„Egészen elképesztő, komolyan, hogy mennyien vagytok itt” – mondta az üres térnek az ellenzék ünnepi szónoka. „Hú, de komolyan.”

Most az a borzasztó, hogy nem tudom, ki mit mondott. Mert az ellenzéki szájtépők összemosódnak emlékezetemben. (Karakter nélküliek, mert mindőjükön a szamárság dominál.) De olyan mindegy.

Hirdetés

A valahol az Andrássy út végén szónoklókról egy gyermekkori filmélményem jut az eszembe. Hetven-hetvenöt éve láthattam, és azóta sem gondoltam rá. Sivatagi legionáriustörténet. A kék csillag az 1939-es film címe. Nem mondom el az eseményeket, csak azt a lényeges motívumot, ami aktualice az eszembe jutott. Gary Cooper egy francia erődben egyedül marad a sivatag közepén, mert minden harcostársát, testvéreit is lelőtték. Ő tartja egyedül a frontot. És hogy félrevezesse a beduinokat, éjszaka a halottakat betámasztja a lőállásokba megtöltött puskával, és hajnalban, amikor támadnak a bennszülöttek, körbeszalad és elsüti a puskákat, így azt hiszik a szerencsétlen, lenézendő sivatagi hülyőkék, hogy tele van az erőd katonákkal.

Nos, ha az ellenzékiek nem is Gary Cooperek, gőgösen ők is együgyű bennszülötteknek tartanak bennünket, mert diadalittasan hápogtak, hogy mennyien vonultak ki ellenzékként. De a legokosabb ellenzéki Hont Andrást nem lehetett megvezetni. Ő ad magára, és nem hagyja magát a hülyék közé besorozni. Ő megmondta az igazat.

Istentelen dolog ez a drónozás. Fölröppennek a magasba ahelyett, hogy vándormadárként mentek volna a francba Afrikába. De nem. Lefilmezték az alig lézengő rittereket. És a látvány, legalábbis az ellenzék számára, szomorú lehetett. Nekünk röhejes. Itt kellemetlenkedtek az ellenzéknek. Olyannyira, hogy komolytalanná tették őket. A drónok nyújtotta látvány hiteltelenné tette az egész társaságot.

De tiszteletre méltó önuralommal túltették magukat a kudarcon. Megrendíthetetlen önteltséggel ott folytatták, ahol abbahagyták. A Csatt című társas összejövetelen a ravaszdi Dávid Ferenc kiszúrta magának a minden tekintetben kiváló, de nem kormánypárti Schiffer Andrást, és pimaszul simfelte. Valamiféle feledhető hülyeségekkel. Az igazi csuda azonban Lukácsi Katalin. Milyen ellenszenves lett ez a nő! Bizonyítási kényszertől gyötörtetve kereszténydemokratából vált véresszájúan ellenzékivé. Ferencz Orsolya, mint mindig, most is kínos szellemi fölényével nyomasztotta beszélgetőtársait, de ami jellemző a még meg sem szerzett hatalomtól megittasult ellenzéket képviselő primitívségre, ezt nem vették észre.

Ami a lényeg. Az ünnepi fölvonulás másnapján úgy viháncoltak a médiában és a parlamentben, mintha győzelmük befejezett tény volna. Itt van rögtön ez a Jakab Péter. A parlamentben úgy hordószónokolt megint, mintha ő nyerte volna az előválasztásokat. Mit előválasztásokat? A 2022-es választást. Csak most sem krumplit, sem papírszaggatást, sem egyéb rája jellemző hülyeséget nem eszközölt. Fekete-Győr egy fokkal különb, mint ezek. Ő bukott a legnagyobbat, s ezután legalább pianóra csavarta le a hangját.

Erre a mai magyar ellenzékre az elvtelenség és a cinizmus a jellemző. Amivel összefügg a gátlástalan, dölyfös hazudozás is. Ékes példa volt erre Hont András beszélgetése a Spirit FM rádióban – a fene egye meg, elfelejtettem, kivel –, aki kifejtette Hontnak, hogy Orbán Viktor rendszere kádári, sőt – tette hozzá – nem is kádári, hanem kifejezetten Rákosi-diktatúra. Mire Hont gúnyos szerényen megjegyezte: azért Recsk nincs manapság! A beszélgetőtárs öntelten leintette: ez már csak idő kérdése.

És ezek az emberek tájékoztatják a Nyugatot a mi állapotainkról?

Korábban írtuk