Alapos környezettanulmányt végzett ideiglenesen regnáló miniszterelnökünk egykori házainak táján, rengeteg egykori ismerőst, barátot, tanárt, diákot bírt szóra, hogy a teljes pályakép kirajzolódjék az egykori pápai viskótól a miniszterelnöki kastélyig. Megvallom, nem vetettem rá mohó kíváncsisággal magam a könyvre, és őszintén remélem, 2006 után csak történeti dokumentumértéke lesz, mint mondjuk Rákosi Összes beszédeinek, s a jövendő kisdiákjai ugyanolyan zavarban lesznek, mint ma, ha régvolt, zavaros korokból kérdezgetik őket. De kétségtelen, olvasmányos könyv, mondhatni, életregény, olyan, amilyet szoktak írni Al Caponéról, Hasfelmetsző Jackről vagy Sztálinról. Azt is mondhatnánk, fejlődésregény és korkép, mely egyúttal kórkép is: válasz arra a kínos kérdésre, miként lehetett szegény kis Baxterből egy ország miniszterelnöke, igaz, Horn és Medgyessy után már eléggé megedződtünk.

A környezettanulmány valójában nem is „Fletóról” szól, eszmélünk fel olvasás közben, hanem Fletó országáról. A mellékszereplők, a kirajzolódó, kevésbé szerencsés sorsok története jóval izgalmasabb és szomorúbb. Az ügyesen helyezkedő, ellenszenves, langaléta gyerek sikertörténete nem lenne teljes, ha nem láttatná Franka a lépcsőfokokat, és azt a rettenetes erkölcsi, szellemi és anyagi züllést, melyet Magyarország egy látványosan emelkedő pályával ellentétben elszenvedett az elmúlt negyven évben, pontosabban 1961. június 4-e óta, amikor Baxter meglátta a napvilágot Pápán. A mindig jól nősülő és jól helyezkedő miniszterelnököt Franka nem kíméli, bár undora és gyűlölete mögött érződik, nem is annyira ezzel az amúgy jelentéktelen emberrel van igazán baja, hanem a rendszerrel, a közeggel, a Párttal, mely futószalagon termelte az ilyen embereket – elég csak körülnézni az MSZP-frakcióban. Az alkalmatlanság és a trivialitás Baxternél olyan szembeszökő, hogy a Magyar Szocialista Párt jelképes figurájává lett, valójában annyira nevetséges, hogy céltáblának alkalmatlan is. Ezért nem válik Franka könyve afféle A Viktor-szerű gyűlöletbeszéddé és rágalomáriává, mert Baxter mint Orbán Viktor kihívója olyan esélytelen, mint amikor tökfilkó akarja ütni az ászt. A „lakosság” nem lebecsülhető hányadának ugyan tökmindegy már ez is (hogy stílszerű legyek), de Gyurcsány „karizmája” még a balliberális sajtó amúgy széles nyelvcsapásai alatt sem tudott kifényesedni. A szeleburdi és exhibicionista Baxter azonban nem lebecsülendő ellenfél, mert gátlástalan törtető – erről az Ügynök tudott volna többet mesélni Frankának, de sajnos, nem állt kötélnek, ahogyan maga a címszereplő sem. Pedig – ha egyáltalán eljutott hozzá Franka interjúra felkérő levele – akár igent is mondhatott volna, ezzel is bizonyítva a kedvvel idézett bibói mondást: „A demokrata az, aki nem fél”. Franka is osztja sok kollégája véleményét, hogy Baxter orvosi eset, egy névtelen szakember szerint „súlyos psychopata”, bár megjegyzem, politikusok esetében ez korántsem kizáró ok, inkább a pályaalkalmasság egyik fontos ismérve. A könyv címe is arra utal, hogy átmenetileg uralkodó kormányfőnk „gyúrt áru”, melyet a talaját vesztett balliberális Párt, a globalista világhatalom és az elszegényedett, szervezetlen tömegek tehetetlensége együttes erővel kreáltak. Ha Antall József némi cinizmussal, de joggal feltehette a kérdést, miért nem tetszettünk forradalmat csinálni, szegény Baxter is megkérdezhetné a magyar néptől, de legalább jól átvert párttársaitól: miért hagytátok, hogy így legyen?

Franka Tibor könyvének végén van egy válogatás olvasói levelekből. Igen tanulságos kis gyűjtemény, akár a képek melléklete, mely az Altus cégbirodalom „családfáját” mutatja. A könyv ugyan máris afféle politikai bestseller, én azonban azt kívánom magunknak, minél rövidebb ideig kelljen emlékezetben tartanunk, ki volt és ki is az a Gyur(t)sány.