Dávid Ibolya mindennapi kenyere – Részlet a Hölgyválasz szegfűvel című könyvből

Hőgyész takaros falucska, alig 20 kilométerre a várostól, Tamásitól. Sváb, magyar és székely atyámfiait a magyar történelem – legtöbbször kedvezőtlen – széljárása sodorta a somogyi völgykatlanba, akár Hőgyészt, Hidast, Iregszemcsét, Bonyhádot. Dávid Ibolya ősei is Erdélyből menekültek „haza” Bajára, onnan költözött a pécsi egyetemet és a házasságot követően kicsit északabbra, Tamásiba, mint kezdő ügyvéd. Azt tartják róla az itteniek – s ki tudná náluk jobban -, hogy csöppet sem hálás teremtés. Miután végleg kiírta magát a somogyi közösségből, úgy csapta rájuk az ajtót, hogy el sem köszönt azoktól, akik 1989-ben pajzsra emelték. Egyik volt kampánysegítője szerint, a szerény képességű, ám annál törtetőbb Dávid Ibolya sorsa is igazolja: a sikeres politikai karrier egyik feltétele a feledékenység. Úgy cserélgette maga körül az embereket, akár a kalapjait. Pedig azokat az embereket nem Dávid, hanem a rendszerváltoztatás csábította el, abba voltak szerelmesek. A kezdő ügyvédecskét csak eszközként forgatták a kezükben, mert fiatal volt, nő volt, nemzeti volt és tiszta.

Mára kiderült, Dávid az igazi rendszerváltoztatással együtt kicsúszott a markukból. Ibolyát nem bánták, de most, hogy még viszsza is rúgott, és cserepekre törte a változtatás reményeit, mérgükben és szégyenükben kitálaltak. Hőgyészen előbb kaptak észbe, előbb háborodtak fel a falu kisemmizett gazdái, megkínzott, börtönbe zárt „kulákjai”, meghurcolt ötvenhatosai, mint a város Tamásiban, ezért itt már 1988 szeptemberében megalakították a háziorvos Princz Pista vezetésével az MDF-et. Keresni kellett valakit, aki szeplőtelen múlttal veheti fel a versenyt az első szabad választások idején, például a környék egyik kommunista téeszelnökével, akinek állt a zászló. A legfontosabb szempont tehát az volt: a kiválasztottra ne tudjanak semmi rosszat mondani… Akkor is a kapcsolatok meg a tenisz adták az ötletet. Princz István és Dávid városi ügyvédtársa, egyben főnöke, Kovács István ügyvéd úr szorgalmasan és rendszeresen püfölték a háló fölött a labdát. Ráadásul állítólag Kovács felesége és Ibolya együtt jártak a pécsi egyetemre. Nosza, Ibolya a mi emberünk – mondta, és javasolta 1989 januárjában Princz elnök úr az akkor már 27 fős hőgyészi tagságnak a tamási ügyvédnőt, aki azonnal be is lépett a szervezetbe, mert Tamásiban csak nyögvenyelősen állt össze az MDF.

Nem volt nála alkalmasabb – fogalmaztak azok, akik a parlamentig igazgatták útját -, mert az idősebbek közül tanárnak, mérnöknek, ügyvédnek, brigádvezetőnek pöttyös volt a múltja. Az egyik belépett a pártba, a másik a munkásőrségbe, a harmadik soron kívül kapott lakást és így tovább. Csak később fogtak gyanút, amikor Ibolya már mellőzte őket, hogy amikor Tamásiba költözött, gyorsan kapott ő is lakást, telefont meg irodát, hát azt meg vajon kiknek köszönhette az egypártrendszerben? Környezete – szerintük – mindig hemzsegett a volt tanácsi, szakszervezeti meg pártemberektől. Ma is.

Vonakodva, szégyenlősen és gátlásokkal tele kérette magát, aztán ráállt a jelölésre, és megindulhatott Ibolya „felépítése”. Kampánystábját a köztiszteletben álló, 1956 után meghurcolt nyugdíjas állatorvos, Lexi bácsi, aztán az ügyes kezű méhész, az iskola tornatanára, és egy bírósági végrehajtó alkották. „Ibolya akkor aranyos volt, megkedveltette magát, és derekasan hajtott a hírnévre” – emlékeznek vissza. Megnyilvánult iránta némi szánalom is, ami nem jött roszszul, részben mert erdélyi magyarok az ősei, és ezt büszkén vállalta, másrészt pedig azért éreztek részvétet, mert néhány évvel előtte egy autóbaleset során súlyosan megsérült. Éppen a hőgyészi kanyarban ütközött össze Gyönk község papjával, „úgy kellett kiszabadítani az autójából”.

Akkoriban Lexi bácsi meg a bírósági végrehajtó volt Dávid Ibolya mindennapi kenyere. A jó kiállású és jó beszédű állatorvos hátán lovagolt be a választókerület 31 településének köztudatába, miközben a végrehajtó az egyéniségét csiszolta. Volt mit. Különösen az elején, és ez érthető, szánalmasan dadogott, esetlenkedett, és nem volt egyetlen önálló gondolata sem. A lakossági fórum abból állt, hogy felolvasta, de rosszul, az MDF programját, miközben százszor felnézett a papírokból, és százszor azt mondta, kérem szépen. Megszidták érte, akkor jobban szót fogadott. Hűségesen, sőt pontosan érkezett fehér Zastavával hol Lexi bácsiért Hőgyészre, hol a végrehajtóért Tamásiba. Utóbbi, menetben a falusi kultúrházak felé, amolyan „villámkérdéseket” tett fel, amelyekre Ibolyának azonnal válaszolnia kellett valamit. – Mi lesz az államosított földekkel, meg az ingatlanokkal? Más. – Lesz-e felelősségre vonás? Ki kapja meg és hogyan a közös vagyont? Voltak ezeknél kevésbé fontos, de annál kínosabb kérdései is a végrehajtónak, például: – Hogyan jutott lakáshoz meg telefonhoz? Igaz-e, hogy a férje szereti a kártyát, az italt meg a nőket? …És Ibolyának erre is válaszolnia kellett, hogy a következő fórumon „frappánsabb” legyen, mint valaha.

Óvatosnak kellett lenniük, hiszen hasonló magán- és családi problémák „felemlegetésével csinálták ki” az esélyes vetélytárs téeszelnököt. A választások előtt festettek és kihelyeztek néhány olyan plakátot, melynek tartalma a kommunista ellenfél léha és italozó magatartására utalt. Bagoly mondja verébnek… Dávid emberei erre is gondoltak. Tudták, nemcsak Ibolya felkészültségével van baj, hanem a férjjel, Miklóssal is, aki kevésbé volt elszánt és törtető, mint a felesége. Zalaegerszegről állítólag politikailag megfelelő környezetből, egy katonatiszt gyermekeként került a pécsi egyetemre, ahol a szigorlatokon és a szerelmen átesve összeházasodtak. (Dávid Ibolyának a szigorlat csak többszöri nekifutásra sikerült, talán mert ő volt a szerelmesebb.) Megtelepedvén Tamásiban, nemcsak a fiú- és a lánygyermek nevelésében, de az egész család előremenetelében az asszony vitte és viszi a „prímet”. A kalap mellett a nadrágot is ő viseli.

Sokan azt mondják, különösen a 2006-os választásokon történt hölgyválasz ismeretében, hogy Dávid Ibolya „félrelépésének” okát talán a pécsi vonalban is meg lehet találni, hiszen egy „iskolába” járt két mai honanyával, Lamperth Mónikával és Szili Katalinnal, de akkoriban már KISZ-titkárként tevékenykedett ott derék miniszterelnökünk, Gyurcsány Ferenc is. Nem akármilyen névsor, annyi bizonyos, és nem jelenthetett hátrányt a választások előtti „kapcsolatfelvétel” során.

Van Istened, van hazád? – ez volt akkoriban az egyetlen és legfontosabb kérdés. Aki tudta a választ, az már rendszerváltoztatónak számított, sőt az is, aki csak bemagolta. Hasonló indokkal bomlott fel a hőgyészi MDF alig három évvel a megalakulása után. Állítólag Princz doktort is kihagyta a számításból Dávid Ibolya, s mivel nem kapott tagságot a megyei közgyűlésben, szétkaparta a pártot, akár kakas a… Előtte annyira futott a szekér, hogy ellátogatott Hőgyészre Lezsák Sándor, Szabó Iván, Antall József, sőt az egész elnökség. Aztán 13 évvel később, azaz 2006-ban Princz doktor, miután Dávid Ibolya felkereste, ismét beállt a sorba, és kopogtatócédulákat kérincsélt egykori felfedezettjének. A politikai „érettséghez” idő kell!

Akár a házassághoz, hiszen a közös kötelékben is általában tíz esztendő elteltével jelentkeznek a „gondok”. Barbalics Miklóst, a férjet nehéz volt megregulázni, ezért gyakorta előfordult családi összezörrenés a Hársfa utca 44.-ben. A fiatal apuka szerette rendszeresen tologatni a gyerek babakocsiját az utcán, egészen az italboltig. Befordulva a söntés elé, már védett helyen érezte magát és a haverokkal „benyomott” néhány konyakot meg sört. Közben a könyökével ringatta a babakocsit. Történt, hogy már a kampányidőszakba fordulva Miklós meg az egyik „stábtag” besöröztek, majd a barát hazakísérte a férjet, elkerülendő a nagyobb veszekedést. Nem sikerült. Néhány perc elteltével a barát előtt kezdték el csépelni egymást. Miután a választások meghozták Ibolya sikerét, Miklós is jobban megemberelte magát. Kénytelen volt, hiszen az asszony több időt töltött a ’48-as nagyjainkról Budapesten elnevezett Bem és Kossuth téren, mint Tamásiban. Később felvitte az Isten a dolgát, közjegyző lett belőle a fővárosban, nem is rossz fizetéssel.

A képviselőnő pedig jött-ment, akár a távirat. Egy a Boross Péter jegyezte MDF csúfos bukását megelőző „reklámkiadványban” 1994-ben így nyilatkozott: „Vidéken nem foglalkoznak az emberek pártprogramokkal, hanem személyekre szavaznak. Az elmúlt években kijózanodtunk, hiszen rengeteg népszerűtlen feladatot kellett elvégeznünk, amivel együtt járt a stressz, amit rettenetesen nehezen viseltem el. A választókörzetemből magammal hozott gondokat igyekeztem orvosolni, állandóan jöttek az emberek, és elpanaszolták gondjukat-bajukat.” A „veretes” gondolatok olvastán óhatatlanul az ember eszébe jutnak a végrehajtó fáradozásai, tudniillik annak érdekében, hogy Ibolya ne csak beszéljen, de mondjon is valamit. Ennyire tellett… A Biztos lépések – nyugodt jövő című kiadvány néhány hónappal később, az MDF bukása után okafogyottá vált, de Dávid Ibolya és a többi képviselő ólomba öntött eszmefuttatásai fennmaradtak. Ismét egy gyöngyszem: „A falvakban is szoktam fórumokat szervezni, ahol neves szakemberekkel találkozhatnak a környék lakói. Ezekből gyakran négy-öt órás vita keveredik, ahol mindenről lehet beszélni.” Mielőtt megmosolyognánk Ibolyát, nem árt „szóvá tenni”, hogy Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó vagy Szili Katalin sem szedett többet magára a felesleges kilókon kívül, már ami a gondolatiságot illeti. Gyurcsány pedig – aki szintén Pécsett pallérozódott – még a hölgyekhez képest is állandó lemaradásban van.

Tulajdonképpen Dávid Ibolya választási viselkedését követően csak legyintettem a kalapos szőkére, és eszem ágában sem volt külön fejezetet szentelni rá, de amikor a már említett MDF-es kiadványban azt olvastam tőle, hogy „számtalan bálra és rendezvényre mentem el, amelyeknek a szervezésében a nyugdíjasok élen járnak, mert ők érnek rá a legjobban. Az ilyen mulatság remek alkalom arra, hogy elbeszélgessünk erről-arról. Ennek örülök a legjobban: bárhová nyugodt lelkiismerettel el tudok menni, még oda is, ahol éppen parázs hangulat uralkodik.” No, ekkor született az ötlet: megnézem már, hová „mer” elmenni ma Dávid Ibolya.

Tamásiba meg a környékére, jelentem, nem mer elmenni, vagy csak kísérettel. A városba például a nyíltan MSZP-s Korda Gyurival meg annak polihisztor feleségével, akinek nem jut eszembe a neve, Hőgyészre pedig a szintén pallérozott Lagzi Lajcsival, meg a Csocsesszel. (Elnézést, de az ő nevüket sem ismerem.) Mindez a 2006-os választások hajnalán történt, és legalább kétszázan, többségében romák voltak rá kíváncsiak. Ha Dávid Ibolya egyedül megy, akkor a kétszáz embernek esetleg a négy százaléka tisztelte volna meg.

Ibolya elpucolt mellőlünk – mondogatják az emberek -, pedig nekünk köszönhet mindent. Már csak egyetlen helyiség emlékeztet rá, a Kovács és Dávid ügyvédi iroda, amelyből ki tudja, hogyan, de MDF-iroda lett, és maradt. A Hársfa utcai házat, állítólag 1,2 millióért vették, és a tízszereséért adták el, miközben a tamási Kossuth téren is „hozzájutottak” 2,5 millióért egy múlt század elején épült, gazdagon díszített polgári házhoz, amelynek mai értéke 30-35 millió. Dávid Ibolyának a Kossuth terek „bejönnek”. A polgárian sárga épület, ronda barna lábazattal és vakítóan fehér stukkókkal szinte ordítva húzódik meg a virágzó gesztenyefák árnyékában. Ablakait nem a stílushoz illő függönyök, hanem a modern kor egyik árnyékolási csodája, függőleges műanyag lamellák „díszítik”. Olyan, mint csizmanadrághoz félcipőt húzni.

(Az írás részlet a szerző most megjelent, Hölgyválasz szegfűvel című könyvéből)