Visszahódította Erdélyt Magyar Péter? Hát nem

Magyar Péter nagyváradi túráját – sokakkal ellentétben – nem tartottam rossz ötletnek. Sőt.

Politikai újításról tett tanúbizonyságot, egyfajta „hazajárós” vagányságot sugallt, hiszen jól tudjuk, hogy az ellenzék úgy kerüli a „határontúlimagyarok” pozitív tematizálását, mint Rákosi a tömjénfüstöt (nota bene: a Jobbik utolsó őrmestere, Jakab Péter, már odáig jutott a 2022-es kampányra készülvén, hogy elvenné a határon túliaktól a szavazati jogot, a háttérben Gyurcsány Ferenc sátánian mosolygott).

Ám a magyar zászlókkal fellobogozótt menet akkor sem volt „nemzeti zarándoklat”, ha annak nevezik. Bár a Szent István-bazilikától a Szent László szoborig tartó túrának van egyfajta transzcendens dimenziója, de a nyilvánosságban nem ezt az aspektusát hangsúlyozták, hanem a nemzeti gyaloglásba csomagolt egotripét, lásd a Viktor Pelevin S.N.U.F.F című regényének diszkurzmonger-módszereit megszégyenítő folyamatos élőzést, kameratorkolattűzben vonulást; igen, ez a világtörténelem legjobban dokumentált túrázása.

Szép, magasztos dolog… de volt-e értelme a nagyváradi útnak? Szerintem nem sok.

Meghallgattam Magyar Péter beszédét, és unatkoztam. Nem hallottam benne megnyilvánulni a személyéhez társított fenegyerekséget, vagányságot, tabudöntő hevületet. Ezt a beszédet egy iskolai ünnepségen is elmondhatta volna, mérsékelt tapsot aratva, ugyanis a román–magyar közös érték- és érdekközösség felemlegetésén kívül lényegében arról beszélt, hogy minden magyar egyenrangú tagja a magyar nemzetnek (az Alaptörvény is ezt mondja), Magyarországnak pedig kötelessége megvédenie a magyarokat és a magyar érdekeket (azt hittük, hogy ez nem rendkívüli politikai gondolat, hanem a nemzeti minimum, de hát manapság…).

Magyar Péter érezhetően meg akarta úszni a nagyváradi beszédét, nem akart túl erősen fogalmazni, nehogy visszafelé – belhon felé – süljön el a fegyver, és furcsa módon nem akart túl nagy figyelmet sem kelteni az egésszel. Akkor mégis miért zarándokolt el Nagyváradra? Hogy bebizonyítsa testi-lelki idoneitását?

Nézzük meg három pontban!

1. Kinek is szólt a nagy nemzeti gyaloglás?

A nagy nemzeti gyaloglása elsősorban a magyar nyilvánosságnak szólt, és kevésbé az erdélyi magyarnak. Ez egy belhoni kampányrendezvény volt, és általa azt akarta bizonyítani, hogy olyan úttalan utakat is végigjár, amit nem taposnak drága luxizó cipők és lovaglócsizmák. Meg akarta mutatni a népnek, hogy félistenek is járnak a falu határában, magyarán Magyar Péter a 10 ezer fő alatti településekre gyúr, és sok választási földrajzban jártas ember szerint ezekben fog eldőlni a jövő évi választás. Ebben a közegben akart megjelenni és égő csipkebokrokat hagyni maga után.

2. A nemzeti bakiparádé

Magyar Péterék jól kitalálták a nagyváradi túrázást, de a jó ötletet nem igazán dolgozták ki, hanem útközben improvizáltak, és nem igazán tudták, hogy mi legyen a végső nagy üzenet. Éppen e bizonytalanság miatt kezdtek el borzasztóan sokat bakizni. Kezdve azzal, hogy Magyar Péter azt mondta, hogy „vendégségbe mennek román földre”. Geopolitikai tény, hogy Nagyvárad a Románia nevű állam területén van, de az nemzetpolitikai tény, hogy a magyarok a Kárpát-medencei területeket magyar földnek (is) tartják, bármilyen legyen is az aktuális menedzsment. A „románföldezés” a román nacionalista retorikára hajaz, és azt is bakinak tartom, hogy a határhoz közeledve elkezdtek azon aggódni, hogy mi lesz azzal a sok magyar zászlóval, amit a menetelők visznek, lobogtatnak. Nos, ekkor egy belső tiszás posztban arra kérték a menetelőket, hogy lényegében a román „vendéglátók” érzékenységére figyelve, azokat inkább tegyék el.

Ez érthetetlen óvatoskodás.

Magyarország és Románia egyaránt az Európai Unió tagja, így Magyarországon sem tilos román zászlóval felvonulni, sőt, a román nemzetiségi iskolákra is lehet tenni a román zászlót és a többi – Romániában nem! Magyarán itt Magyarék túlzottan óvatos duhajnak bizonyultak, hisz miért lenne botrány az egyik EU-tagállam nemzeti zászlóját lobogtatni egy másik EU-tagállamban?

A bakik közé sorolnám Magyar Péter ingét, meglehet magyar népi minta van rajta, de a kék szín nagyon kettős érzést kelt az erdélyiekben, hisz azt „román” színnek tartják, például a zölddel szemben, mely Erdélyben a magyar nemzeti szín (vajon miért zöld az RMDSZ színe? Hát, nem Írország miatt…). 

3. A kritikus tömeg hiánya

Őszintén azt hittem, hogy többen gyűlnek össze a nagyváradi várban – tiszások és ellentüntetők egyaránt. A 300-400 tiszás keménymag kritikus tömeghez kevés, a 30-40 ellentüntető sem izmos erődemonstráció. E számokból is látszik, hogy az erdélyi közvéleményt nem hozta lázba a nagy nemzeti gyaloglás; ha így lett volna, akkor – ismétlem – több ezres tömeg várta volna Magyar Pétert Nagyváradon. Székelyföldön kívül Váradtól északra él a legnagyobb, egységes magyar tömb, az Érmelléken, alig pár tíz kilométerre a várostól. Magyar Péternek egyelőre halovány nimbusza van a határon túli magyarok szemében, inkább a kolozsvári, menő, újmarxista fiatalokat hozza lázba, de azok éppen az osztályharcot vívják, és nem érnek rá elzarándokolni Nagyváradra. A román médiában sem terjedt el futótűzként a híre annak, hogy a magyar ellenzék vezére átgyalogolt a schengeni határon. A románok kivárnak.

Magyar Péter tehát nem hódította meg „Erdély” szívét, túl óvatosan beszélt.

Nem mondott semmi olyat, ami megrengetné az erdélyi magyarok politikai értékrendjét, vagy ami bármilyen módon megsérthetné a „vendégnemzetet”, enélkül pedig nehéz nyomot hagyni.

Politikai fordulat eléréséhez manapság már édeskevés arról beszélni, hogy kormányra kerülve nem venné el a Fidesz-kormány által határon túliaknak adott támogatásokat. Már Bajnai Gordon is arról beszélt, hogy kormányának megszorításai nem érintik a határon túli célokra költött – szűkös, de létező – forrásokat.

Horthy fehér lovon vonult be Nagyváradra, arra mindenki emlékszik, Magyar Péter kék-fehér ingben, elnézést kérve. Efemer epizód lesz a város történetében.