Trump virtuális valósága

Donald Trump totális győzelmet aratott, Hszi Csin-ping feltétel nélkül kapitulált. Röviden így summázható az amerikai–kínai vám- alias hidegháború legutóbbi ütközetének végkimenetele, legalábbis a Fehér Ház hadijelentése szerint. Kár, hogy az angolszász média kissé másként értékeli a történteket.

Kissé. A CNN szerint Kína nyer, „akármi is az eredmény”. A The Guardian azt állítja, hogy Amerika volt az erőszakoskodó, amelynek jogosan volt része revansként erőszakoskodásban. A The New York Times „jelentős győzelemnek” nevezi a megállapodást Peking számára, méltatva „a művészetét, hogy hagyta Trumpot győzelmet hirdetni, miközben Hszi távozott erősebben”. De még a Financial Times is nagy kegyesen elismeri Kínát az USA „egyenrangú riválisának”.

Scott Bessent pénzügyminiszter azzal igyekezett javítani a csata utáni tájkép optikáján, hogy szerinte Kína „valódi hibát követett el” azzal, hogy „tüzet nyitott” a ritkaföldfémekre. Nos, ez a „valódi hiba” arra késztette az Egyesült Államokat, hogy teljesen visszavonja az általa kiszabott szankciókat (az úgynevezett 50 százalékos szabályt), amelyekre a ritkaföldfémek exportellenőrzése szolgált válaszul.

Kína kétségtelenül tanulni fog ebből a „hibából”, de valószínűleg nem úgy, ahogy Bessent gondolja, akinek a nyilatkozata tiszta képmutatás. Washington úgy tesz, mintha Kína hibázott volna, miközben saját évtizedes kudarcával szembesül az elektromos járművek, félvezetők és hadiipari technológiák kritikus ellátási láncainak biztosításában. Kína feltárta az USA technikai dominanciája mögötti törékeny valóságot, de Bessent ezt pusztán „figyelmeztető lövésként” próbálja beállítani a piacok és a szövetségesek szemében.

A valóság az, hogy Peking nem hibázott, az USA próbálja elfedni a gyengeségét, és a világot megtévesztve elhitetni, hogy még mindig fölényben van, pedig láthatóan már csak vergődik. Nem Kínát kell hibáztatni azért, mert az Egyesült Államok elpazarolta gazdasági hegemóniáját azzal, hogy 35 billió dollárt költött háborúkra és a Pentagon, valamint a Külügyminisztérium túlméretezett költségvetésére. Miközben az USA a világot rombolta, Kína kereskedelmi partnerségeket épített, befektetett az infrastruktúrájába, gyáraiba, oktatásba, lakhatásba, egészségügybe és még sok másba. Eközben az amerikaiak eladósodtak, betegek, kövérek, depressziósak lettek, és egymás torkának esnek.

Kína az elmúlt 2500 év nagy részében a világ legnagyobb gazdasága volt. Most nem felemelkedik, hanem visszatér az eredeti státusához. A ritkaföldfémek nem az egyetlen ütőkártya a kezében, ez csak a kezdet. Például korlátozhatja az orvosi és gyógyszerellátást a következő alkalommal, vagy felszabadíthat hatalmas aranytartalékot, sokkal nagyobbat, mint amekkora a dollár összeomlásához kellene. (Kína hivatalos aranytartaléka 2000 tonna, de Kína a legnagyobb aranytermelő, és jelentős készleten ül.)

Az Egyesült Államok pánikba esett, mert Kína bebizonyítja a világnak, hogy a nyugati neoliberális kapitalista modell nem versenyezhet Kína államilag irányított szocialista berendezkedésével. Ezért az amerikai kormány úgy döntött, hogy feladja a szabadkereskedelmi politikáját, és egyoldalú szankciókat és egyéb korlátozásokat vezet be Kína növekedésének megállítása érdekében. Ennek azonban az lesz a hatása, hogy felgyorsítja a dollártalanítást!

A Nyugat tudja, hogy gazdasági modellje nem a teljes népessége, hanem elsősorban az oligarchái érdekeit szolgálja. Ezért hazugságokhoz, megtévesztéshez és bűncselekményekhez kell folyamodnia, hogy megpróbálja megbontani Kína hatékonyabb gazdasági modelljét, amely a teljes népességét szolgálja. Amerika globális befolyása nagymértékben pénzügyi és katonai erején alapul. Olyan országokkal szembeni egyoldalú szankciók révén, mint Kína, Oroszország és Irán, Washington a dominanciáját igyekszik megőrizni, ám ezek hozzájárultak az amerikai dollár globális tartalékokban való arányának fokozatos csökkenéséhez, körülbelül 58 százalékra 2025-ben, szemben a 1990-es évek több mint 70 százalékával.

Kína ezzel szemben jelentős gazdasági növekedést ért el külföldi gyarmatosítás nélkül, és a Világbank szerint szinte teljesen felszámolta a súlyos szegénységet. Az Egyesült Államokban továbbra is körülbelül 38 millió ember él a szegénységi küszöb alatt, és az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt a jövedelmi egyenlőtlenség. Az ország súlyos társadalmi problémákkal küzd: magas a hajléktalanság, a fegyveres erőszak aránya, mintegy kétmillióan vannak börtönben, továbbra sincs egyetemes egészségügyi ellátás, és a döntéshozatalt nagymértékben befolyásolják a nagy pénzügyi érdekek és lobbik.

A Gallup szerint az amerikaiaknak csak körülbelül egyharmada elégedett azzal, ahogyan a demokráciájuk működik, míg a Harvard Ash Center felmérései szerint a kínaiak több mint 80 százaléka elégedett a kormányával. Ezek a számok önmagukban nem mérik a szabadságot vagy az igazságosságot, de nagyon eltérő közvéleményképet mutatnak mindkét társadalomban.

Több mint fél évszázadon keresztül az Egyesült Államok az olcsó munkaerőhöz való hozzáférést helyezte előtérbe, gyakran a saját ipari szektora rovására. Ennek eredményeként technikai szakértelmének és ipari kapacitásának nagy része külföldre, különösen Kínába került át. Most, amikor ezeknek a döntéseknek a következményei nyilvánvalóvá válnak, az amerikaiak önvigasztalásként kizárólag Kínát okolják, holott a jelenlegi helyzet jórészt az amerikai vállalatok és döntéshozók által hozott választások következménye, és a Kína fejlődésének visszafogására irányuló erőfeszítések olyan kihívásokra adott reakciót tükröznek, amelyeket ők maguk teremtettek meg.

Amerika ült a babérjain, miközben kárhoztatta és irigyelte Kínát a fejlődéséért, most pedig az egész világot magával akarja rántani abba a gödörbe, amelyet kiásott. Valójában Trump annyira elfuserálta a Kína-politikát, hogy kénytelen volt Hszihez szaladni, hogy bocsánatért esedezzen és megadja magát. A „megállapodásban” Amerika szinte semmit sem kap, még a status quo visszaállítását sem. Trump most teljesen feladta az ígéretét, hogy „kemény lesz” Kínával szemben. Az egyetlen dolog, amiben az Egyesült Államok 2025-ben legyőzi Kínát, az a korrupció. Ahogyan egy kínai mondta vírusként terjedő TikTok-videójában: „Az amerikai népnek nem vámokra van szüksége, hanem forradalomra.”