Választunk

Ha hinni lehet a meteorológusoknak, június 9-én vízpartra, kirándulásra, kerti munkára csábító szép idő lesz. Ilyenkor hajlamos rá ember, hogy hagyja a csudába a politikát, a vasárnapot inkább arra szánja, hogy meglátogassa a barátokat, megjavítsa végre a kerítést, kifeküdjön a napra, vagy csak heverésszen az ágyon és butuska filmeket nézzen a televízióban.

Ezen a június 9-én azonban legalább fél órára mindnyájunknak meg kell szakítanunk ezeket a kellemes foglalatosságokat. A sorsunk, a jövőnk múlik azon, hogy megtesszük-e a pár perces utat a legközelebbi szavazókörig, és leadjuk a szavazatunkat. Nem ennek vagy annak a pártnak a támogatására biztatok, a Magyar Demokrata olvasói maguktól is tudják, hova húzzák az ikszet. A lényeg a részvétel.

Különös dolog a képviseleti demokrácia: rengeteg ember választ kevés képviselőt az ügyei vitelére. Az önkormányzati választás, különösen kis településen, még belátható, falun mindenki ismer mindenkit, de még egy kisvárosban sem ismeretlenekre voksolunk. A nagyváros nehezebb ügy, az európai parlamenti választás még inkább, hiszen itt már hatalmas a távolság a választópolgár és a képviselő között: személyesen vagy levélben közel nyolcmillióan szavazhatunk 21 jelöltre, akik egy 705 fős testület tagjai lesznek. Ilyenkor sokakban fölmerül a gondolat, hogy milliónyi voks között ugyan mit számít az ő egyetlen szavazata? Mások majd úgyis elmennek, aztán lesz, ahogy lesz, kár a fáradságért.

Egyetlen szavazat valóban nem dönt el országos választásokat, de az emberek hite abban, hogy a véleményük számít, nagyon is eldöntheti. Nem csak programok és meggyőződések versengenek ugyanis egy országos választáson, hanem a hit is a szavazás fontosságában: amely politikai közösségnek erősebb a hite, előnnyel indul, a hitük hagyottak könnyen veszítenek.

Sorsdöntő választás előtt állunk, de hiszen minden választás sorsdöntő. Meg kell védenünk mindazt, amit fontosnak tartunk. Az üzenet megjött, mindnyájunknak el kell menni.