Zelenszkij megy a levesbe
Zelenszkijnek kitelt az ideje, és ezt alighanem ő is tudja. Péntek délutáni televíziós beszéde (úgy látszik, manapság a rendezők komédiásra is osztanak drámai szerepet) elég egyértelmű volt, mint mondta, „Ukrajna most nagyon nehéz választással nézhet szembe: vagy a méltóságát veszti el, vagy egy kulcsfontosságú partner elveszítését kockáztatja.” Magyarul: vagy elfogadják Donald Trump béketervét, vagy vége az amerikai staffírungnak.
Még magyarabbul: Zelenszkij ezzel kapitulált.
A méltóság mondjuk rég oda, annak az államnak, amely saját állampolgárait vereti pszichopata pribékekkel, hogy elhurcolják őket egy fölösleges, eleve vesztésre ítélt háború vérszivattyújába meghalni, és amelynek elnökké felfújt csepűrágójának bizalmasait sorra nyeli el a háborús maffia korrupciós botránya, aligha van már bármilyen méltósága. Zelenszkij és bandája méltatlan, tragikus helyzetbe taszította az ukránokat, aminek most az egész nemzet fizeti meg az árát.
Donbasz, Donyeck és a Krím ugyanis most már Oroszországé. Ez egyébként igazságos, úgy is fogalmazhatunk, hogy ezek a területek felszabadultak az idegen elnyomás alól, és hazatértek Oroszországhoz, oda, ahová mindig is tartoztak. Bocs, de a Trianonban, majd Párizsban darabokra szaggatott Magyarország gyermekeiként cseppet sem háborodunk fel az igazság eljövetelén.
Talán nem kellett volna Majdan-puccsal megpecsételni az úgynevezett független Ukrajna sorsát, talán nem kellett volna népirtó hadjáratot folytatni a donbaszi és donyecki oroszok ellen, talán nem kellett volna élve halálra égetni Odesszában az ukrán uralom alatt élő oroszok elemi jogaiért szót emelőket, talán nem kellett volna NATO-kardcsörtetéssel fenyegetni Oroszországot.
A végkifejlet jogos és igazságos. Minden együttérzésünk a szenvedő ukrán millióké, őket a globális nyugat Zelenszkij végrehajtásával feláldozta egy politikai játszmában. Ezért egyszer felelnie kell.
