Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Hirdetés

„Európának naiv elképzelései vannak Kínával kapcsolatban, ezzel szemben nekünk egy sokkal realisztikusabb megközelítésre lenne szükségünk ahhoz, hogy megóvjuk saját értékeinek és érdekeinket” – mondta sajtótájékoztatóján Josep Borrell.

Borrell Kínát „stratégiai riválisként” jellemezte, de úgy vélekedett, hogy az ország globális ambíciói ellenére nem veszélyezteti a világbékét, mert nincsenek militarista törekvései, és egyelőre úgy tűnik, nem akar fegyveres konfliktusokban szerepet vállalni.

A sokat bírált új kínai nemzetbiztonsági törvénnyel kapcsolatban közölte, hogy nyílt és őszinte eszmecserét folytatott a kínai külügyminiszterrel, aki azonban elutasította a szabadságjogok hongkongi érvényesülését érő bírálatokat.

Korábban írtuk

„Míg kínai kollégám szerint ez a törvény nem sérti az egy ország, két rendszer elvét, mi azt hangsúlyozzuk, hogy Kínának nemzetközi kötelezettségvállalásaival összhangban tiszteletben kell tartania Hongkong autonómiáját, és csökkentenie kell a diplomáciai feszültségeket” – fogalmazott.

Hozzátette továbbá, hogy a hongkongiak szabadságjogainak tiszteletben tartása alapvető fontosságú az EU számára, azonban Kína erős globális szereplő, és az EU-nak saját érdekei mentén kell vele együttműködnie.

A két politikus tárgyalt az EU és Kína közötti befektetési megállapodásról is, amellyel kapcsolatban a főképviselő megállapította, hogy Peking nem teljesítette a tavalyi EU-Kína csúcson elfogadott zárónyilatkozatban foglaltakat, többek között az európai vállalatok kínai piachoz való hozzáférésének javítását, a beruházások védelmét és az egységes keretfeltételek biztosítását.

Margrete Vestager, az EU versenyjogi biztosa kedden arról beszélt, hogy koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai miatt stratégiai ágazatok vállalatai gyengültek meg Európában, és ennek következményeként jobban ki vannak téve a külföldi, legnagyobb részt kínai felvásárlás veszélyének. Vestager, aki már pár hónappal korábban felhívta a figyelmet az „ellenséges felvásárlás kockázatára”, azt is elmondta, hogy az EU fokozottabban kívánja ellenőrizni a külföldi vállalatokat, hogy azok ne használják fel tisztességtelen módon a kapott állami támogatósaikat. Véleménye szerint bizonyos külföldi cégek a támogatásokat ellenőrzés nélkül használják fel, így egyenlőtlen versenyfeltételek alakulhatnak ki.

„Mindent meg kell tennünk az európai vállalatokért egy olyan helyzetben, amikor Európába települt riválisaik tisztességtelen versenyt eredményező támogatásokhoz férnek hozzá” – fogalmazott.

Szerdán az Európai Bizottság ismertetni fogja a dezinformáció elleni küzdelemre vonatkozó stratégiája terveit.

A sajtóban kiszivárgott szövegben egyebek mellett azt írják: „Külföldi szereplők és bizonyos harmadik országok, elsősorban Oroszország és Kína, célzott befolyásolási műveleteket és félretájékoztatási kampányokat folytatnak a Covid-19-járvánnyal kapcsolatban.” Kiemelték, ennek célja a „demokratikus vita aláásása, a társadalmi megosztottság kiélezése és saját megítélésük javítása”.