„Bizonyos országokban az a vélekedés, hogy emögött a svéd állam áll vagy szemet hunyunk, de ez nem igaz” – szögezte le a svéd diplomácia vezetője, majd hozzátette: ezeket „magánszemélyek követik el, a szólásszabadság jogi keretein belül”.

Hirdetés

Svédország szerdán azzal vádolta meg egyebek mellett Oroszoroszágot is, hogy szándékosan terjesztenek hamis információkat azzal a céllal, hogy csorbítsák Svédország hírnevét és megakadályozzák Stockholm NATO-csatlakozását.

Billström közölte továbbá, hogy az ENSZ-főtitkár mellett több ország, köztük Irán, Irak, Algéria és Libanon külügyminiszterével is tartja a kapcsolatot, sőt a nap folyamán az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) főtitkárával is tárgyal majd. Az 57 muszlim országot magában foglaló OIC vasárnap felfüggesztette a szervezethez delegált svéd különmegbízott státuszát, amiért az OIC szerint a svéd hatóságok engedélyt adtak „a szent Korán és az iszlám jelképeinek ismételt meggyalázására”.

„Megtárgyaljuk a kérdéses ügyeket, de ki kell hangsúlyozzam, hogy ez egy hosszútávú probléma, nem létezik gyors megoldás” – emelte ki a miniszter az OIC-főtitkárral közös tárgyalását illetően.

Korábban írtuk

Svédországban az elmúlt hetekben több ízben is tüntetések zajlottak, melyek során az iszlám szent könyvét, a Koránt égették el vagy taposták meg. A történések, melyek miatt több iszlám ország is szót emelt, súlyos diplomáciai feszültségeket okoztak.