A két Magyarország birokra kelt, a mérkőzés még nem dőlt el, de az ellenfél pillanatnyilag jobban áll, és diadaltáncot jár a ringben. A pontozóbírák még vitatkoznak. Lelki vigasz gyanánt, mint már oly sokszor, ismét Széchenyihez fordultam, ahhoz az emberhez, aki mindent előre látott, mégis mert cselekedni, tervezni, országot építeni. A nemzeti oldal jelentős győzelmet remélt. Egy percig sem hittem a médiának, mely azt sulykolta belénk, nincs kormányváltó hangulat. Úgy véltem, a mindent tönkretevő, hazug, hiteltelen látszatkormány nagyot bukik – inkább amiatt aggódtam, sikerül-e épségben kihozni a népet a romok alól.

Most úgy tetszik, a fél ország jól érzi magát a romok között, és bízik a pünkösdi királyban. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredménye óta magam is óvatosabban tekintek erre a népre, mely mintha már nem is akarna vagy merne újra nemzetté válni. Persze tudom, a népet nem lehet leváltani, nemcsak Isten útjai kifürkészhetetlenek, hanem a történelem csapdái is. Higgadt elemzéssel azt is kijelenthetjük, hogy a plakát- és médiaháborút a nemzeti oldal sohasem nyerheti meg pénz és média hiányában. A választóknak egy új Bokros-csomag kell ahhoz, hogy rádöbbenjenek a rideg valóságra – és minden bizonnyal meg is fogják kapni, mert a magyar államháztartás csődbe jutott. Igazság szerint logikus is, hogy a balliberális koalíció „vigye el a balhét” – csak hát a terheket a másik magyar nép is viselni fogja, sőt – mint általában – a súlyosabb terheket, hiszen az MSZP-SZDSZ klientúra a hatalom birtokában felügyeli az elosztást.

Sokan állítják, a két miniszterelnök-jelölt vitája is erősen hatott a bizonytalanokra. Sohasem tudjuk meg, mennyire. Az agresszív Baxter és a visszafogott Orbán először, majd a négyesben Dávid Ibolya szereplése talán számított valamit, de alig hihető, hogy egy agresszívabb Fidesz-fellépés lendített volna valamit, hiszen a média akkor a köztársaság védelmében riadozott volna a diktátor fenyegető fellépésétől. Azt hiszem, ez volt az első olyan választás Magyarországon, melyet a reklám- és médiaipar döntött el, és az amerikai típusú kampány ilyen mértékű terjedése nem kedvez a tőkehiányos nemzeti oldalnak. Az a „legintelligensebb mosópor”, amelyről a vásárló ezt el is hiszi.

Ha győz a balliberális banda, akkor a Hálózat tovább építi és alakítja a posztkommunista puha diktatúra szerkezetét, a nemzeti, keresztény erők teljes kiszorítását, elhallgattatását, megfélemlítését és üldözését. Megpróbálja kivásárolni vagy felmorzsolni az ellenállási gócokat, és olyan látszatellenzéket teremteni, mely készségesen segédkezik a pártállam visszaépítéséhez a parlamenti kulisszák mögött. Az Európai Unió és Amerika ebbe nem fog beleszólni, mert egy adósságát rendesen törlesztő, „konszolidált” és pacifikált ország éppoly kedvére való, mint amilyen a Kádár-kori Magyarország volt, készséges csatlósaival. Magyarország ismét hídszerepet fog játszani Oroszország felé, visszasüllyedve jól megszokott, „két pogány közötti” geopolitikai helyzetébe.

Nem festem fel a nemzethalál látomását, mert ez csak csöndes sorvadás lesz, ha maradnak, szánalmas vegetálás. A nép tovább butul, olvassa a bulvársajtót, ha futja rá, ha nem, hallgatja-nézi a kereskedelmi médiumokat, és csodálkozik, ha gyermeke komzumidiótaként bukkan elő a megreformált oktatási rendszer számára kijelölt végpontján. Tiszta Amerika lesz itt – tiszta Dél-Amerika. Az 1990-ben elnyert, amúgy is részleges szabadságot szép lassan visszalopják, és aki jót akar, aki létezni akar, az befogja a száját, nem politizál. Aki nincs ellenük, velük van. Rovatom címe, a Visszaszámlálás még két hétig aktuális, aztán már nincs értelme számolgatni a napokat. Pedig hát sokan és sokat dolgoztunk, küzdöttünk a győzelemért, amely még lehetséges, ha… Nem folytatom. Gróf Széchenyi István 1848. augusztus 10-én beszédet mondott a képviselőház ülésén. Így fejezte be: „…azon pillanatban, midőn az országnak újjászületési órája még korántsem pergett le egészen, a magyar magyarnak útjába ne álljon. Ha kezet fogunk, vállat vetünk, és minden magyar szívvel és lélekkel együtt tart, bizonyos vagyok, hogy megmentjük a hazát.” Ezt a hazát kívülről és belülről már oly sokan el akarták pusztítani – nem olyan könnyű egy nemzetet végleg eltörölni. Oliver Cromwell híres mondása jut eszembe: „Bízzunk Istenben, és tartsuk szárazon a puskaport.”