Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A tüntetők felé tett gesztusnak tekinthető bejelentésre azt követően került sor, hogy a hatóságok szombaton úgy döntöttek, felülvizsgálják a kötelező fátyolviselésről szóló törvényt, amelyet négy évvel az 1979-es iszlám forradalom után vezettek be Iránban.

Az erkölcsrendészet tartóztatta le szeptember 13-án Teheránban a 22 éves iráni kurd nőt azzal a váddal, hogy nem tartotta tiszteletben az iszlám köztársaság szigorú öltözködési szabályait, amelyek szerint a nőknek nyilvánosan fátylat kell viselniük.

Mahsza Amini halálát három nappal később jelentették be. Az aktivisták és a családja szerint meghalt, miután megverték, de a hatóságok a halálát egészségügyi problémákkal hozták összefüggésbe, amit a szülei tagadtak.

Halála tüntetéshullámot váltott ki, amelynek során a tiltakozás élén álló nők „Nő, élet, szabadság” kiáltással vették le fejkendőjüket.

A tüntetéseket kísérő összecsapásokban hivatalos adatok szerint is több százan meghaltak az iráni Forradalmi Gárda tábornoka, Amirali Hádzsizadeh legutóbbi jelentésében arról számolt be, hogy szeptember 16-a óta több mint 300 ember halt meg.

Korábban írtuk

Irán a tüntetések nagy részét „zavargásoknak” tekinti, és különösen külföldi erőket vádol azzal, hogy az ország destabilizálása érdekében állnak a mozgalom mögött.

„Az erkölcsrendészetet (…) azok szüntették meg, akik létrehozták” – mondta Dzsafar Montazeri főügyész, akit az Isna félhivatalos hírügynökség vasárnap idézett. Hozzátette, hogy hogy „a parlament és az igazságszolgáltatás dolgozik” a kötelező fátyolviselés kérdésén.

Az erkölcsrendészetet a korábbi, ultrakonzervatívnak tartott Mahmúd Ahmadinezsád elnök idején hozták létre, hogy „terjesszék az illem és a hidzsáb kultúráját”. Tagjai közül a férfiak zöld egyenruhát viseltek, míg a nők fejet és a felsőtestet takaró fekete csadort is. Az egység 2006-ban kezdte meg járőrözését.

A mérsékeltnek számító Haszan Róháni elnök idejében szűk farmerben és színes fátyolban lévő nőket is lehetett látni. Tavaly júliusban azonban utódja, az ultrakonzervatívként számon tartott Ebrahim Raiszi megerősítette a fátyoltörvényt, mondván, hogy „Irán és az iszlám ellenségei (…) alá akarják ásni a társadalom kulturális és vallási értékeit”.