A kor(e)ai nemzethalál ellenszere

Itt szülnöd vagy kihalnod kell című cikksorozatunk előző részében is Dél-Koreával foglalkoztunk. Ide kattintva olvasható.

„Hú, te aztán jó sokat kereshetsz!”, mondják Dél-Koreában, ha meghallják, hogy valakinek három gyermeke van.

– Szorgalmasan kell dolgoznod, hogy rendesen taníttasd és felneveld őket, teszik hozzá – mondta a Demokratának Csoma Mózes orientalista, volt koreai nagykövet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója és a Károli Gáspár Református Egyetem tanára. Előző cikkünkben arra kerestük a választ, hogy mi okozza Dél-Korea borzasztóan kicsi termékenységi arányszámát (0,72), és kiderült, hogy a gazdaság szerkezete, a méregdrága oktatás, valamint a koreai kulturális tényezők is ludasak. Csoma Mózes szerint a koreaiak érdeklődve és irigykedve tanulmányozzák a magyar családtámogatási rendszert, anno nagykövetként sokszor faggatták a részleteiről.

– Elképedve hallgatták, hogy a többgyermekes családok nemcsak az iskolai menzán kapnak kedvezményt, hanem például a vasúti közlekedésnél is, az egyéb adókedvezményekről és támogatásokról nem is beszélve. A koreaiak tudják, hogy nagy a baj, bizonyos intézkedéseik hasonlítanak is a mieinkre, viszont a dél-koreai társadalomra annyira más költségek és egyéb terhek nehezednek akár az oktatás, akár a lakásárak terén, hogy ezek az intézkedések nem serkentették észrevehetően a gyermekvállalást. Például bevezették, hogy a szülők gyermekük születésekor kapnak egy nagyobb összeget. Jó kezdeményezés, de elégtelen – mondta a kutató.

2022-ben 249 ezer gyermek született az ázsiai országban, ám a jelenlegi gazdaság működetetéséhez évente legalább félmillióra lenne szükségük.

Koreai csok

A riadót csak 2006-ban fújta meg a kormányzat, amikor 1,18-ra csökkent a termékenységi ráta, azóta összesen 200 milliárd dollár értékben indított programokkal próbálták ösztönözni gyermekvállalást, eredménytelenül. Ezen intézkedések közé tartozik a kisbabásoknak járó havi juttatások megháromszorozása és a szülőknek nyújtott jelzáloghitel-kamatok csökkentése. Az egyévesnél fiatalabb gyermekeket nevelő szülők havi juttatása a jelenlegi 300 ezerről 2023-ra 700 ezer vonra (83 ezer/191 ezer forint) emelkedett, idén pedig majd egymillióra (277 ezer forint) fog a Jun-kormányzat tervei szerint. Ám a gyermeküket egyedül nevelő anyák legfeljebb havi 180 ezer von (60 ezer forint) összegű juttatásra jogosultak, arra is csak akkor, ha megfelelnek a korukra és jövedelmükre vonatkozó szigorú szabályoknak, beleértve a családjuk jövedelmét is. Ezek az anyák nem véletlenül kapnak kevesebb támogatást, a koreai társadalomban ugyanis lenézik azon nőket, akik házasságon kívül szülik a gyermeküket, tehát a mentalitás nem tart lépést a demográfiai válság szükséghelyzetével, amikor is minden születendő gyermeknek örülni kellene.

A hírek szerint tervezik bővíteni a gyermekgondozási szolgáltatásokat, az ifjú házasok lakhatási támogatását és a kisgyermekek egészségügyi kiadásainak csökkentését, ám az érintettek szerint később is elkelne a segítség, sokan annak örülnének, ha a gyermekek oktatását is jobban támogatnák. Egyes intézkedések pedig eleve nem hatnak az elvárások szerint. A dél-koreai munkaügyi minisztérium nemrég bejelentette, hogy másfél évre hosszabbítják meg a jelenleg egyéves szülési szabadságot, csakhogy a plusz fél év fizetetlen lesz.

Fojtogató hagyomány

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet elemzése szerint a szülő a jövedelmének legalább 67 százalékát meg kell hogy kapja ahhoz, hogy anyagi értelemben helyt tudjon állni a szülési szabadság idején. Pár nemzedékkel ezelőtt a tradicionális koreai család a dolgozó apából és a háztartást vezető anyából állt, ám ez már a múlté. Ráadásul a dél-koreai munkakultúra a gyermeknevelést nehéz feladattá teszi a kétkeresős családok számára. Idáig ad hoc megoldásként a nők szüneteltették a karrierjüket a gyermekvállalás idejére, ám gyakori, hogy e szünet után nem tudnak újra elhelyezkedni. Ez sokakat visszatart a szüléstől, és általánossá vált, hogy egyre kijjebb tolják a gyermekvállalást idejét, vagy gyermektelenül maradnak.

Az OECD egyik statisztikája szerint – amely a ledolgozott munkaórákat vizsgálja – egy munkavállaló a világon a legkevesebbet Németországban dolgozott a béréért (1341 óra/év), Dél-Korea pedig a lista ellenkező végén található (1901 óra/év), ráadásul csak Chile, Costa Rica, Mexikó és Kolumbia van mögötte. Magyarán a koreai munkakultúra hajtós és hajszolós, a dolgozóknak kevés szabad idejük marad, ez is nehezíti a párkeresést. Mindenesetre a koreai fiatalok szakítani szeretnének e munkamániás életmóddal, sőt fel is lázadtak, amikor a tavaly 69 órásra akarták növelni a jelenleg 52 órában maximált munkahetet, mondván, hogy ez már eleve egészségtelen állapot és a gyermektelenség egyik fő oka.

Vendégek

Természetesen azt is mondhatnánk, hogy a világ gazdag államainak termékenységi válsága „álprobléma”, hisz van rá megoldás: a migráció. Noha már csupán Afrika nagy részén, egyes közel-keleti vidékeken, illetve Afganisztánban és Pakisztánban várható, hogy egy nőnek több mint három gyermeke szülessen élete során – azért van honnan utánpótlás érkezzen. Ám Dél-Korea nem szeretné, ha népessége egyre színesebbé válna, nem véletlenül az ő bevándorlási politikájuk az egyik legszigorúbb a világon; rendkívül kevés külföldi kaphat állampolgárságot (ők is inkább családi okból), ennek pedig az a feltétele, hogy legalább öt éve legyen állandó koreai lakcímük, és szinte tökéletesen ismerjék a nyelvet meg a kultúrát. Ám Dél-Korea erős gazdaságának munkaerőre van szüksége, ezért jó kérdés, hogy mivel pótolja a meg nem született gyermekeket, ha mégsem szeretne bevándorlóországgá válni.

– Az ezredforduló idején még az szerepelt a középiskolai államismeret-tankönyvben, hogy „nemzetünk homogén nemzet, pozitívum, hogy nincsenek nemzeti kisebbségeink, mert nincsenek belső etnikai konfliktusaink”. Ennek ellenére Dél-Korea folyamatosan változik, már az 1950-es években rengeteg vegyes házasságot kötöttek a koreai nők amerikai katonákkal, a szöuli olimpia óta pedig egyre gyakoribbak a nemzetközi házasságok. Ám a munkaerő pótlását másképpen oldják meg: fokozatosan vendégmunkásokat kezdtek alkalmazni, tavaly már egymilliónál többen dolgoztak az országban. Nagyobb részük Délkelet-Ázsiából érkezik, azon belül a Fülöp-szigetekről, Vietnámból és Mongóliából. Munkaerő-szervező vállalkozások hozzák őket, és helyzetüket a II. világháború utáni nyugat-németországi vendégmunkásokéhoz lehet hasonlítani. Kevesen tudják, hogy akkoriban nemcsak török, hanem dél-koreai munkavállalókat (bányászokat, ápolónőket) is fogadtak a németek – mondta Csoma Mózes.

A dél-koreai kormányzat 2004-ben engedélyezte a helyi vállalatoknak, különösen a kis- és középvállalkozásoknak, hogy szakképzetlen külföldi munkaerőt alkalmazzanak, ráadásul idén bővíteni szeretnék azon országok körét, ahonnan érkezhetnek, például Indiával. Leginkább mezőgazdasági és építkezési vállalatoknál foglalkoztatják őket, tehát olyan munkakörökben, amelyben nem szívesen dolgoznának koreaiak. És várhatóan egyre többen lesznek. A vállalkozók ugyanis törvénymódosításra szólították fel a kormányt, hogy külföldi állampolgárok munkát vállalhassanak olyan ágazatokban, ahol nagy szükség lenne rájuk, például a vendéglátóiparban, futárszolgálatokban. Sőt, O Szehun, Szöul polgármestere szerint ha megengednék, hogy külföldi háztartási alkalmazottakat, például gyermekgondozókat vegyenek föl a koreai családok, akkor több gyermeket vállalnának. Nyilván kisebb bérért foglalkoztatnák őket, mint a helyieket, de így is sokkal többet keresnének, mint például Szingapúrban.

A dél-koreai példa azt bizonyítja, hogy a demográfiai válság súlyosbodását nem vagy alig lehet ellensúlyozni társadalompolitikai eszközökkel; ha egy bizonyos szint alá süllyed a termékenységi arányszám, akkor legfeljebb a csökkenés ütemét sikerülhet szabályozni, az irány már nem változtatható meg. Tehát azon nyugati létberendezkedésű országok, amelyek nem ébrednek rá idejekorán a demográfiai gondokra, könnyen Dél-Korea helyzetében találhatják magukat.