– Nemrégiben Szerbia-Montenegróban járt az Európai Parlament 5 tagú küldöttsége, hogy megvizsgálják a délvidéki magyarellenes támadások nyomán kialakult helyzetet.

– A Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezte e látogatást, hiszen a magyarellenes támadások, illetve a nemzeti alapú incidensek rendkívül gyakorivá váltak az elmúlt években. Köztudott, hogy a magyarellenes falfirkákkal kezdődött az egész, aztán a templomainkat és a temetőinket gyalázták meg, majd következtek a fizikai bántalmazások. A VMSZ sokszor felemelte a hangját mind Szerbiában és Vajdaság tartományban, mind a nemzetközi fórumokon. Meg is vádoltak minket, hogy idehívtuk az Európai Unió megfigyelőit, veszélyeztetve a szerb állam területi integritását. Ez utóbbit persze elsősorban a szélsőségesen nacionalista szerb erők hangsúlyozták. A lényeg, hogy Szerbiában is el kell fogadtatni azt az Európában bevett elvet, sőt gyakorlatot, miszerint a kisebbségek helyzete nem csupán egy adott állam belügye, hanem nemzetközi kérdés is. A józanabbul gondolkodó szerb polgári erők ezt megértik, csakúgy, mint azt, hogy a délvidéki magyaroknak és az európai megfigyelőknek az a céljuk, hogy a magyarok és a többi kisebbség elleni támadásokat megfékezzék a szerbiai hatóságok. Jómagam az újvidéki tárgyalásokon vettem részt, mint a tartományi delegáció tagja, de jelen volt Korhecz Tamás kisebbségügyi és Bunyik Zoltán oktatási miniszter, s természetesen a tartományi kormány és a parlament elnöke, valamint az ombudsman is. A tárgyalások legfontosabb tanulsága az, hogy a megelőzésre kell fektetnünk a hangsúlyt.

– Miképpen?

– A tartományi szervekkel több projekten is dolgozunk, amelyek elősegítik a kisebbségbarát légkör kialakulását Délvidéken. Különösen azt a programunkat tartják támogatandónak az Európai Parlament missziójának a tagjai, amely a tartományban élő fiatalokat célozza meg. Ennek az a lényege, hogy kiscsoportos foglalkozásokon különböző nemzetiségi fiatalok között a szakemberek konfliktust gerjesztenek bizonyos élethelyzetek felidézésével, majd az ellentéteket kibeszélve megpróbálják kezelni az összeütközéseket. Sajnos erre óriási szükség van, ugyanis nemrégiben született egy tudományos felmérés, amelyből bizony kiderül, hogy Vajdaság tartományban a szerbek körében a 15-25 éves korosztály több mint 60 százaléka nem képes elfogadni a sokszínűséget, vagyis sem a más vallású, sem a más nemzetiségű embereket. Tehát elsősorban oktatási programokat kell kidolgoznunk, hiszen a magyarellenes támadások nagy részét is tizen- és huszonévesek követik el. Ebben szerepet játszanak az elmúlt másfél évtized történései, amelyeket nagyon komoly traumaként él meg a szerbség, a szociális bizonytalanság, és arról sem feledkezhetünk meg, hogy Szerbiában sokszor alvilági figurák vagy éppen háborús bűnökkel vádolt személyek a fiatalok példaképei. Mindez pedig erőszakra sarkallja őket. Tehát nagyon összetett problémáról van szó. A nyolcvanas évek közepétől-végétől egészen Milosevics 2000. októberi bukásáig tartó médiakampány megtette a hatását, mindennek és a felemás rendszerváltásnak köszönhetően a radikálisok visszakerültek a politika színpadára, s ők csak tovább szítják a feszültséget.

– A fiatalokat mostanság vajon ki bujtogatja? Seselj radikálisai vagy a szerb titkosszolgálat, esetleg az alvilág, netán ezek együtt?

– Csak arról beszélhetek, amiről bizonyítékokkal rendelkezem. Az kétségtelen, hogy az etnikai alapú incidenseket, illetve a magyarok elleni támadásokat nem tarthatjuk a véletlen művének. Szerintem ezeket az ultranacionalista, soviniszta erők gerjesztik, de kiváló partnerüknek bizonyul a média egy része, különösen a belgrádi bulvárlapok, és sajnos a közszolgálati adókon is gyakran elhangozhatnak kisebbségellenes szólamok. A nemzetiségek közötti feszültségeket vagy felfújják ezek az orgánumok, illetve politikai erők, vagy éppen elhallgatják a különböző incidenseket. Ha egy szerb embert esetleg valamilyen bántódás ér, akkor hónapokig zeng az esetről a sajtó, de a magyarellenes támadásokról csupán elvétve esik szó. Hangsúlyozom, elsősorban a belgrádi központú médiában figyelhetők meg nap mint nap ezek a jelenségek, a vajdasági szerb sajtó már némileg más képet mutat. Újvidéken viszonylag kiegyensúlyozott hangvételű írások is megjelennek, persze sajnos nem csupán ilyenek. Az a feladatunk, hogy Délvidéken enyhítsük a nemzetiségiek között kialakult feszültséget, hiszen ez nem csupán a magyarok, hanem minden józanul gondolkodó polgár érdeke. Mindehhez meg kell szüntetnünk a konfliktusforrásokat, amiben a közeljövőben kulcsszerepet kell játszani az oktatási programoknak, amelyeket a VMSZ-es politikusok, szakértők tervezetei alapján a tartományi kormánnyal dolgozunk ki. Az egyik legfontosabbat már megalkottuk, sőt el is fogadtuk, amelyhez most igényelünk európai forrásokat. Reméljük, sikerrel járunk már a következő hetekben. Ezért is keresünk meg uniós intézményeket és EP-képviselőket, hiszen a szép szavakon túl immár máshogy is segíthetnek rajtunk. Rendkívül fontos eredmény, hogy az EP küldöttsége nálunk járt, tájékozódott, az is, hogy jelentést készít, de ez önmagában nem elég. Itt az ideje, hogy a tartományi kormány által kidolgozott iskolai toleranciaprogramot anyagi eszközökkel is támogassák az unió meghatározó intézményei, mivel Vajdaság tartomány nem rendelkezik megfelelő anyagi erővel, ugyanakkor az egész kérdéskör európai vonatkozásait nem lehet kétségbe vonni. Ezt egyébként az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa és belgrádi irodavezetője is elismerte. Tehát immár tőlük függ, hogy megvalósíthassuk a " hangsúlyt a megelőzésre helyező " toleranciafejlesztő programjainkat.

– Az iskolai toleranciaprogramon kívül mi várható még?

– Minél előbb nagyon hatékony kampányt kell folytatnunk a médiában, főleg a közszolgálati adókon, de lehetőség szerint másutt is meg kell jelennünk. Az idő sürget.

– A vajdasági tartományi parlamentben a Tadics szerb elnök fémjelezte Demokrata Párttal áll szövetségben a VMSZ és még két európai szellemiségű alakulat, miközben a köztársaságban a felvilágosult nacionalistának becézett Kostunica a miniszterelnök, aki pártjával egyetemben egyre gyakrabban kacsingat a Seselj-féle radikálisok felé. Ez azért is tűnik fontosnak, mert Vajdaság tartomány autonómiája enyhén szólva korlátozott, hiszen szinte minden területen a Szerb Köztársaság osztja a lapokat, miközben újra napirenden van az alkotmánymódosítás kérdése, így felmerül a tartomány helyzete is.

– Szerbiában csak Vajdaság tartományban van demokratikus, európai arcélű kormány és parlamenti többség, nem utolsósorban a VMSZ-nek köszönhetően. Kétségtelenül nagy probléma, hogy Kostunica miniszterelnök és pártja nemhogy kiteljesítené a tartomány autonómiáját, hanem szűkítené azt. Pedig a tartományi szerveknek nincsenek megfelelő hatáskörei, és nem állnak a rendelkezésünkre komoly anyagi eszközök.

– Mi lehet a cél?

– Érdemes megvizsgálni, miképpen alakult a tartományi autonómia az elmúlt évtizedekben. Nagyon jól tudjuk, hogy a titói Jugoszláviában milyen jogokkal rendelkezett Vajdaság tartomány. Természetesen akkoriban egyáltalán nem beszélhettünk demokratikus berendezkedésről, különösen az ideológiai háttér és az egypártrendszer miatt, mégis elsősorban gazdasági, de még politikai szempontból is Vajdaság – túlzás nélkül – államnak számított az államban. Ekkoriban a tartomány saját alkotmánnyal, tényleges törvényhozó, végrehajtó, igazságszolgáltató hatáskörökkel, mi több, hatalommal is rendelkezett, sőt még külön rendőrség és alkotmánybíróság is működött Vajdaságban. Nos, ezt Milosevicsék teljesen megszüntették, így a tartománynak csak látszatautonómiája maradt. Megmaradt a parlament, a kormány, de szinte csak színpadi díszleteknek. Nekem ez már az ötödik mandátumom az újvidéki parlamentben, s mindannyiszor a topolyai egyéni választókörzetben nyertem. Az ötből három mandátumot ellenzékiként éltem meg, míg a második mandátumomat töltöm kormánypárti képviselőként. Van tehát viszonyítási alapom. Mint ismeretes, 2000 októberében megbukott Szlobodan Milosevics, így a vajdasági tartományi szerveknek némileg megnőtt a mozgástere. Majd 2002 februárjában a szerb képviselőház elfogadta az "omnibusz-törvénynek" becézett jogszabályt, amellyel több mint háromszáz különböző hatáskört ruházott át a tartományi szervekre. Elsősorban az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás és a nyelvhasználat területén megszerzett jogokról beszélhetünk, de gazdasági hatalmat egyáltalán nem gyakorolhat Újvidék.

– Akkor most megvan a tartomány autonómiája vagy sem?

– A decentralizációs folyamat beindult, de a tartományi autonómia még gyerekcipőben jár, hiszen a valós önrendelkezés alapja a törvényhozó, végrehajtó és az igazságszolgáltató hatalom, amit Vajdaságnak nem meg-, hanem visszakapnia kellene. Hadd szemléltessem az elmúlt három évtized vajdasági autonómiáját a következőképpen! Amennyiben a titói Jugoszláviában élvezett valós tartományi autonómiát 100 százaléknak vesszük, akkor Milosevics idején 1 százalékról beszélhettünk a teljesen megnyirbált hatáskörök miatt, jelenleg pedig úgy 15-20 százalék körül járhatunk, és a jelenlegi politikai viszonyok közepette nagyon elégedettek lehetünk, ha a húsz évvel ezelőtti autonómiának körülbelül az 50 százalékát, azaz az akkori hatáskörök felét kivívjuk. Ugyanez a célkitűzésünk az anyagi forrásokat illetően is. A tartományi költségvetés 20 milliárd dinár, azaz úgy 70 milliárd forintnak megfelelő összeg, ez pedig az egész szerbiai költségvetésnek mindössze a 2 (!) százaléka, miközben Vajdaság tartomány több mint 50 százalékkal járul hozzá a belgrádi büdzséhez. Ugye elképesztő?

– Mit szólnak ehhez a tartományban élő szerbek?

– A másfél évtizedig tartó milosevicsi propagandának köszönhetően a szerbség legnagyobb része az autonómia hallatán egyből a szeparatizmustól, az elszakadástól retteg. Persze ennek az az előzménye, hogy a kilencvenes évek legelején, amikor a horvátországi és a boszniai szerbek autonómiáról beszéltek, akkor valójában elszakadásra gondoltak. Tehát a többségi nemzet magából indul ki. Szomorú, hogy azok az erők, akik ellene vannak az európai, demokratikus, decentralizált Szerbiának, nos, azok újra meg újra előrántják a nemzeti kártyát, hogy eltereljék a figyelmet a valós problémákról, illetőleg hogy növeljék a támogatottságukat. Mindazonáltal a józanabbul gondolkodó délvidéki szerbek – hozzánk, magyarokhoz hasonlóan – komoly belső önállóságot szeretnének elérni Vajdaság tartomány autonómiája révén – a működő európai példák alapján.

– Hogyan viszonyulnak e törekvésekhez Nyugat-Európában?

– Amikor a vajdasági tartományi parlament delegációjával Nyugat-Európába látogatok – alelnökként és a nemzetközi együttműködés, illetve a kisebbségi kérdés felelőseként -, akkor rendre kifejtem ez irányú törekvéseinket. Nemrégiben Baden-Württembergben jártunk, ahol is a parlament alelnöke megkérdezte tőlem, hogy vajon Vajdaság tartomány az autonómiáért folytatott küzdelme révén nyomdokába akar-e lépni Montenegrónak, amely – a jelek szerint – rövidesen kiválik az államszövetségből. Közöltem vele, hogy nem, de igenis olyan hatáskörökre szeretnénk szert tenni Szerbiában, mint amilyenekkel Baden-Württemberg tartomány rendelkezik a szövetségi köztársaságban, azaz Németországban. Ami a szerbiai alkotmánymódosítást illeti, arról Milosevics bukása óta állandóan csak beszélnek, de eddig nem történt semmi érdemleges. Amikor körülbelül egy évvel ezelőtt Kostunica beült a kormányfői székbe, akkor nagy garral bejelentette, hogy néhány hónap alatt kész lesz az új szerb alkotmány. A probléma az, hogy Kostunica miniszterelnök és pártja valóban ellene van a vajdasági tartományi autonómiának, sőt még a mostani hatásköröket is sokallják. Más a helyzet Tadics köztársasági elnök Demokrata Pártjával, amellyel a tartományi parlamentben a VMSZ és még két alakulat többséget alkot. A Demokrata Párt vezetésének álláspontja ugyan még nem kristályosodott ki ebben az ügyben, ám a demokrata párti tartományi kormányfő legutóbbi nyilatkozatai bizakodásra adnak okot, mivel állítólag egy saját alkotmánytervezeten dolgoznak.

– Mit lép erre a VMSZ?

– Nekünk az a feladatunk, hogy állandóan egyeztessünk ebben a kérdésben is a Tadics-féle Demokrata Párttal, amellyel a tartományban kormánykoalíciót alkotunk, és amely párt – nem mellékesen – a két legerősebb szerbiai politikai erő közé tartozik. Az tény, hogy Vajdaság sohasem dönthetett önállóan a saját sorsáról. Most is ez a helyzet. Ugyanakkor fel kell tennünk a kérdést, hogy mi is az autonómia lényege! Az pedig nem más, mint hogy ki rendelkezik a megtermelt javakkal, tehát végső soron a pénzzel. Vajdaság lakosságának, így az itt élő, és immár egyértelmű etnikai többséget alkotó szerbeknek meg kell érteniük, hogy a tartomány elszakadására semmi esély, de azt is, hogy közös érdekünk, hogy itt maradjanak az általunk megtermelt javak.