„Az Új Portugál Állam fejlesztett-e ki politikai ideológiát, vagyis elismeri-e valamely tanítás igazságát s kész-e annak védelmére kelni? Világosan azt felelem, hogy igen, annak biztos tudatával, hogy egyedül az állítólagos liberális állam választhatna magának ezzel ellentétes álláspontot. Márpedig a liberalizmus a szó teljes értelmében nem létezik és sohasem létezett: filozófiai szempontból értelmetlenség és a politikai rendben hazugság” – vélekedett a professzor. A jobboldali államférfi sajátos nemzeti utas szemlélet jegyében kormányozta hazáját. A következőkben ennek főbb jellegzetességeire mutatunk rá.

Benito Mussolini fasizmusa deklarálta: a bölcsőtől kezdve tart igényt az egyénre. A család helyébe az állam nevelő gondoskodását állította. Salazar azonban azt írta: „A nevelő tevékenység mindenekelőtt a család hivatása, az állam csak együttműködik a famíliával, s csak akkor veszi át annak szerepét, ha a gyermeknek nincs családja, vagy a család nem képes a gyermek nevelésére.” Látható, hogy ő a konzervatívabb, hagyományos modellt tartotta helyénvalónak. Totalitarianizmus helyett rendi államot teremtett. A portugál vezető szerint a totális rendszerekben, a fasizmusban, nemzetiszocializmusban és kommunizmusban a párt lett az állam, s annak céljai érdekében irányítják polgáraik minden tevékenységét. Az államot családnak tekintette a professzor. Minden tagját egy hierarchikus egység részének. Ezért a tőke és munka társadalmi összhangját hirdette, mely a testületekben egyesült hivatások érdekkiegyenlítő rendszerében öltött testet. Aprólékosan kimunkált korporativizmusban. A pártokrácia feloldódott a Nemzeti Unió nevű salazarista mozgalomban. Híveinek harcos kasztja pedig a fegyveres, bolsevikellenes Portugál Légióban lelt otthonra.

Magyarország egykori kormányzója Salazar államában töltötte emigrációs életszakaszának javát. „Hogy választásunk Portugáliára esett, az főként véletlennek, éspedig, amint utólag megállapíthatjuk, szerencsés véletlennek tulajdonítható. Fiam ugyanis ismerte a berni portugál követet, s ő szívesen vállalkozott rá, hogy a beutazási vízumunkat megszerezze” – írta Horthy Miklós az emlékirataiban.

Konzervatív kollégája iránti rokonszenvét is kifejezte: „A portugál kormány egészen kivételes előzékenységet tanúsít irántunk. A nyújtott vendéglátásért mélységes hála tölt el bennünket. A legnagyobb érdeklődéssel kísérem figyelemmel Portugália sorsának erőteljes emelkedő, szerencsés fejlődését, melyet dr. Oliveira Salazar miniszterelnök bölcs vezetésének köszönhet.” A Horthy Miklós nevével fémjelzett korszak a parlamentarizmust, a többpártrendszert átmentette a szabadelvű konzervatív időkből. Az Osztrák-Magyar Monarchia példáját folytatva. A portugál autoriter rendszer azonban szerves társadalomszemlélete folytán központosítottabb hatalmat gyakorolt. Ez azonban nem a fasiszta minta másolása volt. Ormos Mária Nácizmus-fasizmus című könyvében mégis „konzervatív fasiszta” jelzővel illeti a portugál tekintélyelvűséget. Ez az erőltetett baloldali típustangyártás egyik példája. Oldalakon keresztül elemzi, hogy miben különbözik az olasz és német irányzattól Salazar Portugáliája, ám írása végén Lukács György-féle szigorral osztályozza vizsgálatának alanyát. Címkéz, s ezzel együtt megbélyegez. Leegyszerűsít. A portugál „nemzeti forradalom” elvi elemei viszont a kortárs jobboldali ideológiáktól jelentős mértékben különböztek. „Úgy véljük, épp úgy távol van a külföldi eredetű liberális individualizmustól meg a baloldali nemzetköziségtől, mint bármiféle más elméleti vagy gyakorlati rendszertől, mely szintén külföldön született, az előbbiek ellenhatásaképpen” – fogalmazott Salazar 1934-ben mondott beszédében. Nemzetspecifikus irányzatok esetében ez természetszerű, akkor is, ha fejlődésük során „világnézetté” emelkednek.

Az ibériai államférfi reálértelmiségi hűvössége távol állt Corneliu Zelea Codreanu román legionárizmusától. Salazar eszméit nem hatotta át oly mértékben a latinos temperamentumú katolicizmus, mint ami a spanyol jobboldali falangizmust megkeresztelte. A marxista történetírás helytelenül „klerikálfasisztának” is nevezte az Estado Novót (Új Államot). Pedig a vallásos ihletettségű misztika idegen maradt tőle, míg a román mozgalom kapitánya az ortodox kereszténység talajára hullatta ideológiájának magjait. A közgazdász kimértsége nem hasonlított a kelet-európai népvezér lobogó vallásos fanatizmusára, kinek igéi gyorsan szárba szökkentek a termékeny rögből. A katolicizmus inkább a portugál nemzeti gondolat világhódító, gyarmatosító, civilizátori eredményeinek megtartása kapcsán kapott nagyobb hangsúlyt. Hiszen a miniszterelnök által „félszigeti fészeknek” nevezett mediterrán kisállam kétmillió négyzetkilométer tengerentúli birtokot mondhatott magáénak.

A birodalmiság védelme Salazar egyik legfontosabb programpontja volt. A legionárizmus, a balkáni ikonok szentjeinek ájtatos tisztelete, s a vonalzóval rajzolt portugál konzervativizmus a fegyelmezett társadalomban látta végcélját. A két eltérő vezetői jellem a katonás szervezettség igenlésében közös módszertant vallott. Rokon szociális filozófiát. A Mihály arkangyal képei előtt térdeplő elmélyült hit és a – Salazar szavaival élve – „hidegen figyelő értelem” közti különbség jellemezte a két újlatin nemzet nacionalizmusát. Matematika és hittan. Portugália és Románia.

A magyar jobboldal elismerését is kivívta a nemzeti Portugália. Békés forradalom című beszédgyűjteményének előszavában Teleki Pál kormányfő leszögezte: „Oliveira Salazart én kértem, hogy engedje meg lefordítanunk ezt a könyvét. Fontosnak tartottam, hogy a magyarság is ismerje meg közelebbről ezt a nagy és komoly férfiút és következetes országépítő munkásságát.” Mihelics Vid szociológus Salazar aszketizmusát dicsérte Az Új Portugália című művében.

Hozzátehetjük: az erény nevében nem vált új, kegyetlen Robespierré. „Laikus szent” volt – vélekedett a kortárs Léon de Poncins francia jobboldali szerző. A királyságot viszont nem kiáltották ki újra Salazar idején. A monarchia címeres, kék-fehér nemzeti zászlajának érvényét és méltóságát sem állította helyre: az 1910-es forradalom vörös-zöld színeit használta. Ezt a baloldali szimbólumot nem törölte el. Alábecsülte a jelkép erejét. A jobboldalnak sohasem szabad idegen színeket magasba emelnie. Mert miénk a hagyomány.