Furcsa dolog az antiszemitizmus. Képzeljük csak el, hogy a Demokrata munkatársai közül bármelyikünk leírná az alábbiakat: „ateistaként nem érdekel a zsidók és az I.ten (kiírva vagy kipontozva, nagy- vagy kisbetűvel, nekem édesmindegy) viszonya, nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük. És nem is akarok.”

Szerencsére nem mi írtuk le a fentieket. Lapunk egyetlen munkatársa sem bucskázna bele a semmibe azzal a konok elhatározással, hogy hülyét csinál magából. Nem, nem mi írtuk. Hanem Vágó István.

Innentől pedig ez az egész nem antiszemitizmus. Nem harsog a New York Times, nem rikoltozik az amerikai ügyvivő, nem ír alá a legendás aláíróbrigád. Semmi sem történik. A baloldalon süket csend honol. Valaki a hálózatból elment frakkban a partira, kézzel beletúrt a kaviárba és mohón a pofazacskójába tömte. Semmi probléma, neki szabad. Hiszen a hálózat tagja, az ilyen pedig két pofára, szigorúan tenyérből zabálhat kaviárt, a hálózatban simán belefér.

Vágó Istvánnak az a baja a zsidósággal, hogy repedezik a Mazsihisz hegemóniája. Hogy felnőtt egy új hazai zsidó nemzedék, amelyik elfordult a munkásőr nagypapa eszményeitől, és elsősorban a vallásában, nem pedig a politikai baloldal rögeszméiben talál menedéket. Vágót nyilvánvalóan nem érdekli a zsidó hitélet alakulása, de figyeljünk fel arra, hogy azért fakadt ki éppen most a vallásos zsidók ellen, mert érzi, hogy a Demokratikus Koalíció őket már aligha vonzza magához. Amint Köves Slomót összeboronálták Hollik Istvánnal, Vágó is szükségét érezte, hogy belenyúljon a kaviáros tányérba és feltegye az ezerforintos kérdést: ugye, Ferenc, jó munkát végeztem?

Amellett, hogy ő sem adhat mást, csak ami a lényege, akad itt még egy figyelemre méltó apróság. Az, hogy a mi vicces kvízmesterünk nemcsak a saját zsidósága, hanem Isten ellen is hadat visel. Észrevették? Isten nevét kipontozza, le sem írja ez a fiók-Lunacsarszkij. Amit nem látok, az nincs is, mondta a strucc, aztán büszkén beledugta a fejét a homokba. Pontosan ennyi esze van Vágó Istvánnak is.

Micsoda lelki nyomor, alantasság és érzéketlenség kell ahhoz, hogy valaki megtagadja a fajtáját! Vágó többször elmesélte, hogy édesanyja Auschwitz-túlélő. Itt most a túlélőn van a hangsúly. Hazajött a mama szerencsésen, Vágó megszülethetett, és ahelyett, hogy ezért naponta hálát adna az Istennek, ellene fordul. A középszer fellázad. Salieri összetöri a keresztet és vicsorog, mert a tehetségből nem jutott neki elég, kifosztottnak érzi magát, azonkívül Istennek vannak más gyermekei is, nemcsak ő. Tagadjuk hát meg Istent: „minek hozta haza Auschwitzból a mamát, miért lehelt életet belém, miért tartott meg hírnévben, gazdagságban, egészségben? Az élet roppant igazságtalan…”

A Vágó-féle gyökértelen, kilúgozott agyú, tartását, emberségét vesztett alakok nagyon okosnak hiszik magukat. Istenben nem hisznek, de abban igen, hogy volt egy ősrobbanás, és abból csak úgy, magától kialakult a sertésmájkonzerv és a hóvirág. Ez volna a modern megközelítés? Teremtés helyett mesedélután? Vágó azon kívül, hogy úgy kapásból az emberiség teljes mitológiáját, megfigyeléseit, tudományos és művészeti eredményeit lenullázza, nyilván csak magában hisz. Olyan kvízt játszik, amelyben soha nem használja fel a közönség segítségét. Azt hiszem, ha valaki itt tart, az már a végjáték.

És a kaftánosok? Személy szerint nem rajongok értük. De tiszteletet ébreszt bennem, ha valaki vállalja önmagát, vállalja a népéhez, hitéhez tartozást. Az ilyen ember tárgyalóképes. Az ilyen ember benne áll a világmindenségben. Perlekedik, incselkedik Istennel, de vele él, tudomása van róla. A Tényeket Tisztelő Társaság igen tisztelt tagjai, élükön a zsidónak született, de népét, vallását lenullázó antiszemitával, Vágó Istvánnal pedig konkrétan a semmi közepén áll. Aki pedig a semmi közepén áll, annak mindent szabad, az mindenre képes. Raszkolnyikov előbb lesújt a baltával, aztán gondolkodik. Már ha gondolkodik egyáltalán.

Köszönjük meg Vágó Istvánnak, hogy nem lőnek minket halomra, nem zavarnak el a házainkból, nem kényszerülünk száműzetésbe amiatt, hogy ők a tényeket tisztelik.

S hogy Istennel mi van? Köszöni szépen, megvan. Ráér. Hogy úgy mondjam, Istennek bőséggel van ideje. Várja furcsa teremtményét, Vágó Istvánt is, ahogyan mindenkit a kezdetek óta.

Ennyit a tényekről.