Trollkodás

Igaz, hogy Ukrajnában már a lakosság veri néha a kényszersorozókat, és aki hadköteles férfi van, az menti a bőrét, de előfordulnak komoly taktikai lépések is. No, nem az ukránok, hanem a nyugati segítőiktől részéről. Ezt írja a független sajtó zászlóshajója, a Telex: „Sorra trollkodják az oroszokat az európai városok, több orosz nagykövetségnek már az Ukrán hősök útja a hivatalos címe.”
Az embernek óhatatlan eszébe jut az a jelenet a Tizedes meg a többiek című filmből, amikor az álparancsnokságon, Afrika térképe előtt állnak, és Sinkovics Imre lelkesen magyaráz Darvas Ivánnak, miszerint „ha az öcsödi huszárok a 17-es magaslatot átkarolják, akkor Székesfehérvár egyszerűen az ölünkbe hull. – Feltéve persze, hogy a nyékládházai kerékpáros zászlóalj idejében beleavatkozik a hadműveletbe. – Egyesülve a csákánydoroszlói fogatolt tüzérekkel.”.
Szóval Telex: „Az orosz–ukrán háború 2022-es kitörése óta sorra trollkodják az európai országok az orosz nagykövetségeket. A szívatás igazi királya kétségkívül Csehország, ahol két közterületet a háború óta, egyet pedig még az előtt két évvel Oroszországnak kellemetlen néven neveztek el.”
Halkan kockáztatnám meg. És akkor ettől majd megnyerik a háborút, vagy mi?
Meg még az is érdekelne, hogy az ukrán hősök azok, akik a világháborúban sorra álltak be az SS-be? Ugyanarról van szó? Vagy az Ukrán Felszabadítási Hadsereg hőseiről, amely a már korábban létrejött ukrán Wehrmacht-alakulatokat tömörítette? Arra érti vajon a lelkes cikkíró?
Elképzelem, ahogy az orosz nagykövet dühöng meg harapdálja az öklét. Biztos napokig kilenne idegileg, és megtáviratozná Putyinnak: „Főnök, fújjuk le ezt. Most!”
De szerintem ez még kevés. Fel kéne állítani száz hadosztályt játék katonákból, és tologatni a térképen! Ha abból sem értenek, akkor a 973819. szankciós csomaggal betiltjuk a Vlagyivosztoki Asszonykórus kazettáinak árusítását, ebből majd tanulnak!
Sose értettem, ez a libsiknek miért nem mindegy. Mi ez a drukk? Ha már a nemzeti szempont nem rúg labdába.
