Változások

Azt mondja nekem a fickó a térképes csoportban, hogy „csak a változás állandó”.

Ja, igen. A Facebookon vagyunk, hol másutt, ma az a kávéház, és én benne vagyok több történelemmel foglalkozó csoportban, ahol napi szinten dúl a harc.

Hogy kik között? Hát a kisantant, az utódállamok meg a magyarok közt. Biztos harc dúl a bolgár és román meg az ír, skót és angol felek közt is, de ahhoz nem értek, különösebben meg nem is érdekel. Az én antennám arra nyitott, ami a mi vérünket érint. Sejtésem szerint a rumén is legfőképp erre ugrik, nem a „Skandinávia a XVI. században” poszt alatti vitákra.

Mert a harc a jelenben dúl a jövőért és egyben a múltért is. Hisz a múlt megnyerése adja kezünkbe a jövőt is részben. Megfigyelésem, hogy a magyar fél – ahogy mindig a történelemben – eléggé úriember módjára viselkedik, ha elfogult is, ordas hazugságokat nem képvisel, uszítani se szokott. De hát mi nem is vagyunk erre rászorulva. Nekünk van múltunk. Ellenben az oláh meg a tót habzó szájjal „ordítozik” a középkori Európa-térképek alatt, és szegény dán, aki posztolta a keresztes hadjáratok útvonalát, nem is érti, mi ez a hatalmas csetepaté a posztja alatt. Mert ugye mi ott voltunk, ők meg nem.

De hol is tartottam? „A változás állandó.” Ezt mondta nekem a lengyel fickó, mikor megemlítettem, hogy Vajdahunyad vára nem a román, hanem a magyar történelem része. Majd odabiggyesztette: „Peace.” Ennyit válaszoltam. „Lengyelországot háromszor osztották fel. A harmadik feldarabolás után a lengyel állam megszűnt. Amikor erről beszélgetsz a barátaiddal, akkor is olyan nyugodtan mondod a békét?” Gondolom, nem. Mert mindenki a máséval veri, és az elfogadást akkor hangoztatja, ha nem őt érinti. Amúgy igen. A változás örök. Budát elfoglalta a török. Aztán meg kiment onnan. És senki épeszű ember nem hangoztatta, hogy hát minek nekünk Buda, már oly régen volt. Igen, a változás örök. „Change is the only constant thing in history.” És ezért nem szabad nekünk egyes dolgokat soha elfelejteni.