Zöld újbarbárok
Október közepén a Just Stop Oil brit környezetvédelmi aktivistacsoport két tagja a londoni National Gallery kiállítóterében paradicsomszósszal öntötte le Vincent Van Gogh Napraforgók című festményét. A fiatal aktivisták az akció után pillanatragasztóval rögzítették magukat a festmény alatti falfelülethez azt kiabálva: „Ha odalesz a víz, mi haszna a művészetnek?!” A National Gallery takarítószemélyzete még örülhetett, hogy az elkövetők nem híg emberi ürüléket lottyantottak a festményre, ahogyan azt a klímavédelem egyik harcosa tette Sir Thomas Moore brit háborús veterán emlékművével, így tiltakozva a magánrepülőgépek üvegházhatást fokozó használata ellen.
A britek októberi akciója után néhány nappal a német Utolsó Nemzedék aktivistái is támadásba lendültek, sűrű, sárga löttyel öntötték le Claude Monet francia impresszionista festő egyik alkotását egy potsdami múzeumban. A németek, hasonlóan brit társaikhoz, a festmény előtti területhez ragasztották magukat, és azt kurjantották a világba: „Művészet vagy élet?” Az aktivistákat egyébként őrizetbe vették szándékos rongálás miatt.
E néhány akció csupán az elmúlt hetek példája, korábban a brit csoportosulás más módszerekkel okozott hatalmas felfordulást London-szerte, tagjaik ugyanis előszeretettel másznak hidakra és ülnek le forgalmas utak közepére, hogy így vegyék rá a kormányt, változtasson az energiahordozókkal kapcsolatos politikáján.
Az aktivisták mögött álló csoportnak az együgyű üzeneteknél nyilván jóval összetettebb érveik is vannak a környezetszennyezés drámai növekedése, a levegőbe kerülő káros anyagok kibocsátása vagy a globális felmelegedés elleni tiltakozások alátámasztására. Ezen ügyek fontosságát senki nem vonja kétségbe, a vandál akciókat annál inkább: az Utolsó Nemzedék megmozdulását a brandenburgi tartomány környezetvédelmi minisztere, a Zöldek politikusa is hevesen bírálta, szerinte e támadások nem segítik a klímaválság elleni küzdelmet.
A Just Stop Oil mögött álló agytrösztök azonban pontosan tudják, mit tesznek, már csak azért is, mert egyik alapítójuk polgári engedetlenség témakörben doktorált pár évvel ezelőtt a londoni King’s College-ban. Ráadásul e projektek rengeteg pénzt mozdítanak meg. Az Extinction Rebellion klímaharcos szervezet 2019-ben például 300-400 millió forintnak megfelelő összeget szánt egy kéthetesnek meghirdetett londoni tüntetésére, amit felszerelésekre, a tüntetők etetésére, valamint az aktivistáik jogi kiképzésére fordítottak.
A klímaharcosok világából nézve teljesen jelentéktelen kérdésnek tűnik, mi köze Van Goghnak vagy Monet-nak a globális felmelegedéshez. A válasz pontosan az, mint ami első pillantásra látszik: az égvilágon semmi. Az aktivisták performanszukhoz csupán frekventált helyet és olyan ikonikus alkotást kerestek, amelynek piaci értéke az egekben van: a Monet-kép 2019-ben 110,7 millió dolláros áron kelt el a Sotheby’s aukcióján, míg Van Gogh műalkotását 72,5 millió fontra taksálták. Eszmei értékük felbecsülhetetlen, az európai művészetben elfoglalt rangjuk és helyük vitán felül áll. A klímaharcosok főhadiszállásán arra gondoltak, minél magasabb az értéke, minél jobban megbecsült a műtárgy, annál figyelemfelkeltőbb lesz leönteni. Ugyanakkor az akciókkal átlépték a Rubicont: azt a határt, ahol léteznek kétségbevonhatatlan, mindenki számára egyformán fontos és becsülendő értékek. És bár mindkét festményt üveg védte, és lényegi kár nem keletkezett bennük, e műtárgyrombolások akarva-akaratlanul visszaidézik a XX. század sötét korszakait, amikor egy-egy karizmatikus vezető azt mondhatta: a cél szentesíti az eszközt. Ez a bizonyos eszköz azonban ezúttal ellenérzést vált ki a társadalomból, csakúgy mint az olyan szélsőséges ideológiák, amelyek kizárólag saját igazságukat fogadják el érvényesnek, és tudomást sem vesznek a tágabb kontextusról.