Úgyhogy ő nem mond ilyet, hanem politikailag korrektül azt adja ország és világ tudtára, hogy miután az új évszázad legszánalmasabb és leggyávább kormánya megkötötte Magyarország legmegalázóbb szerződését az Európai Unióval, amely, mint majd néhány oldallal beljebb önök is tanulmányozhatják, körülbelül olyanra sikeredett, mint egy vesztes háború utáni lesújtó békeszerződés a vesztes oldaláról nézve, hatalmas önbizalommal és megnyerő őszinteséggel kijelenti, a „több Európa nem jelent kevesebb Amerikát”. Ez a zéró tolerancia nyelvére fordítva azt jelenti, hogy miután Kovácsék megkötötték a huszadik és huszonegyedik század legsilányabb csatlakozási szerződését, most készek arra, hogy akár még ennél is silányabb és szégyenteljesebb kapcsolatokat ápoljanak a Nagy Testvérrel, aki alatt ez esetben nem egy tévéműsort kell érteni, hanem egy nem sokkal intelligensebb, de annál harsányabb földrészállamot.

Amerikát, természetesen, amelynek hadereje páratlan lehetőséget lát abban a sajátosan emberi kultúrmisszióban, hogy az iraki diktatúra elől elmenekült és az amerikai hadsereg kebelébe fogadott iraki angoltanárok tízezreinek Taszáron továbbképző tanfolyamot rendezzen be. Jönnek, csak jönnek a nagy terepszínű amerikai szállítógépek, és nem ám kazettás bombát meg robbanó gyerekjátékokat dobálnak le a buta magyar népre, hanem leszállnak szépen Taszáron, ajtajuk kinyílik, ahonnan pedig csak árad és árad a perzsa angoltanárok művelt serege.

Tolmácsok lesznek ők mind, a humánum, az emberi eszme, a másság iránti érzékenység és az euroatlanti gondolat – ne kérdezd, Olvasó, mi az, úgysem mondom meg: itt már zéró tolerancia van, mit tudom én, melyik szóért mennyi börtön jár – bilingvis képviselői. Letelepednek a taszári bázison, foglalnak maguknak egy helyet valamelyik katonai sátorban, megisznak a tábori kantinban egy jó Coca-Colát, talán egy pillanatra Firdauszira gondolnak, és aztán rögtön a nagyszerű George W. Bushra. És arra, hogy milyen remek dolog lesz majd tolmácsolni a harcmezőn. Vagy a bombázógépeken, mert a demokrácia bátor amerikai katonái nem szeretnek a földön harcolni, mivel az ellenség – mint Vietnamban történt volt – néha visszalő.

Átkarolja majd ezért a tízezer perzsa angoltanár a maga bombáját, és a tízezer méteres magasságból, ahová nem érnek el a gonosz Szaddám légelhárító lövegei, szép csendesen hullani kezdenek lefelé a reménykedő iraki tájra, egy laktanya, egy gyár, egy étterem, egy iskola vagy csak egy birkaól felé… „A little to the left… a little to the right…” – suttogják majd angolul a bomba parányi mikrofonjába ezek a tolmácsok a main stream kifinomult üzenetét…

És még egy vízió. Bizonyos Újhelyi István a bevezetőben emlegetett vörös csapatból, úgy is mint a Vérszomj és Becstelenség üzleti és politikai örököseinek országgyűlési képviselője, szóvá tette a minap, hogy miképpen engedhették meg annak idején a Vér és Becsület nevű neonáci szervezet egyesületként való bejegyzését. Újhelyi elvtárs, az MSZP ifjú képviselője kérdését Polt Péter legfőbb ügyészhez címezte, de e sorok szerzője is tud válaszolni rá.

Hogyan volt ez lehetséges? Hát csak úgy, képviselő úr, ahogy az önök pártja most ott ülhet a parlamentben. Pedig önök nagyon nem szalonképesek.

Bizony, bizony, a Kovács László által fölemlített zéró tolerancia nagyon helyesen nem tűri el a „szélsőséges nézetek burjánzását”. Márpedig egyre többen látjuk úgy, hogy ez a burjánzás a neokommunista oldalról idegesítően és veszedelmesen fenyegeti Magyarországot. Nem akarjuk, hogy megismétlődjön a történelem, és az uniós csatlakozás egy Trianon tragédiáját hozza el egynéhány jellemtelen és hazátlan bolsevik miatt.