Vikingség

Az arany középúton töprengek. A szabadság és a korlátok, a jólét és a nyomor kérdéskörén, s bárhová matatok az élet szövetén, mindig ott az ideális. Stanisław Lemnek van egy novellája az Ijon Tichy-ciklusból, melyben a világűr csavargója egy olyan bolygón landol, ahol a mindennapi sanyargattatásokat már rég felszámolták, se szegénység, se elnyomás, se betegség, nincs követelődző háziúr és hajnalban érkező fekete autó, és olyan jólétben élnek, amilyenben akarnak, de mivel az emberi természetnek része a korlátok elleni harc, hát a korlátokat megtalálják magukban.

A szabadság utáni hajsza meghozza, hogy átalakítsák testüket, mert a két láb, két kéz maga a kötöttség, és négy-öt karral, lábbal, fejjel mászkálnak a különböző szekták tagjai. Lem ezt az ötvenes évek végén írta, úgyhogy felszedhetjük állunkat a bámulattól, mekkora éleslátás kellett megjósolni a mai genderelmebajokat. Igen, elmebajokat, mert ilyesmit csakis a végtelen jólét hozhat, egy olyan világ, amiben az embernek már csak ez a legnagyobb baja. És egy ilyen világban a természetes ösztönök – így a védekezés – megszűnik létezni.

„A hadsereget is bevetnék Svédországban a bűnbandák megfékezésére.” Ezt olvasom épp. A rendőrség az országban tapasztalható erőszakot a bevándorlók gyenge integrációjával hozza összefüggésbe. Nahát! Ki hitte volna?

Egy olyan világban, melyben a hivatalos narratíva a huszonkettedik nem meg az idegen kultúra tutujgatása és az elfogadás, meg az előítéletek elleni harc – csupa az emberi természettel ellentétes álmodozás –, ez várható.

A svédek mint vikingek körbehajózták a világot, megfélemlítettek mindenkit, akit nem raboltak ki, azt meggyalázták. Persze a legtöbb esetben akit kiraboltak, azt is meggyalázták. Aztán a nagy jólétben, a liberális demokráciában mára eljutottak oda, hogy a legélesebb vitákat az elmúlt két évben arról folytatták, hogy kell-e mind a 173 gender számára külön WC, vagy legyen inkább mindenhol csak egy, de azt használhassa mindenki?