Hirdetés

Milyen jó volna, ha Nyugat-Európában olvasni is tudnának, nem csak kérdezős­ködni. Azért gondolom ezt, mert a Magyarországot érintő ügyekben olyan tájékozatlanságot árulnak el az unió szocdem, liberális, zöld, kommunista, trockista, feminista, meleglobbista és egyéb tagjai, hogy az ember nem hisz a szemének.

Miközben – erről azért ne feledkezzünk el – a politikai kirakósnak éppen az volna az értelme, hogy nekik jobban összeáll a kép rólunk, mint nekünk magunkról. Ők, a finom kultúrlegények biztosabb kézzel illesztik össze a hiányzó darabokat, nem olyan kérges a tenyerük, mint nekünk, elmaradott bennszülötteknek.

Valójában azonban ezek az emberek még azt sem tudják, amit tudniuk munkaköri kötelességük volna. Rólunk ítélkeznek, de életükben nem jártak Magyarországon, ha pedig igen, a kertek alatt osontak, nehogy élő emberek zavarják össze remek előfeltevéseiket. Esetleg beballagnak Ujhelyi István brüsszeli irodájába, és tágra nyílt szemmel megkérdezik: tényleg olyan gonosz a magyar kormány, a teringettét? Gonosz, feleli nekik István, majd alapállapotú demokráciaféltő arckifejezését felöltve igyekszik megszolgálni a havi sok ezer eurót, amit Európa adófizetői őrá költenek.

Az európai baloldal és csatolt részei reménytelenül hülyék. Olvasom a nyugati sajtót, mindenféle formában – higgyék el, nem kitörő örömmel, de mit tegyek, ez a dolgom –, hosszú évek óta ugyanazt a néhány témát dobják fel. A vádak azonban cselesen oszlanak meg, akad köztük általános, valamint néhány konkrét is. Az általános, bárkiről elmondható, éppen ezért megfoghatatlan témák nagyjából ezek: korrupció, demokráciadeficit, fékek és ellensúlyok (juszt is leírom angolul, olyan szép: checks and balances) felbomlása, szabadságjogok korlátozása. Ezek tehát a szokásos szövegek, a bolsevik újbeszélnél egy hajszálnyival intelligensebbnek tűnő, valójában azonban lapos és fantáziátlan szómágia kellékei. Na, de lássuk a konkrétumokat, amelyekkel a mai napig tele a nyugati sajtó. Nyilvánvalóan egymástól veszik át a hazugságokat, gondolom, ha kigyúl az agyban a lámpa, mindig ugyanaz a néhány baromságot muszáj elkántálniuk.

Korábban írtuk

Antiszemitizmus. Az egyik legpatinásabb, legsokoldalúbban csócsálható hazugság Magyarország ellen, afféle jolly joker. Fájdalom, bizonyítóereje meggyengült az utóbbi tíz esztendőben, tekintve, hogy Orbán Viktort olyan hétpróbás antiszemita tekinti fontos partnerének, mint Benjamin Netanjahu, majdnem élethossziglani izraeli miniszterelnök. A magyarországi antiszemitizmus felhánytorgatásával akad még két apró probléma. Az egyik, hogy a baloldal élő klasszikusai, mint Dobrev, Gyurcsány, Fekete-Győr meg a többi éppen most fogadják örökbe azt a Jobbikot, amelynek vezetői és törzsgárdistái még néhány éve is zsidókat listáztak volna a magyar parlamentben, illetőleg tetűhintásoztak, judapesteztek. A másik pötty a sztorin, hogy Magyarországon úgy tízévente kiáltanak rá zsidókra az utcán, ezzel szemben Nyugat-Európa nagy­vá­ro­sai­ban napi rendszerességgel vernek össze, támadnak meg, olykor gyilkolnak meg zsidó polgárokat, akiket az állam már nem képes megvédeni.

Bírák nyugdíjazása. Személyes kedvencem. Azért imádok erről olvasgatni a nyugati sajtóban, mert ennek a témának a felvetése árulja el legtökéletesebben a támadók felkészületlenségét. Figyeljünk fel arra, hogy soha nem részletezik a témát, egyszerűen csak bedobják a többi közé, ami nem csoda, mert nemhogy a részleteket, az alapvető tényeket sem ismerik. A magyar kormány ugyanis már 2013-ban visszavonta a szóban forgó rendelkezést, sőt, kárpótolt érintett bírákat. Nyolc esztendő azonban nem elegendő arra, hogy lezárt, holt ügyeket ne tartsanak felszínen. A mai napig jelen időben olvasok – főleg – a német és osztrák sajtóban a nyugdíjazásokról.

Cigányellenesség. Szintén kimeríthetetlen téma, igaz, itt végképp csak szóbeszédre hagyatkozhatnak a nyugati emberbarátok, hiszen élő cigányt még nem láttak, és nyilván nem is kíváncsiak rájuk. Viszont – hasonlóan az egykori kommunistákhoz – ha a hangulatjelentésben azt olvassák, hogy rossz a helyzetük, akkor biztos úgy is van. De mit is jelent az, hogy rossz? Nem keverik össze merő véletlenségből a diszkriminációt és a szegénységet? Nyilván, de ha az Amnesty International meg a többi megmondja a tutit, akkor nincs mese, az európai baloldali szépen feláll, és interpellál egy haragosat Magyarország ellen.

Gyanús közbeszerzések. Ennek a vádpontnak, ugye, az volna a lényege, hogy nálunk mindent ellopnak a hatalom birtokosai, a tisztességes vállalkozóknak semmi esélyük. Érdekes felvetés, különösen ha arra gondolunk, hogy Dél-Olaszországban a mai napig a maffiánál landolnak az európai támogatások, ők építettek és tartanak életben mindent, klánok és családok irányítják az önkormányzatokat, a vállalkozásokat, minden az övék. Észak-Írországban a brit demokrácia nagyobb dicsőségére a 80-as években az IRA és az unionista fegyveres testületek álltak fontos állami beruházások, pél­dául útépítések mögött. Németországban, Ausztriában szintén kiterjedt a fekete­gazdaság, csak megadják a módját, intelligensen csinálják. De hogy nagyvállalataik, állami vezetésük a velejéig korrupt, éppen a kelet-európai privatizáció bizonyítja, amikor megjelentek nálunk, és egész iparágakat vásároltak fel suttyomban, alattomban, tilosban járva.

A végére itt a pedofiltörvény. Ami szerintük a homoszexuálisok jogait korlátozza. Arra sem vették a fáradságot, hogy elolvassák a törvény szövegét, sokkal egyszerűbb egymástól eltanulni és széles körben terjeszteni a hazugságokat. Diszkriminációról természetesen szó sincs, senki nem üldöz hazánkban szexuális kisebbségeket, de a tények persze nem számítanak. Ürügy kell, és találnak is. Felzúg a sakálvokál, egyszerre nyüszítenek, és csak akkor halkulnak el átmenetileg, ha új tetemre bukkannak az erdő mélyén.

Immár kész a leltár. Nem baj, a lényeg, hogy mi tudjuk, kik vagyunk, minden más elmúlik idővel, mint a kanyaró. Ebben reménykedhetünk, bennük nem. Már nincs mit tanulnunk Nyugat-Európától.