Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

Josep Borrell újságíróknak nyilatkozva kijelentette: fontos, hogy „továbbra is nyomást gyakoroljunk Oroszországra, és támogassuk Ukrajnát”.

Szavai szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek erős a támogatottsága, Ukrajnának azonban több fegyverre van szüksége. Több erőforrásra, több katonai képességre az orosz agresszióval szembeni ellenálláshoz – húzta alá. Ezzel egyidejűleg Oroszország nagyobb elszigetelésére kell törekednie a nemzetközi közösségnek, és több szankciót kell bevezetnie – tette hozzá.

Borrell Twitter-üzenetében közölte: a nap folyamán a NATO- tagállamokkal, valamint a világ hét legfejlettebb iparú országa (G7) – Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Kanada – illetékeseivel egyeztet Ukrajna további támogatásának részleteiről, valamint az Oroszországgal szembeni további szankciók bevezetéséről. Az uniós diplomácia vezetője végezetül kijelentette: Oroszország atrocitásai nem maradhatnak büntetlenül.

Információk szerint Borrell, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Kijevbe utazik pénteken, ahol megbeszéléseket folytatnak az ukrán elnökkel.

Korábban írtuk

Az uniós testület elnöke kedden jelentette be, hogy az Európai Bizottság előterjesztette ötödik szankciós csomagját, mely szerint az Európai Unió évente négymilliárd euró értékben behozatali tilalmat rendel el az Oroszországból származó szénre. Teljes pénzügyi tranzakciós tilalmat rendel el négy kulcsfontosságú orosz bank esetében. Kikötési tilalmat vezet be az orosz – vagy orosz üzemeltetésű – hajókra az uniós kikötőkben. Célzott exporttilalmat ír elő tízmilliárd euró értékben a kulcsfontosságú technológiák esetében. Tiltja az orosz vállalatok részvételét az uniós közbeszerzésekben, valamint importtilalmat rendel el luxustermékekre 5,5 milliárd euró értékben.

Dmitro Kuleba fegyvereket vár

Az ukrán külügyminiszter a NATO külügyi tanácskozására érkezve közölte: a legjobb módja Ukrajna megsegítésének, ha fegyvereket kap az orosz hadsereg támadásainak megfékezésére, valamint azért, hogy a háború ne terjedjen tovább. Minél több fegyvert kap Ukrajna, és minél hamarabb érkeznek meg azok Ukrajnába, annál több emberélet menthető meg – közölte.

„Felszólítom a szövetségeseket, hogy tegyék félre tétovázásukat, és ne vonakodjanak megadni Ukrajnának mindent, amire szüksége van. Bármennyire is furcsán hangzik, ma a fegyverek a béke célját szolgálják” – fogalmazott.

Közölte: minden fegyver, amelyet Ukrajna az orosz agresszor ellen használ, védekező célt szolgál. Ezzel kapcsolatban Kuleba képmutatónak nevezte azokat az országokat melyek – szavai szerint – azt mondják, nincsenek abban a helyzetben, hogy támadó fegyvereket biztosítsanak Ukrajnának. Ez igazságtalan és indokolatlan megközelítés – tette hozzá az ukrán tárcavezető.