Még a Rákosi-korszakban is így volt ez, bár akkoriban posztumusz is osztották. A könnyű műfaj szoclib "sztárjai" között ott van Gálvölgyi János, csak restellheti a Heti hetes többi megasztárja, hogy ők nem kerültek sorra, Bodrogi Gyula és Körmendi János sok vidám órát szerzett nézőinek, Eörsi István, Sándor Iván, Székely Magda, Závada Pál – hát Istenem, ennél többen léptek ki az Írószövetségből, rájuk is sor kerül, a tévéből kifogyhatatlan Vitray Kossuth-díja után bizonyára a többi tévés is (főleg a Nap-keltéből) elnyeri a magas elismerést.

A Babérkoszorút megkapta Csaplár Vilmos és Nádasdy Ádám, Radnóti Sándor Széchenyi-díjas lett, Bokros Lajos, Gömöri Endre, Haraszti Miklós, Tamás Gáspár Miklós, Zwack Péter középkeresztet kapott, tisztikereszt jutott Bálint gazdának, Korda Györgynek, Krausz Tamásnak, Lengyel Lászlónak, Morcsányi Gézának (Imre Kertész kiadójának), Parti Nagy Lajosnak, Spíró Györgynek, lovagkeresztet kapott Fodor Tamás, Vágvölgyi B. András, de nem sorolom, az SZDSZ és MSZP szinte teljes baráti köre, nekem Aczél Endre és Tamás Gáspár Miklós, valamint a Magyar Narancs Szabad Sajtó-díja is szívet melengető, akárcsak Görgey Gábor Aranytoll-életműdíja a MÚOSZ-tól, bár ez utóbbit még a Magyar Hírlap is megglosszázta, hiszen kinek is adták? "Annak a Görgeynek, akinek az elmúlt években az újságírói tevékenysége javarészt abból állt, hogy nyilvánosan megköszönte, ha ehetett valahol. Különös – helyesbítek – fantasztikus Aranytollat adni valakinek, aki annyira nem akart publikálni, hogy titkosítani kellett a papírfecnijeit, amelyeket miniszterségből puhára esett kulturális főtanácsadóként havi négyszázezer forintért állított elő." De hát kérdem én, kinek adja Eötvös Pál az aranytollat, ha nem annak, aki el is fogadja tőle?

"Fantasztikus ország ez", hogy én is idézzem Baxter újabb történelmi beszédének eszmei mondanivalóját. Fantasztikus ország, ahol Baxter miniszterelnök lehetett, s ahol a nemzetáruló kormány kollaboránsai ilyen vidáman, emelt fővel cseresznyéznek egy tálból azokkal, akiknek nem volt módja vagy szíve visszautasítani azt, amit tényleg kiérdemeltek. Persze sajátos érzés lehetett különféle kereszteket átvenni azoknak, akik inkább (vörös) csillagot szerettek volna, de bizonyára hozzá lehet szokni, ha pedig még pénz is jár a szégyen mellé, akkor nyilván enyhül a bánat. Ők mind bekerülnek majd a Nagy Könyvbe, ők lesznek a magyar örökség részei, tán szobruk is lesz, mint Hofi Gézának, sőt még Hofi-díjat is kapnak majd, de legalább Rejtő Jenő-díjat, és lesz még Fülig Jimmy-díj is, sőt Piszkos Fred-díj, amit csak titokban adnak át, a hátsó kijáratnál, vastag borítékban.

Valójában minden biztos MSZP-SZDSZ-szavazónak járna valamilyen ordó, legalább tizenkilencezer forinttal és Lendvai Ildikó dedikált fényképével (második fokozat: Kósáné Kovács Magda fényképével, dedikálás nélkül) – de hát ne viccelődjünk, mert a werberi csapat már dolgozik a problémán, jövőre ez is meglesz, a 4-es metró és a 800 kilométer autópálya még várhat egy-két évtizedig. A fájdalomdíjak, vigaszdíjak, esetleg vérdíjak bő sugárban ömlenek 1945 óta, április negyedike és november hetedike már kiesett, október 23-a még nem egészen a bátor ifjúkommunistáké, marad március 15 és augusztus 20.

Ha volt is hiányérzetem, az legfeljebb Koltai Lajos miatt lehetett, őt legalább egy Gellért Oszkár-díjjal megtisztelhették volna, sajnos, más Oszkár nem jut eszembe. Bogyay Katalinnak is jutott egy lovagkereszt, a londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója rendezte a londoni Magyar Magic rendezvénysorozatot – mindenki ott volt, aki számít ma e hazában. Ez a névshow-r persze még kiegészítendő, legkésőbb jövő ilyenkor. Hajrá, Baxter, hajrá, Bozóki! Gratulálunk.