A szóvivő azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők folytatták támadási kísérleteiket Donyeck körzetében, Limannál és a donyecki régió déli részén.

Hirdetés

Beszámolója szerint a legsúlyosabb veszteségeket az ukrán fél Donyecknél szenvedte el. Ezeket mintegy 530 halottban és sebesültben, valamint egyebek között egy harckocsiban, két gyalogsági harcjárműben és egy lőszerraktárban nevezte meg.

Gyenyisz Pusilin, a donyecki régió Moszkva által megbízott vezetője a Pervij Kanal állami televíziónak azt mondta, hogy az orosz erők mind Artyomovszknál (ukrán nevén: Bahmutnál), mind a város melletti szárnyakon teljes mértékben urai a helyzetnek, amelyet ugyanakkor nehéznek minősített. Hangot adott feltételezésének, hogy az ukrán fegyveres erők támadásának második hulláma erősebb lesz az elsőnél, amelyben nyílt források szerint haditechnikájuk mintegy 30 százaléka megsemmisült.

Pusilin állítása szerint a külföldi „zsoldosok” többségét jelenleg Kramatorszkban vonták össze.

Andrej Marocsko, a luhanszki „népi milícia” nyugalmazott alezredese a TASZSZ hírügynökségnek azt mondta, hogy az ukrán parancsnokság megerősítette csapásmérő csoportjait az Artyomovszk (Bahmut) és Szoledar elleni offenzívához. A Komszomolszkaja Pravda rádióadónak nyilatkozva közölte, hogy a legsúlyosabb, nem szűnő harcok jelenleg Artyomovszknál (Bahmutnál) és Kreminnánál zajlanak.

Konasenkov a frontvonal egyéb szakaszain elesett ukrán katonák számát mintegy 265 főre tette.

Vlagyimir Szaldo, Herszon megye Moszkva által megbízott kormányzója a RIA Novosztyi hírügynökség szerint valótlannak nevezte azt az állítást, amely szerint az ukrán erők hídfőállást létesítettek a Dnyeper bal partján, az antonivkai hídnál. Azt mondta, hogy az orosz tüzérség az elmúlt két nap alatt hat csónakot süllyesztett el, 30 partraszállásra készülő ukrán katonával. Beszámolója szerint elsüllyedt egy megrakott csónak is, amelyen az ukránok a jobb partra próbáltak meg elmenekülni a híd alól.

„Az ellenség nem hozott ott létre semmilyen hídfőállást, semmilyen támadópotenciálja sincsen” – hangoztatta.

Korábban írtuk