e a Fidesz-henger tarolása, vagy esetleg a korábbi trend marad életben, s a helyi kormányzásban a tavasszal vesztes pártok korrigálni, vagy jó esetben nyerni tudnak az önkormányzatokban.

Választ kaptunk arra a kérdésre is, hogy miként alakult a helyi közhangulat a nagyobb önkormányzatokban és a megyékben, s hogyan alakul a sorsa a korábbi MSZP-bástyáknak. S világossá vált az is, hogy milyen lesz a viszonya az országos kormányzásnak a helyi kormányzáshoz. És mindezekből pedig együttesen adódik egy új politikai helyzet Magyarországon, méghozzá az, hogy az önkormányzati választások eredményeinek ismeretében már kimondható, hogy új pártrendszer született.

Ám nézzük a válaszokat részletesen. A Fidesz–KDNP mindent vitt. A program, amelyet 2000-től Orbán Viktor újra és újra áterőltetett a Fideszen, amely szerint kizárólagos, koalíciók nélküli országos és helyi kormányzásra kell törekedjen a Fidesz, s szövetségi rendszerét csak hatalmi csúcspozícióból, s nem mellérendelt viszonyokból építheti, nos e program be- és kiteljesedett az önkormányzati választásokon. Alacsony részvétel mellett, jól fenntartott Fidesz-pártaktivitás és mozgósítás mellett a párt csúcsra jutott az önkormányzatokban is. Méghozzá olyan többséggel, amely az ellenzéki levegőt is elvette a megyékben a szocialistáktól és a Jobbiktól. Az LMP-től pedig nemhogy váltópárti minőségben nem kell féljen a kormánypárt, hanem még csak találkozni sem fog velük a városi s megyei közgyűlésekben, hiszen ott sincsenek az ökopárt képviselői.

A Fidesz 2010-es eredményével zenitjére érkezett. Mind az országos, mind a helyi politikában politikusi eltartó képességének a maximumához jutott. S ez amilyen hatalmi maximalizálást jelent a párt vezetősége számára, ugyanolyan mértékű kihívásként is jelentkezik a kormányzat számára az elkövetkezendő időszakban.

A kormánypártiság előnyeit ugyanis most közel másfél ezer település pártalapon, míg a többi a kormány ígéretei alapján várja el egyszerre és egy időben. Egyszerre akarják majd benyújtani a szocialisták által ki nem elégített számlákat, míg a függetlenek birodalmaként jelentkező kistelepülések is a meghirdetett kormányprogram alapján várják türelmetlenül a vidék felemelkedését, fejlesztését.

Ugyanígy nagy kihívása a nagy győzelemnek a Fidesz–KDNP politikusi karrierkínálatának alakulása. A most csúcsra járatott karriereltartó képesség már a következő választásokon egy kétszáz fős parlament esetében is nagy belső pártmozgásokat fog előidézni, s bizony a mostani megtelt kisgömböcből a pártvezetés úgy kell majd kitegyen jó néhány politikust, hogy maga a gömböc ki ne durranjon. Ám ez a probléma még most potenciálisan csak az elemzőknél jelentkezik, s kevésbé a győztesek soraiban.

Az MSZP mindezzel párhuzamosan politikusi eltartóképességének a mélypontjára került. S itt már a korábbi MSZP-bástyák kérdésénél járunk. Miskolc eleste talán a legfájóbb pontja a szocialisták lejtmenetének, míg Botka László eredménye Szegeden meg az utolsó mentsvár.

A szocialisták országos megítéltetése érdemben nem változott – vagyis jottányit sem javult – tavaszhoz képest. A százalékokkal való hókuszpókuszozás pedig náluk – ahogy a többieknél is – felesleges, hiszen az alacsony részvétel miatt a százalékos kimutatások becsapóak. Ha a szavazatok abszolút számát nézzük, akkor pártokra még másfél millióan sem szavaztak összesen, így nemhogy a vesztes, de még a győztes is nyugodtan fogalmazhatna óvatosabban.

Az MSZP legtöbb közgyűlési jelenléte arányaiban nem teszi lehetővé, hogy érdemi ellenzéke legyen a Fidesznek. Megyei közgyűlésekben alig több, és három helyen egyenesen kevesebb erővel bír, mint a Jobbik, így az amúgy is gyér ellenzéki levegőt nagy valószínűséggel a Jobbik minden áron el akarja majd szívni előle, s rossz eredménye s karrierkínálati lehetősége miatt mára az MSZP politikusi utánpótlás-problémába is keveredett.

A Jobbik – bár a kampányban hirdetett eredményeinél gyengébben – teljesítette a párt életciklusához tartozó feladatot. Új pártként neki az önkormányzati szféra az országos politikában való megragadásának a biztosítéka. Nyilván kampányban nagy terveket sző minden politikai szereplő, s aztán az eredmények minősítik az elvégzett munkát. A Jobbik négyéves építkezés után ugyanott tart eredményben, ahol a nagy társadalmi beágyazottsággal, tizenkét év kormányzati múlttal, hatalmas anyagi és infrastrukturális háttérrel rendelkező MSZP. Míg az utóbbinak eredményei még jobbak a pártversenyben, addig a Jobbik ellenzéki szerepkörben lévő hitelessége erősebb. Vagyis a radikális párt ténylegesen országos párttá tudott válni az önkormányzati választásokon, még úgy is, hogy a parlament nyári ülésszakán a Fidesz jó néhány nemzetpolitikai kérdés rendezésével csábította magához a Jobbik értelmiségi szavazóit.

A Jobbik a kispártok versenyében sincs miért szégyenkezzen. Az LMP-t simán bedarálta, sőt három jobbikos polgármestert és egy jobbikos többségű közgyűlést is adni tudott, miközben az összes megyei közgyűlésben megvetette a lábát. Az életciklusához igazított feladatot tehát teljesítette a párt. Világosan látszanak keleti erős pozíciói, nyugati és budapesti gyenge pontjai, ám rekrutációs hálóját, a helyi kormányzás területén létrejött új politikusi karrierkínálati lehetőségét politikusai számára növelni tudta, s ezzel megalapozta versenypozícióját 2014-re az országgyűlési választásokra.

Az LMP gyengén teljesített már a jelöltállításnál is. A hálószerű építkezés szándéka látszott a nagyvárosokra koncentrálásából, ám a végeredmény mutatja a párt gyökértelenségét. Az ökopolitizálás mesterséges, entellektüel jellege nem ért el a vidékhez. Pedig az íróasztalpolitizálás mellett volna téma bőven a vidékfejlesztés, az agrárium, a helyi környezetvédelem területén, ahova betörhetett volna a párt. Csakhogy Budapestről és a Belvárosból nehéz kitörnie annak a pártnak, amelyik kizárólag a pesti széthullott liberális szavazatokból s a kiábrándult értelmiségi szocialista szavazókból építkezik. Már a jelöltállítás kapcsán jeleztem, hogy országosan a közel ezer jelöltjük annyi, ahányan az LMP-sek összesen vannak takarítónővel együtt. Társadalmi bázisuk szinte nulla, szervezeti hálójuk érdemben nincs. Mindezek ellenére az LMP gyenge szereplése egyben karriertartalékot képez számára. Kérdés, hogy a pártversenyben nem jelent-e túl nagy hátrányt mostani lemaradása, s nem jelent-e túlzott tehertételt számára a vidéki pártépítés vidéki képviselői bázis hiányában.

Budapest is jelezte a történeti mozgásba lendülését. Tarlós István személyében és a kormánypárti többségű közgyűléssel a Fidesz végképp hegemón helyzetbe került.

Az országos és a helyi kormányzás viszonyában azonban egyértelműen az alá-fölérendeltségi viszony minden korábbinál erősebbé fog válni. A szubszidiaritás értelmezését a központi, s nem a helyi kormányzás fogja feltölteni tartalommal. Az önkormányzati választások kijelölték a pártoknak a politikai arénán belüli pozícióikat, s rávilágítottak tartalékaik meglétére vagy ezek hiányára.

Az MSZP végképp válságba került, az LMP társadalmi bázis nélkül lebeg, a Jobbik szervezetileg megkapaszkodott, s a Fidesz pedig minden erejével dübörög. Csúcsra járatottságával együtt pedig egy másik fontos mutató is őt erősíti. A méltatlanul elhallgatott kisebbségi önkormányzati választások eredménye.

A Lungo Drom több mint négyezer jelöltet indított országszerte, s ebből 2300 körül ért el mandátumot. Farkas Flórián szervezete ezzel egyben bizonyította, hogy nem csupán a cigányság számaránya, hanem a Lungo Drom szervezettsége miatt is a Fidesznek hosszú távon egyetlen tartaléka a cigányság legnagyobb szervezetében s a mögötte álló több száz ezres szavazóbázis mozgósításában lehet.

Zárug Péter Farkas

politológus