Fotó: shutterstock.com/Alexandros Michailidis
Hirdetés

A balközép pártok mozgalmának háromnapos madridi kongresszusán nem szavaztak a kinevezésről, mivel Sánchez – aki 2014 óta vezeti a spanyol szocialista pártot – volt az egyetlen jelölt, aki indult, jelölését taps fogadta.

Az 50 éves politikus George Papandreou volt görög miniszterelnöktől vette át a világ 132 politikai pártját tömörítő SI mozgalom vezetését.

Az AFP francia hírügynökség értékelése szerint Sánchez számára az új megbízatás ugródeszkát jelenthet, hogy jelentős posztot foglaljon el a világ politikai színpadán. Antonio Guterres volt portugál miniszterelnök is vezette az SI-t, majd 2005-ben az ENSZ menekültügyi főbiztosa lett, 2017-ben pedig az ENSZ főtitkárává választották.

Korábban írtuk