Egy az, hogy nem legitim, mert csalással nyert. Még nem volt időnk elfelejteni, Tisztelt Bíróság! Kettő: ha valaki hazaáruló, akkor azt hogyan kell mondani úgy, hogy a tényt – a hazaárulást – az ember megállapítsa, mint amikor azt mondja valaki este fél hétkor, hogy nini, fél hét van, de úgy állapítsa meg, hogy abból ne legyen törvénysértés? Ha például azt mondja az ember, hogy a Medgyessy „értékesíti” a hazát, akkor az nem törvénysértő? Ezt lehet mondani? Ezt sem? És mit lehet mondani? Példának okáért, de szigorúan csak elvi alapon, Tisztelt Bíróság, mit lehet mondani arra a jelenségre, amikor hogy úgy mondjuk, a kormány annyira nem mond igazat, hogy az tulajdonképpen egy nagy ordas hazugságként volna leírható a legszabályosabban, ha ugye nem tisztelnénk annyira a törvényt? Amikor mondjuk azt mondja a kormány, de jól tagoltan, hogy mindenki, még Orbán Viktor is értse, hogy: nem-lesz-gáz-ár-emelés, aztán mégis lesz… hogy szakadna rájuk az ég… Akkor erre mit kell mondani törvényileg? Hogy nyafizott a kormány? Hogy füllentett egy pindurit? Sőt fülikézett?

Vagy ott van, Tisztelt Bíróság, ez a taszári nyelvtanfolyam. Azért ismerjük el, hogy ez egy kabaré… ezt hogyan lehetne törvényileg szabatosan kifejezni úgy, hogy ne büdöshazugozza le az ember a kormány őfenségét?

Ez, Tisztelt Bíróság, azért egy nagyon fontos kérdés, mert az ember nagyon szeretne megfelelni az európai uniós elvárásoknak, de olyan kétségbeesetten magyar, hogy hát állandóan visszaesik a fejlődésben.

Mert ahelyett, hogy a bigbradernek örülne meg a valóvilágnak, mindenféle Trianonokon sopánkodik, és még januárban is azon háborog, hogy két retkes kommunista – már elnézést, Tekintetes Bíróság, a szóhasználatért, de úgy kiszaladt az ember száján, mert olyan jólesik, hát legalább hadd mondja az ember, amikor ezeket látja, és majd a szíve szakad belé -, hogy ezek ketten ott bokáznak egy kövér románnal annak ünnepén, hogy a románok elragadták Magyarország területének a felét…

Igen, tudom, Méltóságos Bíróság, most már én is tudom, hogy ez értékesítés volt. Medgyessy és Kovács elvtárs valójában Károlyi és Kun Béla elvtárs és a többi országértékesítő elvtárs sikeres üzleti manőverét ünnepelte meg az adásvételben igen korrektül szereplő román vevő örökösével. Úgy is mondhatnánk a magunk egyszerű szavaival, hogy egy sikeres privatizációs ügylet évfordulójára koccintottak egy pohár pezsgővel.

Kérdezni szabad, Tisztelt Bíróság? A kérdés az még nem törvénysértés? Szabad? Igen, igen, persze, csak illedelmesen… Azt szeretném megkérdezni, Tisztelt Bíróság, hogy szabad-e megkérdezni Medgyessy Péter úrtól, hogy véletlenül nem ő tanácsolta-é Nastase román miniszterelnöknek, hogy itt Pesten tartson táncestélyt a magyarok megalázásának ünnepére, s ha így volt – tetszik tudni, ott az a Gresham-ügy – most mennyit kapott a tanácsért? Lehet még egyet kérdezni? Már nem lehet? Akkor csak úgy mondom, hogy ha én lettem volna Nastase, nekem ez is megért volna harmincmilliót. De ne szólj szám, nem fáj fejem…

Megértettem a figyelmeztetést, megígérem, hogy többé soha, nem, nem soha… mostantól mindig jó leszek, és semmi szélsőségeset nem mondok, bármit csináljanak ezek a… bocsánat, bocsánat… De tudja a Tekintetes és Kegyelmes Bíróság, hogy ezzel a figyelmeztetéssel ezer és ezer Loppert Dánielnek nyitották föl a szemét? Tetszenek tudni azt, hogy mire ismét vizeket árasztanak a tavaszi szelek, ezrek és ezrek felháborodása fog vihart kavarni? De olyan vihart ám, hogy a Tekintetes Bíróságnak is kapaszkodni méltóztatik majd az asztal szélibe. Mert lehet, hogy tévedek, de itt valami egyre jobban nem stimmel nekünk.