Hirdetés

Jó barátunk, Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke pofán csapta a nemzetközi jogot Nicolás Maduro, Venezuela elnöke és felesége elrablásával. Ezzel világossá vált, hogy a jognál van jogosabb: az erő. Ha te vagy a világon a legerősebb, és olyan történik valahol, ami nem tetszik neked, akkor odaversz, és onnantól fogva az lesz a jogalap.

Viszont azt kapta egy kommunista maffiózó, amit megérdemelt, mert mégiscsak botrány, hogy annak az országnak a lakói, amelyik a világ egyik legnagyobb olajkészletével rendelkezik, nem úgy élnek, mint az olajországok boldog és gazdag lakói, hanem felfoghatatlan nyomorban tengődnek, rettegve a kábítószeres maffiáktól. Hát majd meglátjuk, mi jön ki ebből.

Másfelől az a helyzet, hogy az USA és az EU többé nem tehet szemrehányást Oroszországnak, tette szóvá az emberrablást rögvest Dmitrij Medvegyev, Oroszország második legerősebb embere, mert ha egy nagyhatalomnak szabad megsérteni a nemzetközi jogot, akkor, ugye, mindenkinek szabad. Vagy mégsem? Quod licet Iovi, non licet bovi? Az is látható, hogy az EU vezetői berzenkedéssel fogadták az amerikai akció hírét.

Érthető az aggodalmuk. Mi lesz, ha holnap a kis Zelenszkijt is elrabolja egy Sonderkommando? Nekem nagyon tetszik Schiffer András ironikus megjegyzése e témában. Ő azt javasolta, hogy az EU gyorsított eljárással vegye fel Venezuelát is a tagok közé. Pompás gondolat.

Kapcsolódó cikkünk

Harmadfelől pedig az a helyzet, hogy a világ kezd egyre veszélyesebbé válni. Mert tényleg mi van akkor, ha a másodvonal nagyhatalmai, Oroszország, Kína, India, valamint a harmadik vonal hatalmai, Brazília, Ausztrália és így tovább, úgy gondolják, hogy amit szabad Jupiternek, azt ha a kisökörnek nem is, annál inkább szabad a kisebb rangú isteneknek, akik fölötte állnak a jámbor kérődzőknek, kiknek továbbra sem szabad semmi?

Szóval, mi lesz, ha Oroszország úgy istenigazából bekeményít Ukrajnában, Kína mégis visszaveszi Tajvant, hogy mást ne mondjunk, és az Európai Unió elszánt vezetői pedig mégis hadat üzennek Oroszországnak?

Tényleg kitör a harmadik világháború? Vagy csak részleges háborúk törnek ki – itt és ott –, de azért lesznek békés szigetek is?

Ezért tegyük föl az évezred legfontosabb kérdését. Mivel két világháborúba Magyarország akarata ellenére sodródott bele, és amikor ki szerettünk volna mászni a katasztrófából, erő híján nem sikerült, vajon mostanra van-e már elég erőnk és eléggé elkötelezett támogatóink, hogy amint Orbán Viktor miniszterelnök rendre hangsúlyozza, kimaradjunk a háborúból és megvédelmezzük a magunk békéjét? Mit tudunk válaszolni rá?

Mindeközben készülnünk kell arra, hogy egy paranoiás őrült vezette tömeggel szemben az áprilisi választásokon megvédelmezzük Magyarország stabilitását, és ezt többszörösen ki kell emelnünk, mert belső egyensúlyunk elvesztése esetén menthetetlenül belesodródnánk a háborús hisztériába, aminek következményeit jobb el sem képzelni

Félelmetesen megnőtt a tét; a hátralévő napok egy bolond és hordája elleni küzdelemmel telnek majd el, miközben fél szemünkkel a világban zajló nagy változásokra is kell figyelnünk.

A tiszás vezér újévi köszöntőjében nem is nagyon burkoltan megfenyegette Magyarországot. Úgy is értelmezhetőek szavai, hogy nem ők ismernék el a választási vereséget, és a „legsúlyosabb következményeket”, azaz akár az utcai zavargásokat helyezte kilátásba. Szóval a kérdés ismét: Van-e már elég erőnk?