Ezek alapján hat újabb, hivatalban lévő, Brüsszelben munkálkodó európai parlamenti képviselőt és egy hivatalnokot is azonosítottak a korrupciós hálózatból.

Hirdetés

A politikusok és társaik szintén pénzt vagy ajándékokat fogadtak el Katartól és más külföldi kormányoktól az uniós politika és egyes viták befolyásolásáért cserébe. Vádemelés ellenük még nem történt, de a nevüket a két fő gyanúsított, Pier Antonio Panzeri volt európai parlamenti képviselő, a hálózat állítólagos vezetője és korábbi asszisztense, Francesco Giorgi adták meg a belga hatóságoknak.

Bár a cikk nem említ neveket, a Politico azt elárulta, hogy 250 ezer eurót (95 millió forintot) is kaszálhattak a politikusok, bizonyára azért, hogy külföldi érdekeket képviseljenek a brüsszeli napirend kialakításában.

Egy másik esetben az egyik EP-képviselő állítólag egy órát kapott. Az uniós tisztviselő húszezer eurót is elfogadott készpénzben

– állítja a Politico egy másik fő gyanúsítottra hivatkozva.

Korábban írtuk

Sokat elárul, hogy az egykori asszisztens, Francesco Giorgi azt állítja a dokumentumokban: az érintettek nem mindegyike volt tisztában a volt főnöke által működtetett hálózattal. Ezek szerint a képviselőknek nem is gyanús, ha luxusórákat vagy pénzeszsákokat ígérnek nekik, cserébe azért, hogy külföldi érdekeket képviseljenek.

Francesco Giorgi ezeket a képviselőket hasznos idiótáknak nevezte.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.