Verbális lincselők

Találkozunk június elsején délután egy órakor a Lánchíd pesti hídfőjénél, ahonnan az alsó rakparton vonulunk a Margit hídon át a margitszigeti Nagy-rétre. Ha valamikor a Békemenetnek volt különlegesen aktuális jelentése, akkor most igazán lesz. Soha ilyen kíméletlen pontossággal nem kellett választani béke és háború, élet és halál között, mint a mostani európai parlamenti választásokon, amelyeknek kísérteties fényt ad a Robert Fico szlovák miniszterelnököt megsebző revolver torkolattüzének fénye. Sokan imádkoztak Pozsonytól Csíksomlyóig a szlovák politikus életéért. Soha ilyen könyörtelen kíméletlenséggel nem köszöntött be egy mindeddig békés országba a háború. Mert ne áltassuk magunkat, az ukrajnai különös háború eszkalálódott. Ez érkezett meg a szlovákiai közéletbe, így hát többek között a közelgő Békemenet ereje és lelkisége is kell ahhoz, hogy e pszichózis következményei ne lépjék át a magyar határokat.

Mert az elmebaj már régóta honos nálunk. A gátlástalan verbális agresszió az úgynevezett közösségi portálokon napi gyakorlat, de eddig még nem kellett arra gondolnunk, hogy e szörnyű, gyűlölködő kijelentéseknek következményük lehet. Hát most már erre is gondolnunk kell. A XX. századi lexikon szerint a lincselés olyan csoportosan elkövetett erőszakos cselekedet, amely általában gyilkosságot, kivégzést jelent, és amelynek tettesei ezt jogos büntetésnek tekintik, holott a hatályos törvények ellenében, önhatalmúlag követik el. A lincselést általában tömeg végzi, miáltal a gyakran igazságtalan gyilkosság felelőssége oly mértékben megoszlik, hogy gyakorlatilag lehetetlen az utólagos számonkérés.

A XXI. századi, még meg nem írt lexikon szerint az utóbbi évtizedekben kialakult e borzalmas szokásnak egy modern változata, a verbális lincselés gyakorlata, amikor a közösségi portálokon, azok között is legfőképpen a Facebookon egy-egy bejegyzéshez a többnyire álnév mögé bújó hozzászólók gátlástalan brutalitással írnak kommentárt, megsértve az érintettek személyiségi jogait, nemritkán halálos fenyegetéseket fogalmazva meg. A kollektív karaktergyilkosságokat elkövető úgynevezett kommentelők mindezt azért tehetik meg, mert a jogrend intézményei képtelenek kezelni e fenyegetéseket. Túl körülményes és fáradtságos kinyomozni, hogy ki rejtőzik egy-egy álnév mögött, főleg ha a közösségi portált kezelő intézmény nem hajlandó együttműködni a hatóságokkal.

Kocsis Máté javaslata, hogy a verbális lincselésben vétkeseket a jog eszközeivel lehessen megbüntetni, ezáltal akadályozva meg ezt a borzalmas gyakorlatot, pontosan annyira időszerű, mint amennyire annak idején a tömegesen elkövetett önhatalmú gyilkosságok jogi eszközökkel történő felszámolása volt. Hogy mindez mennyire időszerű, azt most már pontosan látjuk. Ha egy elborult agyú férfi Szlovákiában egy egész pisztolytárat ereszt közvetlen közelről a békepárti szlovák miniszterelnök, Robert Fico testébe, arra a jog és az államvédelem apparátusa képes adekvát választ adni: a tettest elkapják, kihallgatják, majd bíróság elé kerül.

De mi a helyzet azokkal, akik gyűlölködéseiknek gátlástalanul hangot adva teremtették meg azt a közhangulatot, amely elvezetett a terrorcselekményhez? Kell-e tűrnünk és meddig kell tűrnünk a verbális lincselők agresszivitását? A kérdés költői, a válasz benne van a kérdésben: nem tűrhetjük tovább, lépnünk kell, mielőbb. Nincs más alternatíva, csak a rend és a béke.