Az Új Jobboldal az 1960-as évek forrongó francia és olasz egyetemein, diákok között alakult ki. Mindmáig legjelentősebb képviselője az idén hatvanéves Alain de Benoist. Az Új Jobboldal nem utolsósorban reakcióként alakult ki az akkori baloldali, marxista mozgalmakra, ideológiákra. Mint minden jobboldali elmélet (vagy ahogy magát nevezi: gondolatiskola), ez sem új utópiát kreált, hanem a múltban kereste meg egészséges szellemi gyökereit, hogy abból építkezve szóljon a jelenhez. Az Új Jobboldal tehát csak nevében új. E gondolatiskola szervezeti formát is öltött – Groupement de Recherche et d’ Études pour la Civilisation Européenne néven. Az Új Jobboldal politikája metapolitika, vagyis nem vesz részt a napi politikai harcokban, „egy lépéssel hátrább” levő kérdésekkel foglalkozik. A szervezetnek szinte minden európai és más fehérek által lakott országban van tagsága. Számuk sok ezer, szinte mind értelmiségiek. Olyan szellemi irányzat ez, amely Európa nemzeteit vissza akarja vezetni eredeti (értsd: nemzeti) és Európát megteremtő gyökereihez, teremtő és éltető mítoszaihoz. Aminek nem a nacionalizmus az oka, hanem Európa utóbbi, közel 1600 éves történetét meghatározó, Európát szellemileg, erkölcsileg s lassan gazdaságilag is tönkretevő ideológiákkal szembeni védelem, azok meghaladása, az európai nemzetek öntudatának, vitális erejének helyreállítása. Szükséges, hiszen e mintegy másfél ezer éves kezdet Carl Sagan szavaival „olyan volt, mintha az egész civilizáció valamiféle saját magára kiszabott agyműtéten esett volna át.” Ha sokaknak ez ma már érthetetlen is, de azért egyre többen érezzük honfitársaink gondolkodásában ezt az agyműtétet. A zsidókeresztény eszme által megalapozott, az azt továbbvivő szekularizált ideológiák (kommunizmus, szocializmus, liberalizmus stb.) , egyes univerzáliák (haladás, egyenlőség, igazság, emberség) félrevezető eszméinek, a maguk egyszerre totalitárius és nivelláló, nihilista értékrendjének áldozatai Európa népei. E korszak történelme pedig nem más, mint mint ezeknek a gyökereikben azonos ideológiáknak a harca. A középkor vallásháborúi éppen úgy erről szóltak, mint a múlt század két világháborúja. E háborúk nem szóltak többről, mint a madáchi „i” betű körüli bonyodalmak. Csak kárt okoztak. Európa népeinek ki kell törniük e messianizmusok ördögi köréből. Nem lehet úgy harcolni az egyik totalitárius ideológia ellen, hogy közben egy másikért lelkesedünk, mert annak vége – látjuk – a nemzetek teljes kivérzése. Tehát mindegyiktől meg kell szabadulni. Gondolkodásunkban vissza kell térni azokhoz az alapokhoz, amikor az európai nemzetek még mentesek voltak ezektől a megnyomorító rögeszméktől, melyek kivétel nélkül gyönyörű jövőt ígérnek, csak az addig soha be nem fejeződő és járhatatlan út véres. Az pedig, hogy egy messianisztikus ideológia kifáradva a szebbik (értsd: toleráns, karitatív) arcát mutatja, még nem mentesíti bűnei alól, s tanítása sem lesz attól pozitívabb. Arról nem beszélve, hogy fel is éledhet tetszhalálából, miként napjainkban a judeo-iszlám. Az Új Jobboldal semmilyen messiási tant nem fogad el, nem hisz az evilági és a túlvilági megváltó mitológiákban, nem hisz a történelem végében, főleg nem e mese képviselőiben, mivel a kezdetről se tudunk többet, csak hogy nyilvánvalóan volt. A tudásra épít, a hitet magánügynek tartja. A történelemnek nincs se értelme, se célja. „…új értékek föltalálói körül forog a világ: halhatatlanul forog” (Nietzsche). Az Új Jobboldal 2000-ben közzétett manifesztuma részletesen ismerteti e gondolatiskola konkrét társadalmi, gazdasági, ökológiai nézeteit. Magyarul is olvasható Alain de Benoist: Zarathustra nyomában c. esszékötetének függelékében.

Európa „archetípusa” a Római Birodalom. Európáról szellemi és politikai értelemben csak azóta beszélhetünk. Az Új Jobboldal filozófiailag a Szókratész előtti görög bölcseletig megy vissza. Platón ugyanis az a filozófiában, mint a zsidókereszténység és a judeo-iszlám a vallások között. Platón ideatana a metafizika kezdete, innen indultak el az univerzáliák tobzódásai gondolkodásunkban éppen úgy, mint hétköznapi életünkben. E felismerésben az Új Jobboldal nem volt kezdeményező, hiszen Nietzschétől kezdve, aki az egész XX. századra rávetette árnyékát, s egyelőre a XXI. is rabja maradt, majd őt követve többek között Heidegger is a preszokratikus gyökerekig nyúlt vissza. De az egész európai szellemi életben, a múlt század első felében igen erős érdeklődés kezdett megnyilvánulni az antikvitás, pejoratívan: a pogányság iránt.

A totalitárius gondolkodás kutatói közül Karl Popper csak Platónban találja meg e gondolkodás kezdetét. Hannah Arendt szintén igen szemérmes, s egyetlen rossz szava sincs neki se a monoteizmus és a totalitarizmus összefüggéseiről. De a kiváló Karl Löwith se vitte végig e kérdést, mikor a történelem és az üdvtörténet kapcsolatát elemezte. Talán a kérdés tisztázásának veszélyessége miatt fogadta meg S. Beckett tanácsát: „Bújj el, mielőtt puskavégre kapnak…” Platón ideatana valóban az egyik gyökér, a zsidókeresztény tanítás „fogalmi tisztázásában” volt lényegi szerepe. Viszont figyelemre méltó, hogy a kereszténység jelentkezéséig a platonizmus teljesen periferiális jelenség volt a késő hellenizmus korában az epikureizmus, a sztoicizmus vagy a szkepticizmus mellett, s csak a kereszténység erősödésével együtt nőtt meg a platonizmus jelentősége. A nász pedig Augustinus által valósíttatott meg az V. század elején. Érdekes színfoltja még e viszonynak, hogy később minden eretnekség, reformáció és egyéb tisztaságmániák voltaképpen a judaista gyökereken kívül mindig a platonista elveken nyugodott. Különösen az arisztoteliánus tomizmus győzelme után.

Az Új Jobboldal szellemi megalapozói között kell természetesen említeni Nietzschét, akit korábban „csak” a modernitás kritikusaként tartották számon, de ma már nyilvánvaló, hogy ő a teljes emberi lét analitikusa. Julius Evolához való viszonyunk is meghatározó. Ő tényleg mint a modernitás kritikusa fontos, de például a demokráciához való viszonya számunkra nem eléggé árnyalt. Itt említjük meg, hogy az ultrajobboldalnak is van képviselője Magyarországon. Ami tőle elválaszt minket, az a jelen megszólítására való képtelensége, sznob nyelvezete, visszavágyódása a feudalizmus világába, parttalan Habsburg-imádata, teokratikus és totalitárius vonzalmai stb. Viszont Antigonéval valljuk, hogy a halottakat el kell temetni, s a II. világháborúnak akkor lesz vége, ha a háborús bűnösként meggyilkoltakat kivétel nélkül tisztességgel eltemetik. Rokonaiknak, tisztelőiknek ugyanis joguk van ehhez. Aztán ki-ki kedve és ízlése szerint elzarándokolhat ahhoz a sírhoz, amelyikhez akar. Rehabilitálásukra pedig nincs szükség. Nem bűnösebbek gyilkosaiknál.

Az Új Jobboldal a hagyományoshoz képest pozitívabban viszonyul a felvilágosodáshoz, különösen Voltaire, Holbach, Diderot felvilágosító gondolataihoz. Viszont elzárkózik a Rousseau-féle szentimentális gügyögéstől. És a civilizációnk iránti aggódás miatt egyértelműen szemben állunk az azt ma legjobban fenyegető globalizmussal és judeo-iszlámmal. Az antikvitáshoz való pozitív viszonyulás, az abban való megújulás a múlt század elejétől megfigyelhető nálunk is.

Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Kerényi Károly, Hamvas Béla, Németh László, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor mind e sorba tartozik. Bartók Bélától Gulyás Pálig pedig egy olyan vonulat is van nálunk, akik a magyar ősmúlt felé fordultak, annak „tiszta forrásából” (Bartók Béla) merítettek. A magyar kultúrára jellemző, hogy általában szépíróink szolgáltatnak időről időre előremutató gondolatokat. Jelen esetben is így van. Határ Győzőnek az európai civilizáció krízisére vonatkozó nézetei közel állnak az Új Jobboldalhoz, miként Kunszabó Ferencnek a szerves társadalomról írt gondolatai is. S hogy mennyire nem szellemi import az Új Jobboldal, hanem sui generis a legautentikusabb magyar földből is kinövő gondolat, idézzünk néhány sort a mintegy tíz éve elhunyt marosvásárhelyi költő, dráma- és regényíró Székely János posztumusz filozófiai művéből (A valódi világ, 1995.), mely érdemtelenül, bár érthető okokból maradt eddig visszhangtalan:

„ – Hegel bámulatra méltó tisztánlátással azt válaszolta, hogy ő a gondolkodás törvényeit alkalmazza a valóságra. (Hát látják kérem, milyen pontosan tudta, milyen óriási, milyen minősíthetetlen gazságot követ el!)

– Társadalmi haladás nincsen. A „progresszió” a hatalmi aspiráció fedőneve, semmi egyéb.

– Az emancipáció azonos a kultúra felbomlásával. Éppen a kultúra felbomlását nevezzük emancipációnak.

– A hatalom az elosztás monopóliuma.

– A „nép” tehát sohasem arról dönt, hogy uralkodjanak-e rajta egyáltalán, hanem csak arról, hogy melyik érdekszövetség uralkodjék rajta.

– … a demokrácia vagy manipulatív ideológia, vagy illúzió. Az emberi társadalom mindig hierarchikus szerkezetű, szervező elve mindig a (nyílt vagy demokratikusan leplezett) dominanciaharc.

– A kommunizmus a kereszténység utolsó (önfelszámoló) eretneksége.

– A kapitalizmus éppolyan képmutató és gyalázatos rendszer, mint a kommunizmus. De legalább funkcionál.

– Önkritikát gyakorlok. Azt hittem, ezerhatszáz évig tart ez a téboly, mely negyvenöt évig megkeserítette, megrontotta, tönkretette az életemet… A kereszténység (eszmei-világi) uralmához képest ez igazán csekély idő.

– (Ceausescu kapcsán) Sohasem gondoltam volna, hogy úgyszólván szemtanúja lehetek egy rituális gyilkosságnak. Az első dinasztiák idején az egyiptomi fáraót megölték, mihelyt életereje csökkent, és új, életerős fáraót instrauáltak. Most is: mihelyt gyengének (megdönthetőnek) bizonyult, rögtön megölték a dominánst. „Szükségből” – persze. Egészen olyan benyomást keltett, mint amikor a bukott vezérkant széttépi a kutyafalka. De azért, gondolom, senki sem képzeli, hogy nem támad újabb vezérkan, akinek – így vagy úgy – meg kell majd hódolni! Az emlőshorda és az emberi társadalom hierarchikus szerkezetű.

A liberális, baloldali körökben manapság igen népszerű posztmodern gondolkodás dez-illuzionizmusa, kiábrándultsága az ideológiákból, látszólag közel áll az Új Jobboldalhoz. De ez különösen honi képviselőinél nem igaz. Kiábrándultságuk ugyanis csak csalódás, kétségbeesés részükről korábbi balos nézeteik bukása miatt. Ha más nem, aktív politikai működésük továbbra is bizonyítja messiási tudatukat. Elvük az, ha már utópiáik csődöt mondtak, akkor csináljunk minél nagyobb káoszt, hátha kijön belőle valami.

A magyarság egykori vezetői ezer évvel ezelőtt feladták a nemzeti öncélúság eszméjét, s univerzális eszme szolgálatába állították. Ellentétben sok tőlünk nyugatra levő keresztény hatalmi központokkal, még lelkiismeretes alattvalóknak is bizonyultak. Mára kialakult helyzetünk, gondolkodásunk jól bizonyítja e fejlemény tartósságát, mert minden ilyen eszméért, mindig többet áldoztunk, mint amit onnan kaptunk.

De a magyarság létezett már a kereszténység előtt is, tehát mind térben, mind időben tágabb fogalom. Antall József állítólag keresztény Magyarországot akart, a maiak liberálisat, az Új Jobb-oldal pedig magyar Magyarországot szeretne, mivel se a kereszténység, se a liberalizmus nem képvisel nemzeti érdeket. Ugyanis mindkettőnek „magasabb szempontjai” vannak. A liberalizmus esetében ez mindenki számára világos. A keresztény valóságot egy-két igen szomorú példával világítjuk meg.

A moldovai római katolikus csángóknak 1622 óta nincs magyar nyelvű papjuk. Ennek az az oka, hogy a Vatikán anno úgy döntött, szüksége van az ortodox román tengerben katolikus románokra. Ennek pedig legkézenfekvőbb módja, ha az ottani katolikus magyarok elrománosodnak. A Vatikán célja egyre közelebb kerül a megvalósuláshoz. E cél érdekében utasítja el a magyarországi klérus is a papok küldését. Jellemző, hogy az amúgy tiszteletre méltó Márton Áron erdélyi püspök is „magasabb szempontokra” hivatkozva tagadta meg a segítséget a csángóktól. De érdekes módon a többi történelmi egyház (evangélikus, református, unitárius) se kívánja betölteni a kínálkozó űrt. És a szintén igen tiszteletreméltó Mindszenty bíboros is „magasabb szempontok” miatt volt kénytelen emigrálni. Útjában volt a vatikáni boszorkánykonyha érdekeinek. Pedig magyar szempontból az lett volna jó, ha a követségen marad, állandó emlékeztetőül a magyarság helyzetére. Vagyis aki keresztény vagy liberális stb. Magyarországot akar, az a nemzetet idegen érdekeknek kívánja alárendelni. Az Új Jobboldal nem ismer el mást, csak nemzeti érdeket, s a nemzetek feletti Európa helyett nemzetek Európájában gondolkodik. Az „emberiség”, az „igazság” és egyéb „megfontolások” nem mások, mint hatalmi érdekek szolgálatába állított hazugságok. Nincs emberiség, csak konkrét ember, valamilyen nemzetűnek, fajtájúnak stb. születik mindenki. Igazság is csak helyhez, időhöz stb. kötve létezik.

Vagyis az Új Jobboldal szerint vissza a nemzeti öncélúsághoz, vissza a gyökerekhez! Mást úgyse tehetünk, ha életben akarunk maradni.